A nevető harmadik – kezdődik a Velencei Filmfesztivál

Hetvenötödik jubileumát ünnepeli a világ legidősebb filmfesztiválja. A csak Mostrának nevezett Velencei Filmfesztivál versenyprogramja sokkolóan erős és kifejezetten jó hír, hogy ehhez Nemes Jeles László is hozzájárul a Napszállta című művével.

A világon jelenleg mintegy háromezer aktív filmfesztivált tartunk számon – ezeknek több mint hetvenöt százaléka az utóbbi tizenöt évben jött létre. A műfaj Európában rendelkezik a legerősebb gyökerekkel, itt rendezik meg a három „ősfesztivált”: Benito Mussolini a propagandát kiemelten kezelő kultúrpolitikájának eredményeképpen a 1932-ben a Velencei Biennale befogadta a mozgóképes programot és ezzel megalakult a világ első nemzetközi filmfesztiválja. Persze, azóta nagyon sok minden változott, főleg kultúrpolitikai szinten, ám egyetlen egy dolog állandó: nagy európai fesztiválon indulni egy-egy szerzői műnek elképesztő előnyt jelent azoknak az alkotóknak a műveivel szemben, akik nem kerülnek be a Berlin-Cannes-Velence bűvös háromszögbe. A három rendezvény persze folyamatosan konkurál egymással, az utóbbi évek programjai alapján tudjuk, hogy Berlin komoly válságban van – idén le is váltották Dieter Kosslick igazgatót –, Cannnes vezető rendezvényként a saját feje után megy, még akár a trendekkel is szembeszáll. Velence viszont nevető harmadikként olykor bitang erős programmal tud előállni. Ezt a pozíciót pedig idén igencsak csúcsra járatták.

Alberto Barbera, a Velencei filmmustra igazgatója tud valamit, amit mások nem. 2012-es visszatérése óta – volt már periódus korábban, amikor ő irányította a rendezvényt, de Silvio Berlusconi idején nemkívánatos személy volt – mindig talál egy olyan amerikai filmet, mely néhány hónappal később mérvadó lesz az Oscar-gálán. Ilyen volt korábban a Gravitáció, a Birdman, a Spotlight, tavalyelőtt a Kaliforniai álom, illetve tavaly A víz érintése. Szerdától pedig mindenki azt gondolja, hogy idén ez Az első ember lesz, különösen, hogy a nyitómű egyben versenyben is lesz a patinás Arany Oroszlánért.

Ám ami a fesztiválok versenyét illeti, Velence kvázi adott egy gyomrost Cannes-nak. Mint korábban hírül adtuk, Thierry Frémaux a francia mustra művészeti igazgatója, hibrid alkotásoknak, valahol a tévé és a mozifilmek közé sorolta a streaming szolgáltatók műveit, kizárta azokat a versenyprogramból. Erre a Netflix annyira berágott, hogy az összes nevezését visszavonta – és elküldte azokat Velencébe. Barbera hat Netflix műnek adott zöld lámpát: Alfonso Cuaron Romájának, a 22 July-nak, Paul Greengrass Utoya feldolgozásának, Alessio Cremonini rendezte On My Skin-nek és a Coen testvérek The Ballad of Buster Scruggs című művének. Ezekhez jön még Orson Welles utolsó filmjének restaurált verziója, The Other Side of the Wind és a legendás direktorról készült Morgan Neville-dokuemtumfilm a They'll Love Me When I'm Dead. Ha ez a lista nem beszélne önmagáért, akkor még érdemes hozzátetti Alberto Barbera nyilatkozatát, mely szerint a Netflix fontos szereplő a független alkotók számára, hiszen nem elég, hogy finanszírozza őket, de totálisan szabad kezet is nekik mindemellett. „Nem büntetni, hanem felkarolni érdemes a Netflix-et” – húzta alá mondandóját Barbera.

A szupererős versenyprogramban vannak olyan művek is, amelyek valamilyen oknál fogva Cannes-ba nem fértek be: ilyen a veterán angol rendező Mike Leigh Paterloo című műve. Persze sokat nem tudunk a 154 perces epikusnak tűnő alkotásról, de annyi biztos, hogy az életmű legpolitikusabb művéről van szó. Ezt maga a direktor mondta lapunknak a Magyarhardison megrendezett Summer Film School-on még júliusban, ahol nem rejtette véka alá véleményét Cannes-ról sem. Ahogy fogalmazott, tudomásul vette, hogy közölték vele, hogy a Paterloo nem odavaló mozi, de ugyanaz történt korábban a Vera Drake című művével, mely a fődíjjal távozott végül Velencéből. Azaz, reméli, hogy a történelem ismétli magát.

Ehhez persze lesz némi beleszólása Nemes Jeles Lászlónak is, hiszen a Napszállta című, 2,9 millió eurós költségvetéssel készült nagyjátékfilmje szintén versenyez a patinás Arany Oroszlánért. Mivel jelen pillanatban ezt a filmet sem láthattuk még – de ott leszünk a világpremieren –, így csak az alkotók szinopszisára támaszkodhatunk. E szerint a Napszállta 1913 nyarán, Budapesten, a béke utolsó napjaiban játszódik. Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

Versenyen kívül is lesz magyar alkotó: a Biennale College Cinema szekciójában tartják Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének világpremierjét. A Déva egy árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, hogy elárul valaki mást. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva posztszocialista világát.