Agrármigráció: magyar marha tőgyét indiai kéz csapolja

Publikálás dátuma
2018.08.22. 08:21

Fotó: PATRIK STOLLARZ / AFP
Az ország több tehenészete is foglalkoztat indiai munkásokat, így oldják meg az égető munkaerőhiányt.
Már bejáratott úton kereshetnek munkásokat Indiában azok, akik éveken át hiába hirdették az állásokat gazdaságaikban, mert nem akadt itthoni jelentkező – írja a hvg.hu. Az országban több tehenészetben is foglalkoztatnak Indiából érkező munkásokat, például Veszprém, Nógrád, Győr-Sopron és Békés megyében is így oldották meg az állattenyésztésben is jelen lévő munkaerőhiányt.
„Sokáig próbálkoztunk, míg végül fél éve eldöntöttük, hogy belevágunk”

–mondta a portálnak Krajcsovicz András, a Békés megyei Fríztej Kft. ügyvezetője.

A Békés megyei tejtermelő gazdaságában másfél hónapja dolgozik három indiai férfi a tehenészetben, még a helyi rendőrséggel is felvették a kapcsolatot, hogy ne legyen gond. A folyamat Indiában kezdődik a toborzással, majd már ott kiválogatják a hozzáértőket és csak a megfelelteknél indítják el a papírmunkát. A szükséges engedélyek beszerzése nagyjából fél év alatt zajlik le, két évre kap mindenki tartózkodási és munkavállalási engedélyt. Hozzátette, hogy három hónapja dolgozik nála a három férfi és minden a legnagyobb rendben megy.
„Ma már nincs akadály, fordít a telefon. Csak rámondjuk a feladatot, ők visszakérdeznek, ha szükséges, megy, mint a karikacsapás”

– tette hozzá.

Az engedély megújítása után visszatérnek

Felidézik, hogy a Multiton Kft. már több éve alkalmaz indiai munkásokat, és főként India északi részén toborzott munkásokat vett fel Heves megyei, sarudi telepére. Bár két évvel ezelőtt még megriasztotta a helyieket az idegenek megjelenése a faluban (tojással meg is dobálták a cégtulajdonos által megvásárolt házat, ahol elszállásolta őket) mostanra elfogadták a fiatalokat, akik hazamennek, amikor lejár az engedélyük, majd annak megújítása után visszatérnek. Így lényegében a hat főből 1-2 mindig Indiában van, de rotációban váltják egymást. A Multiton ügyvezetője, Sárközi Tamás egy tavaszi konferencián Turbánban a fejőházban címmel beszámolt tapasztalatairól, elmondta, hogy nagyon elégedettek az indiaiak munkájával. Ugyanerről beszélt ezen a konferencián az ország nyugati csücskében működő Hegykő Zrt. vezetője is, aki hozzátette: az országnak ezen a részén már húsz évvel ezelőtt is nagy csábító erő volt az, hogy néhány kilométerrel arrébb, Ausztriában a sokszorosát lehet megkeresni, így ott már sem az ukrán, sem a román és szerb vendégmunkások sem álltak meg, ha már odáig elmentek.
„Egy darabig dolgozott nálunk egy mezőgazdasági végzettségű, helyi fiatalember, aztán pár hónap után tovább állt, egy osztrák gipszkartonüzembe ment szerelőnek”

– idézte fel a próbálkozásait Krajcsovicz András, aki hozzátette, hogy az indiaiaknak annyi a fizetésük, mint a többi munkavállalónak.

A portál szeretett volna beszélgetni nálunk dolgozó indiai vendégmunkásokkal is arról, hogy mennyire sikerült felvenniük az itteni tempót és hogyan telnek a napjaik az új környezetben, de ezt nem tették lehetővé számukra.
Szerző
Frissítve: 2018.08.22. 21:45

