labdarúgás;angol labdarúgó-bajnokság;Manchester Utited;

2018-08-28 18:41:23

Mélyülő gödörben a Manchester United

Egy-egy győzelem és kudarc után hétfőn a Tottenham Hotspur elleni hazai, 3-0-s vereséggel folytatta szereplését az angol labdarúgó-bajnokságban a tabellán három hét után csupán a 13. pozícióban szerénykedő Manchester United. A korábban a Brighton vendégeként hármat kapó (akkor 3-2-s vereséget szenvedő), a tavasszal befejeződő előző idényben ezüstérmesként végző együttes vezetőedzője, José Mourinho érthetően sok kritikát kapott a legutóbbi találkozó után, azonban a reakcióval sem maradt adós. 

"Tudják, mennyi lett az eredmény? 3-0. Tudják, hogy mit jelent ez a 3-0? Azt, hogy én három bajnoki címet nyertem a Premier League-ben, azaz egyedül többet, mint a többi (19) csapat menedzsere együtt. Három nekem, kettő nekik" – mondta Mourinho, majd miközben elhagyta a sajtószobát, a respect, azaz a tisztelet szót ismételgette.

Noha a tréner egyelőre az elmaradó eredmények ellenére is élvezi a klubvezetés és a drukkerek bizalmát, szakértők szerint a United – különösen a Tottenham ellen mutatott kiábrándító játék miatt – könnyen beleszürkülhet a középszerűségbe, ezt pedig hosszútávon aligha viselnének el az egyesület elöljárói. Ezzel együtt a manchesteriek korábbi csapatkapitánya, a jelenleg az egyik brit televíziós csatornánál szakértőként dolgozó volt hátvéd, Gary Neville úgy látja, hogy hiba volna meneszteni a portugál szakvezetőt.

„Az elmúlt években Louis van Gaalt kirúgták egy FA-kupa-győzelem után, David Moyest pedig négy találkozóval a bajnokság vége előtt küldték el. A United vezetősége nem úgy viselkedik, ahogy korábban – utalt Neville arra, hogy a legendás Sir Alex Ferguson közel 27 évig irányította a gárdát. – Az viszont talán nem véletlen, hogy Ed Woodward alelnök 2020-ig szerződést hosszabbított Mourinhóval januárban.”  

Mourinho szerződése egyébként 2020-ig szól.