A népességfogyás és alacsony foglalkoztatottság mellett a növekedést, az újraelosztást, a nyugellátás fenntarthatóságát a képzett munkaerő ellenőrzött bevándorlása is segítheti (...) Magyarország hatékony kommunikációval elősegíti, hogy a társadalom tagjai hiteles információhoz jussanak a migrációs folyamatokról, és ezáltal csökkenjenek az e folyamatokhoz kapcsolódó előítéletek.
2015 decemberében, hónapokkal a magyar szempontból ugyanazon év nyarán tetőzött menekültválság de facto lecsengése után publikálta a fenti gondolatokat tartalmazó hivatalos migrációs stratégiát az Orbán-kormány belügyminisztériuma. Akkor, amikor az egész államszervezetben még mindig egyedül Orbán Viktor értette, mekkora politikai potenciál van a magyar társadalom látens idegenellenessége és az átmenetileg láthatóvá vált idegenek alkalmi korrelációjában.
Az LMP-s Ungár Péter azon állítására, hogy „migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni”, nekem elsőként az idézett sorok ugrottak be, mivel maradéktalanul egyetértek velük. De akad azért pár dolog, amivel nem tudok azonosulni.
A látványosan mellőzött emberiességi szempontokon túl főként az zavar, hogy a 2010-es hatalomra kerülése óta a fideszes kabinet több tízezernyi, modern kori történelmünk során példátlan számú gyanús bevándorlót hozott az országba a vízumbiznisz különféle formáival, új bűnözési ágakat meghonosítva (a pénzmosás arab technikáitól a magyar papírokkal rendelkező orosz prostituáltak tömeges nyugati kiközvetítéséig), ellenben egyetlen olyan progresszív húzása sem akadt a migráció terén, amiből a hazai társadalomnak bármiféle előnye származott volna.
Leginkább azt tartom szégyellnivalónak, hogy ezzel a kétkulacsos politikával fényes választási győzelmet lehetett aratni nálunk – miközben hajlok egyetérteni Ungárral abban, hogy ez leginkább az ellenzék szégyene.