ENSZ: tudatos és szándékos volt a mianmari népirtás

Publikálás dátuma
2018.08.27. 11:41

Fotó: Kay Nietfeld / AFP / DPA
A hadsereg főparancsnokának és öt tábornoknak kell felelnie rohingyák tömegeinek lemészárlásáért.
A népirtást így határozza meg az ENSZ: bizonyos bűncselekményeknek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával történő elkövetése. A Mianmarban történteket vizsgálva a szervezet megállapította, az országban pontosan ez történt - írja a Reuters.
A Aun Szan Szu Kji vezette mianmari kormány hagyta a gyűlöletbeszéd terjedését, fontos dokumentumokat semmisített meg, és nem védte meg az ország kisebbségeit attól, hogy emberiességellenes- és háborús bűnök áldozataivá váljanak Rakhine, Kachin és Shan megyékben - írja a 20 oldalas dokumentum. Ezzel a kormány maga is közreműködött a bűnök elkövetésében.
A történtekről elég információ áll rendelkezésre a hadsereg főparancsnokának, Min Aung Hlaing-nak és további öt tábornoknak a bíróság elé állításához - mondta ki a nemzetközi szervezet.
A mianmari kormány nem kommentálta az ENSZ megállapításait. A Reuters telefonon elérte a hadsereg szóvivőjét, aki nem kívánt nyilatkozni.
Tavaly augusztus 25. és szeptember 24. között legalább 9 ezer ember halt meg Mianmarban, amikor rohingya falvak tucatjait rombolta le az ország hadserege. Rohingya nők és lányok tömegeit erőszakolták meg a mianmari katonák. Az erőszakhullám miatt közel 700 ezren menekültek el az országból - ám helyzetüket tovább rontja, hogy már Mianmarban sem tekintették őket állampolgárnak, így papírjaik sincsenek.
Szerző
Témák
Mianmar Rohingya

Távolinak tűnik az afgán béke

Publikálás dátuma
2018.08.27. 11:00
Gazni városában a piacteret felégették az iszlám szélsőséges tálibok
Fotó: ZAKERIA HASHIMI / AFP
Afganisztánban nem csillapodik az erőszak. A tálibok újult erővel támadnak, múlt héten Asraf Gani elnök beszéde alatt is rakétákat lőttek az államfő hivatala felé.
A radikális iszlamisták visszautasították az ország vezetőjének a három hónapos tűzszünetre vonatkozó ajánlatát, s látványos akciókkal, túszejtésekkel hívják fel magukra a figyelmet. Az elmúlt hetek vérontásai nyomán nem pislákol fény az alagút végén. Az államfő egy hete este tett javaslatot a negyedévig tartó fegyvernyugvásra, amely a muzulmán áldozati ünnepen lépett volna életbe. (Az Íd al-Adhá ünnepet annak emlékére tartják, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek. Négy-öt napig tart) A három hónapos intervallum nem véletlen. Magában foglalná ugyanis az októberi parlamenti választást is, amelyet a jelenlegi körülmények között nem lehet biztonságban lebonyolítani. Jövőre pedig a rendkívül fontos elnökválasztást rendezik meg, félő azonban, hogy addig teljes káoszba süllyed Afganisztán. Az elnök feltétele a tűzszünetre az volt, hogy a tálibok is hasonló tartalmú nyilatkozatot írjanak alá. Ez azonban nem történt meg. Pedig júniusban akadtak kedvező jelek. A két fél akkor három napig türtőztette magát, s tartózkodott a fegyverhasználattól, általános meglepetésre a tálibok együtt ünnepeltek a kormányerőkkel, közös szelfiket készítettek. Az emberek reménykedni kezdtek abban, hogy végre beköszönthet a béke. Három hete azonban kellemetlen fordulat történt. A tálibok ugyanis elfoglalták a tartományi székhely Gazni városát. Napokon át terrorizálták a helyi lakosságot. Az emberek többsége a pincében próbálta átvészelni a legszörnyűbb napokat. Az ENSZ adatai szerint a harcokban mintegy százötven személy vesztette életét. A New York Times pedig kabuli kormánykörökre hivatkozva arról számolt be, hogy 155 rendőr, illetve katona, illetve 430 tálib milicista halt meg. Kérdéses ugyan, mennyire hitelt érdemlőek ezek az adatok, az azonban látszik, hogy az összecsapások finoman fogalmazva sem egy közelgő fegyvernyugvásra utalnak. Már csak azért sem, mert a háború 17 évvel ezelőtti kitörése óta mindössze másodszor fordul elő, hogy a tálibok ideiglenesen elfoglalnak egy tartományi központot. Gazni, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung emlékeztet rá, Kabultól 150 kilométerre délre helyezkedik el. Stratégiailag fontos városról van szó. A Gazniban történtek azért is keltettek riadalmat a fővárosban, mert utoljára májusban volt példa arra, hogy a tálibok öngyilkos merényletet hajtsanak végre, akkor egy kabuli rendőrőrs ellen hajtottak végre támadást.