Senki nem tudja, miért pucolták ki az MVM vezérkarát

Publikálás dátuma
2018.08.22. 08:00

Fotó: Népszava
Egyik napról a másikra elcsapták a MVM Magyar Villamos Művek szinte teljes vezérkarát az igazgatóságostul, felügyelőbizottságostul. Információnk szerint a váltás elkerülhetetlen volt.
A békés felszín alatt forr az állami MVM Magyar Villamos Művek mélye. Mint emlékezetes: augusztus elején Bártfai-Mager Andrea, a kormányfő által újonnan kiötölt tárca nélküli vagyonminiszteri poszt betöltője, egyetlen nappal azután, hogy saját rendeletével átvette az MVM tulajdonosijog-gyakorlását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV), közös megegyezéssel elküldte Zsuga János vezérigazgatót és Csiba Péter elnököt az MVM éléről. A két üzletember egyaránt kilenc hónapja ült a vezetői székekben, bár utóbbi azelőtt több mint két évig elnök-vezérigazgatóként irányította az - atomerőművet, villamos alaphálózatot és a legtöbb gáztárolót birtokló - állami holdingot. A két cím Kóbor Györgyben egyesül újra, aki eddig a sokak által ellen-MVM-nek tekintett, szintén állami NKM Nemzeti Közműveknél töltött be hasonló beosztást. A háztartások közvetlen ellátását a multiktól visszaszerezni igyekvő - így immár a teljes lakossági gázszolgáltatást, az észak-dunántúli, közép- és dél-magyarországi gázrendszert, illetve utóbbi területen az áramhálózatot és -ellátást is magáénak tudó - NKM felépítésébe még Lázár János vágott bele a Miniszterelnökség bázisán a Simicska-féle belső feszültségek egy következményeként. A két állami energiacsoport közeledése mégis borítékolható volt. Így az NKM két éve az MVM felügyeletét ellátó egykori Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) került, igaz, azon belül az akkor Bártfai-Mager Andrea irányította postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős külön kormánybiztosság alá. A nyilvánosságot amúgy kerülő politikus többször látványosan ki is állt a már akkor - az éppenséggel az MVM gazdasági vezérhelyettesi posztjáról átnyergelő - Kóbor György vezette NKM mellett. Bár eközben az MVM az NKM 50 százalékos tulajdonosává vált, a miniszter kedvező NKM-es tapasztalatai ölthetnek testet abban, hogy miután az egykori NFM és MVM közé ékelt MNV-t kiiktatva jogot szerzett rá, az MVM urává is Kóbor Györgyöt tette meg. Immáron az MVM és az NKM összeolvadása se kizárt, bár állítólag egyelőre csak a működést fésülik össze. Ennek csalhatatlan jeleként a minap az MVM szinte teljes vezetősége lecserélődött. Az azelőtt pont Zsuga János által betöltött termelési és műszaki vezérhelyettesi poszton a Paksi Atomerőmű vezérigazgatójává kinevezett Pekárik Gézát Kiss Csaba váltja, akit néhány hete még a - Süli János Paks2-ügyi miniszter felügyelte - Paks II. Zrt. vezérigazgatói tanácsadójaként választottak a Magyar Atomfórum Egyesület elnökévé. A gazdasági vezérhelyettes az MVM-tulajdonú Magyar Földgázkereskedő (MFGK) régi-új vezérigazgatójává előlépett Fazekas László helyett Sum János lesz, aki eddig Kóbor György alatt az NKM-nél töltött be hasonló posztot. A stratégiai és operációs vezérigazgató-helyettes a Zsuga János által kinevezett Csanádi Zsolt után az MVM korábbi jogtanácsosa, majd Bártfai-Mager Andrea kormánybiztosságának NKM-et felügyelő helyettes államtitkára, majd az NKM törzskari vezérhelyettese, Cseh Tamás lesz. A kereskedelmi vezérhelyettesi tisztséget az azt szintén csak néhány hónapja betöltő Pap Gabriella helyett a napokban MFGK-elnökké is választott Czinege Kornél veszi át, aki eddig az áramadásvétellel foglalkozó MVM-leány, az MVM Partner hasonló feladatait látta el. A kabinetvezető Buday Pál helyett Mezei Bálint lett elnök-vezérigazgatóiként. Bentzik Réka kommunikációs, külügyi és kormányzatikapcsolatok-igazgató, illetve Stickl László csoportszintű projektigazgató egyelőre beosztásában maradt. A teljes sorcsere indoka nem ismert. A tavaly októberben kinevezett Zsuga János új stratégiája nyereségemelést, központosítást, hatékonyságjavítást és kulturális megújhodást célzott. Ama, látszólag kézenfekvő kijelentéssel viszont, hogy - az MVM egy cég -, a Moltól érkező szakember mintha némi ellenállást tanúsított volna a pénznyelő állami megbízásokkal szemben. Egy rejtélyesen fogalmazó forrásunk szerint viszont a váltást nem ez, hanem az elmúlt hónapokban elkövetett bizonyos vezetési hibák tették elkerülhetetlenné.

