Európa nem tűri, hogy a feje felett és a kárára cselekedjenek

Publikálás dátuma
2018.08.22 16:32

Fotó: AFP/dpa/ BRITTA PEDERSEN
Az Európai Valutaalap létrehozását és független európai bankközi fizetési rendszer kialakítását sürgette a német külügyminiszter egy lapinterjúban.
Heiko Maas szerint az Európai Uniónak ellensúlyt kell képeznie a kétoldalú kapcsolatépítést előnyben részesítő Egyesült Államokkal szemben, vagyis ki kell állnia a többoldalú megállapodásokon alapuló (multilaterális) világrend mellett. Maas a Handelsblatt című német üzleti napilapban közölt vendégkommentárjában emlékeztetett arra, hogy Európa és az Egyesült Államok kapcsolatainak a lazulása nem Donald Trump amerikai elnökké választásával kezdődött, így nincs értelme annak, hogy Európa egyszerűen Trump időszakának a megszűntére várjon.   A miniszter szerint meg kell teremteni a multilaterális rend mellett kiálló erők szövetségét. Az amerikai politikával szemben szükséges ellensúlyra példaként az iráni atomprogramról kötött megállapodás ügyét említette. Szerinte stratégiai jelentősége van annak, hogy világosan megmondják Washingtonnak, Európa nem tűri, hogy a feje felett és a kárára cselekedjenek.    Németország csak Franciaországgal és más európai államokkal együtt tud egyensúlyt teremteni Amerikával szemben - emelte ki Heiko Maas, és úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak "a nemzetközi rend tartóoszlopává" kell válnia. A német külpolitika kiemelt céljának nevezte a szuverén, erős Európa felépítésér, amelyben a nemzetállamok a közösségi szintre helyezik át szuverenitásukat azokban az ügyekben, amelyekben egyedül messze nincs akkora erejük, mint egy egyesült Európának.  A német diplomácia irányítója szerint az EU-ban fokozatosan ki kell építeni a biztonsági és védelmi uniót, amely ugyan a transzatlanti biztonsági rendszer része, de önálló európai program is.
2018.08.22 16:32

Húsz éve halott, de olyan jól van, hogy akár haza is mehetne

Publikálás dátuma
2018.10.22 19:56
A kép illusztráció
Fotó: / Kállai Márton
Abszurd történetre derült fény Romániában: halottnak nyilvánítottak egy férfit, aki közben egy pszichiátrián él. Most viszont személyi igazolványra lenne szüksége, és itt kezdődnek a bajok.
Egy közel húsz éve halottnak nyilvánított, de még élő páciens számára próbálnak személyi igazolványt készíttetni a romániai Iaşi pszichiátriai intézetének vezetői az Agerpres alapján a Transindex.ro. Marilena Caraba, a Socola Pszichiátriai Intézet orvosa szerint az 58 éves férfit 1991-ben családja eltűntnek nyilvánította, majd 1999-ben halotti bizonyítványt állítottak ki a nevére. Csakhogy közben a férfi az intézmény betege volt. Caraba azt mondta: jelenleg az intézmény illetékesei azon dolgoznak, hogy semmisnek nyilváníttassák a páciens halotti bizonyítványát és megállapítsák személyazonosságát. A személyazonossági igazolvány szükséges ugyanis az egészségügyi kártya kiállításához, és az egészségbizosítási pénztár csak ennek alapján térítheti meg a pszichiátriai intézetnek az ellátási és ápolási költségeket, amelyek havi 4 000 (276 ezer forintot) lejt tesznek ki. Carmen Mucenica, az intézet egyik kihelyezett részlegének vezetője szerint csak 2011-ben derült ki, hogy a betegnek nincs érvényes irata. A nyomok egy galaci, halottnak nyilvánított személyhez vezettek, akiről kiderült, hogy ugyanaz a férfi, aki az intézet igazolvány nélküli betege. Ezért a Socola jogászai perbe fogták Galac polgármesteri hivatalát, kérve a halotti bizonyítvány semmissé nyilvánítását. Ez a folyamat öt éven át, 2016-ig tartott, de még mindig nincs eredménye. A páciens egyébként nem agresszív, és stabil időszakaiban akár haza is mehetne. 
Témák
Románia
2018.10.22 19:56

Trump a segélyek megvonásával fenyíti a közép-amerikai országokat

Publikálás dátuma
2018.10.22 19:31

Fotó: AFP / SAUL LOEB/
Guatemalából tömegek törtek át Mexikóba, hogy az Egyesült Államokba jussanak. Az amerikai elnök szerint az államoknak kellett volna ezt megakadályozni.
Az Egyesült Államok „lényegesen” csökkenti a három közép-amerikai államnak, Hondurasnak, Salvadornak és Guatemalának szánt támogatások összegét – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn egy Twitter-bejegyzésben. Az elnök azzal indokolta döntését, hogy az említett közép-amerikai országok nem tudták megakadályozni polgáraikat abban, hogy elhagyják országukat és „illegálisan az Egyesült Államokba menjenek”.  Az amerikai elnök nehezményezte azt is, hogy szerinte a mexikói rendőrség és hadsereg képtelen volt megállítani az Egyesült Államok déli határa irányába haladó migránskaravánt, amelybe „bűnözők és ismeretlen közel-keletiek” vegyültek. Trump azt is írta, hogy riasztotta az amerikai határőrséget és a hadsereget a karaván miatt, közben pedig a demokratákat okolta azért, hogy nem tudnak változtatni az amerikai bevándorlási törvényeken. Az elnök a múlt héten kilátásba helyezte, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg a guatemalai, hondurasi és salvadori migránsokat. Az észak-hondurasi San Pedro Sula városból több mint egy hete elindult, mintegy 3000 emberből álló csoport egy része pénteken behatolt mexikói területére. Mexikó később megnyitotta Guatemalával közös határát a karavánban lévő nők és gyerekek előtt, és lehetőséget biztosított az országba történő legális belépésre. Vasárnapra virradóra tovább vonult az észak-amerikai ország területén a jelentések szerint immár 5000 fősre duzzadt menet. 

Ettől a jelenettől lett ideges Trump:

2018.10.22 19:31