Van esély a tárgyalásokra

Thomas Ruttig német Afganisztán-szakértő nem látja annyira borúsnak a jövőt. Igaz, meglátása szerint az utóbbi időben a demokratikus folyamatok megrekedtek, ami a tálibok fellépésre vezethető vissza. Mint a Deutsche Wellének kifejtette, az iszlám szélsőségesek várhatóan a választást előkészítő intézményekre támadhatnak, akár a voksolás napján. Utalt arra, ilyenre a múltban is akadt példa. Mint mondja, nagy gondot jelent, hogy a tálibok elleni harc kezdetén a kormány kiegyezett a tartományok erős embereivel, akiknek vér tapad a kezéhez. Mászóval nem demokraták ellenőrzik a demokratikus intézményeket. A tálibok sosem voltak ennyire erősek, 2001 óta a legnagyobb területeket ellenőrzik. Ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek tárgyalások a kormány és közöttük. Azzal kapcsolatban, hogy júniusban a tálibok együtt ünnepeltek a kormányerőkkel, kifejtette, bár nem várható, hogy egyik napról a másikra béke lesz az országban, de azt jelzi, a táliboknak is már elegük van a harcokból. Sokat jelet az is, hogy kijelentették, bizonyos feltételek mellett hajlandóak berekeszteni a harcokat.

Utoljára 2015-ben volt példa arra, hogy az iszlám szélsőségesek uralmuk alá vontak egy tartományi székhelyet. Abban az évben az ország negyedik legnagyobb települését, Kunduzt foglalták el. Az akkori és a mostani történések közötti hasonlóság, hogy a kabuli kormány és a NATO mind 2015-ben, mind pedig most igyekeztek csökkenteni a tálibok előrenyomulásának jelentőségét. Az észak-atlanti szövetség még némi pozitívumot is megkísérelt levonni következtetésként közölvén, hogy a tálibok csak erőt akartak demonstrálni egy esetleges tűzszünet előtt. Ráadásul jóval magasabb volt a tálib halálos áldozatok száma, mint a kormányerőké – hangzott a derűlátónak nevezhető megközelítés. Van-e bármiféle ok optimizmusra? A NATO-nyilatkozat mögött vélhetően az a vélekedés áll, amely szerint a tálibok képtelenek arra, hogy huzamosabb ideig uraljanak egy jelentősebb várost. Ez lehetséges ugyan, ám Kunduz ideiglenes elfoglalása óta megdőlt az a mítosz, amely szerint a városok biztonságban lennének. Az akkori drámát mindmáig nem tudta kiheverni a település. Soan nem tértek vissza az országba, akadtak, akik Nyugat-Európába menekültek. A kormánycsapatok ráadásul mind Kunduz, mind Gazni esetében az amerikaiak segítségét kérték a tálibok visszaszorításához, ami nem kelti azt a benyomást, hogy a Kabulhoz hű erők urai lennének a helyzetnek. Erre utal az a hétfői intermezzo is, melynek során három buszt állítottak meg a tálibok, majd magukkal vitték az utasokat. A többségüket sikerült kiszabadítani, de majd két tucatnyian a szélsőségesek fogságában maradtak. Vélekedések szerint a tálibok utóbbi időben tapasztalt radikálisabb fellépése mögött a szándék húzódik meg, hogy meggyőzzék az embereket arról, ők nem a afgán lakosság ellen harcolnak, hanem a külföldi betolakodók, elsősorban persze az Egyesült Államok ellen.

Orosz kezdeményezés kérdőjelekkel

Felettébb kétes az oroszok afganisztáni békekezdeményezésének sikere. Miközben ugyanis a tálibok jelezték, részt vesznek a szeptemberre tervezett megbeszéléseken, a kormány azt közölte, nem képviselteti magát a szeptember 4-re tervezett tanácskozáson, mert „csak a kabuli kabinet kezdeményezhet békekonferenciát”.

Kiléphet-e Törökország a NATO-ból?