Cserélődő tagok az igazgatóságban, felügyelőbizottságban

Az MVM igazgatóságából értesülésünk szerint kikerül Zsuga János, Csiba Péter, az MNV éléről is távozó Szivek Norbert, a Paksi Atomerőmű nyugdíjba vonuló vezére, Hamvas István és Bakács István. Helyükre ül Kóbor György, Cseh Tamás, Pekárik Géza, illetve Galambos Dénes (aki minden bizonnyal a Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős, korábban fideszes képviselőként tevékenykedő miniszterelnöki biztos). Székét csak az utoljára az egykori NFM energiaügyi helyettes államtitkáraként ismert Kádár Andrea és a rekordhosszú, nyolc éve tag Murányi Ernő őrizte meg. A felügyelőbizottságban (fb) az ex-NFM-es Mihalovics Pétert és MNV-s Szutrély Gergelyt az újonnan alapított Miniszterelnöki Kormányiroda jogi és koordinációs ügyekért, valamint közműszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára, Benkő Tamás János, illetve Lenkei Mirtill, a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök irányította Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke váltja. 

Szerző

"Okos" kormány-multi-kézfogás

Publikálás dátuma
2018.08.21. 21:08

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Teljes immáron az összhang az Orbán-kabinet és az Elmű-ÉMÁSZ között – derült ki a Fidesz által korábban oly sokat támadott, német hátterű áramcsoport öt fővárosi „okososzlopának” keddi átadása során. 
Kaderják Péter, az innovációs és technológiai tárca energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, illetve Marie-Theres Thiell, az Elmű-ÉMÁSZ elnöke egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztés illeszkedik a kormányzat innovációs, környezetvédelmi és vállalkozásfejlesztési elképzeléseihez. A ferencvárosi Lechner Ödön fasorra telepített oszlopok a közvilágítás mellett alkalmasak többek között e-autók – egyelőre ingyenes – gyorstöltésére, tér- és forgalomfigyelésre, időjárás-, levegőminőség- és napsugárzásmérésre, sugároznak wifit, van rajtuk vészjelzőgomb és egy, akár hirdetések elhelyezésére alkalmas ledtábla is. Az oszlop a fővárosi hátterű BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. tulajdona, a beruházó az Elmű-ÉMÁSZ, a szállító a magyar Hofeka, közreműködött a Netvisor és a Vodafone. Az öt oszlop ára körülbelül ötvenmillió forint, a megtérülési lehetőségeket még vizsgálják – tudtuk meg Jászay Tamás vállalatfejlesztési igazgatótól. A sok dicséretbe rejtve Kaderják Péter bejelentette: az Innovációs és Technológiai Minisztériumon (ITM) belül létrehozzák az Energetikai Innovációs Tanácsot, ahhoz kapcsolódó pedig innovációs alprogramokat alkotnak, többek között az áramtárolás, a napenergia-, biomassza- és földhő-erőforrások hasznosítása, az energetikai ügyintézés informatikája, illetve a fogyasztók „piaci részvétele” ösztönzése témakörében. Az okososzlopok telepítése a BDK 7 ezer fővárosi lámpa ledesítését célzó programjának része – jelentette be Papp Zoltán, a BDK ügyvezetője. Az elektromos autók töltésének jövőbeni költségére vonatkozó kérdés kapcsán Marie-Theres Thiell megjegyezte: várják az erre vonatkozó törvényt, amit az ITM az ősz végére ígért. Addig töltőállomásaikon várhatóan továbbra is ingyenes lesz a töltést, amire egy fajta befektetésként tekintenek. Kaderják Péter szintén nem tartotta fenntarthatónak az elektromos töltéssel kapcsolatos jelenlegi, tisztázatlan helyzetet, amin a maguk részéről a szabályozás eszközeivel igyekeznek változtatni. Céljuk az átlátható, kiszámítható, a befektetők számára kiszámítható jogi környezet kialakítása – fogalmazott. (E megjegyzéseket akár megszokottnak is nevezhetnénk, ha nem mutatnának hangsúlyaikban éles ellentétet a Fidesz korábbi rezsikampányaival.) Az Elmű-ÉMÁSZ országszerte immáron közel száz, nyilvános ,illetve bárki által megközelíthető elektromosautó-töltőt üzemeltet – közölte kérdésünkre Jászay Tamástól.
Szerző
Frissítve: 2018.08.21. 21:10