Egy átlagfizetés harmadát megeszi az iskolakezdés

Publikálás dátuma
2018.08.22. 08:46
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
A szülők legalább 60 ezer forinttal számolnak. A tankönyvek az első 9 évfolyamban ingyenesek, de a szakmai egyesület szerint ennek megvannak az árnyoldalai is.
Bár a tanszerek nem drágultak különösképpen, több szülő is úgy számol, hogy legalább 60 ezer forint szükséges az első osztály megkezdéséhez – hangzott el az ATV híradójában. Az utánpótlás is legalább 15-20 ezerre forintra jön ki gyerekenként. A tankönyvekért 9. osztályig egyáltalán nem kell fizetni, harmadiktól viszont ez könyvtári könyveket jelent.
„A visszajelzések alapján a szülők többsége úgy látja, hogy a kölcsön tankönyvrendszer hátráltatja a gyerekeket a tanulásban. Nagyon sokszor előfordul, hogy a kölcsöntankönyv, amit a gyerek kap, az már rossz állapotú”

– mondta Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője.

Ezért vannak szülők, akik inkább úgy döntenek, mégis megveszik a könyveket, ez pedig plusz 15-20 ezer forintot jelent legalább egy évben. A mindenkire vonatkozó ingyenes tankönyveket tavaly vezette be a kormány. Az erre szánt költségvetés viszont a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete szerint pazarlás.
„Ez az 5-6 milliárd kidobott pénz akkor hasznosulna az oktatás számára, ha ezt az iskolák kapnák, mert ez azt jelenti, hogy átlagosan egy intézményre körülbelül 1 millió forint jutna. Ha ezt az iskolák valóban arra fordíthatnák, amik nekik szükséges”

– közölte Romankovics András, a TANOSZ alelnöke. A jelenlegi intézkedések az egyesület alelnöke szerint oda vezetnek, hogy csak egy nagyon szűk állami tankönyv választék áll majd rendelkezésre.
Szerző
Témák
iskolakezdés

Nem marad Jobbik-fellegvár Tiszavasvári

Publikálás dátuma
2018.08.22. 08:30

Fotó: Draskovics Ádám
Nem indul jobbikos jelölt a párt eddigi fellegvárának számító Tiszavasváriban a szeptemberi időközi polgármester-választáson, bár a függetlenek között azért akad favoritjuk.  
A választást azért írták ki, mert a korábbi jobbikos városvezető, Fülöp Erik idén áprilisban listás országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, s lemondott a tisztségéről. Ő 2010 óta töltötte be ezt a posztot, ami azért is jelentős, mert ez volt az egyetlen olyan 10 ezer fő feletti település, ahol két egymást követő ciklusban is a Jobbik adta a polgármestert. Korábban független, azt megelőzően pedig baloldali irányítású volt a város. Tiszavasvári egyébként többször is a figyelem középpontjába került, főként, miután a volt érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán felkérést kapott, hogy dolgozza ki az „érpataki modellt”, az úgynevezett Rend és tisztesség programot, a város közmunka-program felelőse pedig Zagyva Gy. Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik alapítója lett. Két, nagy létszámú szegregátum van a településen, az itteniek nagy része egyedül a közmunkaprogramban tud dolgozni – jellemzően a köztereket gondozzák. A polgármesterjelöltek névsorát a napokban tette közzé a helyi választási bizottság, s meglepő módon az öt jelölt közül mindössze egynek a neve mellett van pártlogó: a Fidesz-KDNP Szőke Zoltán kormánypárti önkormányzati képviselőt küldi a csatába. Ő a bemutatkozó fórumán arról beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben a város elszigetelődött a környezetétől, ezért a „széllel szemben menetelés” helyett fejlődő pályára kell állítani Tiszavasvárit. A Jobbik hivatalosan nem állított saját jelöltet, de helyben közismert, hogy a függetlenként induló Badics Ildikó jegyző a támogatottjuk, aki gyakorlatilag végig Fülöp Erik jobbkeze volt a városházán. Rajtuk kívül még három független indul, ám valamennyiüknek van közigazgatási tapasztalata: Rozgonyi Attila 2010 előtt volt független polgármestere Tiszavasvárinak, Munkácsi Mihály jelenleg is önkormányzati képviselő, Nácsáné Kalán Eszter pedig a helyi szociális központot vezeti. Fülöp Erik volt jobbikos polgármester a Népszavának azt mondta: miután az ÁSZ jogsértő módon hatszázmilliós büntetést szabott ki a pártra, nincsenek erőforrásaik arra, hogy hivatalos jelöltet indítsanak, s kampányoljanak. Egyébként is „csak” időközi választásról van szó, a megbízás alig több, mint egy évre szól. Jövőre, amikor újabb öt évre választanak képviselőket és városvezetőket, bizonyára megváltozik majd ez a helyzet – tette hozzá.
Szerző
Témák
Tiszavasvári
Frissítve: 2018.08.22. 10:14

Még kitart a hőség – Ismét figyelmeztetéseket adtak ki

Publikálás dátuma
2018.08.22. 07:53
Illusztráció/AFP fotó
Akár 36 fokot is mérhetünk szerdán, csak néhol lehet zivatar.
A fővárosra és Pest, Bács-Kiskun, valamint Csongrád megyére is másodfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerda reggel, az érintett területeken a napi középhőmérséklet 27 fok felett valószínű. Az ország többi részén – Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Vas és Zala megye kivételével – elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. 
Forrás: OMSZ
A sok napsütés mellett képződhetnek gomolyfelhők, amelyekből a déli óráktól néhol helyi zápor, zivatar is kialakulhat (az északkeleti megyékben mutatkozik a legkisebb esély csapadékra). Az északi, északkeleti szelet átmenetileg kísérhetik élénk széllökések is, szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A csúcshőmérséklet 31 és 36 fok között alakul, késő estére 23 és 28 fok közé hűl le a levegő. 
Szerző
Frissítve: 2018.08.22. 07:56