Publikálás dátuma
2018.08.27. 10:00
Trump és Erdogan viszonya az utóbbi hónapban vált igen fagyossá
Fotó: KAYHAN OZER / AFP
Ankara kilátásba helyezte, új barátokat keres, ha nem javul a viszony Washingtonnal. Kérdés, van-e egyáltalán lehetősége erre?
Törökország és az Egyesült Államok kapcsolatai ezer sebtől vérzenek, melyek közül a kémkedéssel és terrorizmussal gyanúsított Andrew Brunson amerikai lelkipásztor letartóztatása csak az egyik. A két ország viszonyát számos súlyos probléma terheli, legyen szó a 2016-os törökországi puccskísérlet kitervelésével vádolt, Pennsylvaniában élő Fethullah Gülen kiadatásáról, a szíriai kurdok amerikai felfegyverzéséről, vagy akár olyan kisebb horderejű ügyekről, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök testőreinek verekedése Washingtonban, vagy, hogy Ankara orosz S-400-as légvédelmi rendszert vásárolt. Aligha gondolhatta komolyan tehát John Bolton, Donald Trump elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, mikor néhány napja arról beszélt, hogy a lelkipásztor elengedése azonnal megoldaná a helyzetet. 
„Ha nem változik ez az egyoldalúság és tiszteletlenség, kénytelenek leszünk új barátokat és szövetségeseket keresni.”

– írta nemrégiben Erdogan a The New York Timesban egyáltalán nem békülékeny hangnemben.

Vajon kikre gondolhatott? Politikai és gazdasági értelemben nyilván Kínára, a legnagyobb gazdasági partnert jelentő Európai Unióra, a 15 milliárd dolláros befektetéssel máris jelentkező Katarra, vagy akár Oroszországra – akivel a közeledést jól jelzi a múlt pénteki külügyminiszteri találkozó Moszkvában. Izgalmasabb kérdés, hogy a szövetséges-váltás kiterjedhet-e a katonai dimenzióra is, kiléphet-e Törökország a NATO-ból? Alapvetően erre minden tagnak lehetősége van. Mint ismert, Franciaország élt is vele 1966-ban, hogy aztán csak 2009-ben térjen vissza a szervezet kebelére. A NATO 13. cikkelye mindössze annyit ír elő, hogy a kilépőnek egy évvel korábban értesítenie kell szándékáról az Egyesült Államokat, amely pedig tájékoztatja a többi államot. A júniusi választások után a politikai támogatottság miatt sem kellene aggódnia az elnöknek, és a török közvélemény sem feltétlenül tiltakozna a lépés ellen. A legfrissebb, júniusi közvélemény-kutatások szerint a megkérdezett törökök 60,2 százaléka az Egyesült Államokat tartja a legsúlyosabb fenyegetésnek, és 79,3 százalék tartja megbízhatatlan partnernek Washingtont. Igaz, a NATO-tagságot még mindig 70 százalék támogatja. Ugyanakkor Törökország távozása a szervezetből egyik félnek sem érdeke. A NATO-nak még mindig jobb egy „problémás” tag a falakon belül, mint egy ellenség azon kívül, különösen most. Nem beszélve Törökország stratégiai fontosságáról, tevékeny szerepéről a missziókban, no meg az országban állomásozó amerikai nukleáris fegyverekről.
„Nagyon kicsi az esélye annak, hogy kilépésig fajuljanak a dolgok. Inkább további diplomáciai csatározásokra, nyilatkozatháborúra, fenyegetésekre és szankciókra lehet számítani”

– mondta el a Népszavának Egeresi Zoltán.

A Stratégiai Védelmi Kutató Központ kutatója emlékeztetett, hogy az új barátok keresése, a török külpolitika nyitása nem újdonság. „Erdogan megpróbál szorosabb kapcsolatokat kiépíteni tőkeerős országokkal, de kérdés, hogy ezek az államok mennyire lesznek képesek, és mennyire akarják támogatni Ankarát. A mostani világgazdasági trendek nem nekik kedveznek” – értékelt a Törökország-szakértő. „Törökország nem menekülhet el földrajzi elhelyezkedése elől” – jegyezte meg az orosz közeledés kapcsán, rámutatva, hogy bár az orosz gép 2015-ös lelövése óta a viszonyt sikerült pragmatikusan rendezni, ám ettől még sok az ellentét a felek között, csak ezeket inkább igyekszenek nem elővenni. Ugyanakkor hozzátette, Ankara bedőlése az európai bankokat, vállalatokat, kereskedelmet is rosszul érintené, így elképzelhető, hogy európai államok is hitellel, befektetésekkel segítenek Ankarának. A szakértő szerint a menekültügyi alku sem forog kockán, bár az elképzelhető, hogy a törökök megpróbálnak majd több pénzt kialkudni az EU-tól. És hogy hogy élik meg a líra mélyrepülését és a diplomáciai csörtét az emberek? „A héten ünnep volt, így a hangulat nyugodt. Ami aggasztóbb, a növekvő infláció. Minden egyre drágább, még az alapvető élelmiszerek is. Aggódnak, de pánik nincs.” – mondta el az éppen Törökországban tartózkodó Egeresi Zoltán.
Szerző