Fából épült hungaricumok

Publikálás dátuma
2018.08.27 14:00
A látványos fainstallációkról már messzirol látszik a Hello Wood-stílus
Fotó: BUJNOVSZKY TAMÁS
Nyolcéves a Hello Wood. Azóta a sajtó kedvencévé is lett az utóbbi évtized egyik legsikeresebb kreatív márkája.
A Hello Woodot nyugodtan nevezhetjük kulturális start up-nak, ha úgy tetszik, hungarikumnak, vagy magabiztosan terjeszkedő vállalkozásnak is. Egyetemistáknak meghirdetett, nyári alkotótábornak indult, aztán mára nemzetközi hírű program lett belőle. Sokaknak a Hello Wood név talán ismeretlen, de képen vagy élőben biztosan mindenki látta már valamelyik alkotásukat óriás karácsonyfáiktól mondjuk a csopaki vasútállomáson álló rózsaszín és kerekes halcsontvázig, a Balatoni Hekkig, ami a település új szimbóluma lett. A látványos fainstallációikat egyre többen ismerik a hazai és a nemzetközi piacon (korábban a Müpa előtt, az Erzsébet téren, vagy éppen Európa több nagyvárosában építettek szánkókból, fahasábokból óriás karácsonyfát), állandó szereplői (és építői) a Sziget Fesztiválnak, néhány éve szétszerelhető és szállítható modulházaival a nemzetközi szálláshely-piacon is megjelentek. Részben így választottak központi témát a Hello Wood idei, csórompusztai nemzetközi nyári egyetemének is, amikor a nemzetközi csapatok kisméretű kabinház variációkat hoztak össze. A Hello Wood elsősorban a faépítészetről szól és egyre több regiszterben. 2010-ben öt kilométernyi faanyaggal és még csak néhány vállalkozó kedvű, bulira hangolt építésszel indult, miután az egyik alapító, Pozsár Péter építész (és a MOME oktatója) egy koppenhágai építészeti fesztivált, a Woodot vadászta le, ahová falécekből készült installációkkal lehetett pályázni. A dán fesztivál elmaradt, megszületett a Hello Wood és az alapító csapat (Pozsár Péter, Huszár András, Ráday Dávid, Janota Orsolya és Lakatos Nikoletta, továbbá a kezdeteknél Bakos Maxim). Azóta a növekvő népszerűsége miatt az építészhallgatóknak kitalált – és a kalákázó szakmázást a nomád táborozással, a nyári egyetemet a faépítő kortárs dizájnnal keverő − táborozást is két részre kellett osztaniuk. A Veszprém megyei Kapolcs és Vigántpetend között fekvő nyári csodálatos helyszínen (Csórompuszta a kapolcsi Művészetek Völgye egyik helyszíne is) saját területet vásároltak, így itt most már Csóromföldére, az eddigi majorságközpontból pár száz méterrel kijjebb költözött táborba érkeztek, érkeznek a külföldi diákok − de most nem erről lesz szó. Ennyi szín legyen csak elég a kreativitás áradására: most (ismét) az ország másik felébe, északkeletre megyünk. A Hello Wood két éve Tokaj-Hegyalját találta meg a magyar egyetemek építészhallgatóinak. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács támogatásával idén 14 településre érkeztek az egy hétig itt táborozó magyar diákok, akik egyetemükkel együtt azt vállalták, hogy a kiválasztott település, kiválasztott helyszínén valami olyan különleges, fából készült installációt építenek, aminek megtervezésére előzőleg egy féléves szemináriumot szánnak. Hogyan olvadhat egybe a hegyaljai környezet, kulturális vagy nem annyira kulturális örökség és kortárs fadizájn? A Népszava augusztus elején már tallózott a nyolc településen elkészült projektek közül − most jöjjön a sokszínűség illusztrálására négy egészen másképp. 

Tarczali Platz, Tarcal (Szent István Egyetem −Tájépítészeti és Településtervezési Kar)

Milyen lenne egy tájseb? Mint például a Tarcal határában húzódó mandulási álpincesor. A faluvégi kisebb völgyben valaha vályogházak álltak, de idővel nem nagyon bírták a közelben nyitott kőbánya robbantásait, a házakat lebontották. A helyükre borospincéket képzeltek pályázati pénzből, nyertek is, el is kezdték fúrni balra és jobbra is – csak éppen egyik irányban a régi temetőből előomló csontokba ütköztek, az alacsonyabb oldalán pedig a semmibe, a néhány méter után kibukkanó szőlőkbe. Ennyiben maradt aztán a nagy (ál)pincesor vállalkozás, és ide próbált be apró gyógyírként egy kilátópontot a SZIE csapata. A két és fél méterre előre ugró placc kilátó is hegyek és alföld találkozásánál, de szépen lekerekített építmény is lett, ahol majd megállnak majd a bányatóra járó fiatalok. Igen, oda, ahol az egykori kőbányát a víz foglalta el.

Tűzvíznéző, Bodrogkisfalud (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)

Bodrogkisfaludot ma gát választja el a Bodrogtól, a gáton belül maradt csapadékgyűjtő tavacska pedig elhagyatottá vált. A diákot az itt gyűjtött uszadékfára építettek pihenőhelyet egy tégla tűzrakóval. Az installáció nemcsak újra közelebb hozta a faluhoz a kistavat, de a hely egyik szimbólumát, az uszadékfát tette az egyik fő építőanyaggá is. A hallgatók előzőleg még egy katamaránt is készítettek, erről gyűjtötték össze az installációhoz szükséges 3-4 köbméter uszadékfát.

Églék, Szerencs (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)

Szerencstől fölött, a temetődomb mellett áll egy feketefenyő liget, ami a helyi fiatalok kedvenc találkozóhelye. Az ide emelt faépület terasz, fedél, kilátó egyszerre, lehet magányos erdei meditáló hely, de vagány sütögetős-iszogatós bulihelyszín is. (Az Építést Mustra helyszínein készített Instagram képeimből ez kapta a legtöbb lájkot...)

Nyári egyetem és fesztivál

A Hello Wood független oktatási platform, ami évente rendezi meg Európa egyik vezető nemzetközi építészeti nyári egyetemét, amely workshopból, előadásokból és szimpóziumból áll. A Hello Wood Magyarország egyetlen angol nyelvű építészeti nyári egyeteme és fesztiválja, így egyedülálló lehetőséget biztosít a nemzetközi csapatokban dolgozó magyar diákoknak, hogy konkrét helyzetekben gyakorolhassák az angol építészeti szaknyelvet. A Hello Woodon készült munkák két fő jellegzetessége: a művek fából készülnek, és a kreatív megközelítést ötvözik a felelős társadalmi gondolkodással.

Frissítve: 2018.08.27 14:00

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30