vádemelés;kifosztás;

2018-08-28 11:20:00

Ágyhoz kötött idős nőtől lopott egy férfi Hajdúböszörményben

A férfi 100 ezer forintot vett el a mozgásképtelen asszonytól, majd elfutott.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki bement egy beteg asszony szobájába, és elvette a kezében lévő pénzt – derül ki az ügyészség közleményéből.

A férfi még június 1-jén, délután jelent meg a hajdúböszörményi háznál, mivel az ott lakó ismerősét akarta meglátogatni. A házban azonban egyedül a mozgásában teljes mértékben korlátozott, ágyhoz kötött asszony volt, aki épp a pénzét számolta. Ebben a pillanatban lépett be hozzá a vádlott, aki az ismerősét kereste, majd hirtelen odament az asszonyhoz, a kezéből kikapta a 100 ezer forint készpénzt, majd elfutott. 

A közleményben kiemelik, hogy az idős nő végtagjait amputálták, ezért állandó jelleggel ágyhoz kötött, így állapotánál, illetve fogyatékosságánál fogva védekezésre képtelennek tekintendő a Büntető Törvénykönyv szerint.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő férfi ellen kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Az ügyészség a vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben 100 ezer forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.