Meghalt egy buszsofőr az egyik budapesti végállomáson

Publikálás dátuma
2018.08.29. 11:46
illusztráció
Fotó: Vajda József / Népszava
Az Örs vezér terénél leparkolta a járművet, majd rosszul lett. A BKV szerint a buszvezető 36 éve dolgozott náluk.
Meghalt egy buszsofőr Budapesten az Örs vezér téri busz végállomáson kedden reggel nyolc óra körül – tudta meg az egyik olvasójától az Index. A portál azt írja, hogy egy szemtanú szerint a végállomás területén egy sofőr leparkolta a buszt, az ajtó kinyitása után azonban rosszul lett és eldőlt. Kollégái pár perccel később odasiettek, de már nem tudtak segíteni rajta. Az Index megkereste a BKV-t, a cég pedig megerősítette az információt.

„Társaságunk az 58 éves járművezetőt – aki 36 éve dolgozott nálunk, és jelenlegegyik legmodernebb autóbuszunkat vezette – saját halottjának tekinti. Orvosi alkalmassági engedélyét július 30-án újította meg, a haláleset nem forgalmi tevékenység közben történt.”

– közölte a portállal a BKV.

Szerző
Frissítve: 2018.08.29. 11:53

Lezárult az utóellenőrzés, felszólította az ORÖ-t az ÁSZ

Publikálás dátuma
2018.08.29. 11:45

Fotó: Népszava
Az intézkedési tervében meghatározott feladatokból határidőre egyet sem hajtott végre az Országos Roma Önkormányzat.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) utóellenőrzését, amely a korábbi ellenőrzés javaslatainak hasznosítására készített intézkedési terv végrehajtását értékelte. Megállapították, hogy az intézkedési tervben foglalt feladatok jelentős részét nem hajtotta végre az ORÖ, így nem volt biztosított a közpénzekkel való felelős, elszámoltatható, átlátható és szabályszerű gazdálkodás – írja közleményében az ÁSZ. Mint írják, az Országos Roma Önkormányzat gazdálkodásának, a belső kontrollrendszer kialakításának és működésének, az államháztartásból nyújtott támogatás, illetve az államháztartásból meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználásának ellenőrzését az ÁSZ még 2015-ben végezte el a 2011. január 1. és a 2014. június 30. közötti időszakra vonatkozóan. Az ÁSZ részére megküldött intézkedési tervben a hiányosságok, szabálytalanságok megszüntetésére az önkormányzatnál 24 feladatot határoztak meg.

Az utóellenőrzés megállapította, hogy az Országos Roma Önkormányzat az intézkedési tervében meghatározott feladatokból határidőre egyet sem hajtott végre.

A közlemény szerint –14 feladat végrehajtására nem került sor, – 5 intézkedési tervhez kapcsolódó feladat határidőn túl került megvalósításra (a határidőn túl végrehajtott feladatok szabályzatkészítésre vonatkoztak). – 2 feladat – amelyek megvalósítására szintén nem került sor – 2017. január 1-je után, a jogszabályi változások miatt okafogyottá vált. – és 3 feladatot részben végrehajtott az önkormányzat. Az Országos Roma Önkormányzat Hivatala az ÁSZ javaslatai alapján készített intézkedési terv végrehajtásáról nem vezetett nyilvántartást. A számvevőszék azt írja,

az ORÖ vagyongazdálkodási tevékenységének szabályozottsága és annak működése továbbra sem biztosította a szabályszerű, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást.

Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult a nemzetiségi önkormányzat elnökéhez, valamint az önkormányzati hivatal hivatalvezetőjéhez a jogszabálysértő gyakorlat megszüntetése érdekében. A törvényi előírás szerint a címzettek tizenöt napon belül kötelesek megtenni a megfelelő intézkedéseket, és erről tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket.
Szerző

Még egyszer a valsartanos gyógyszerekről

Publikálás dátuma
2018.08.29. 11:39
Shutterstock illusztráció
"Ügyészségi nyomozás indulhat a rákkeltő gyógyszerek miatt" címmel 2018 augusztus 1-én megjelent cikkünket az egyik gyártó cég valsartan tartalmú készítményét ábrázoló fotóval illusztráltuk. Az érintett cég kérésére utólag közöljük, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet elővigyázatosságból hat gyártó, az Actavis, az Aramis Pharma, az Egis, a Richter Gedeon, a Sandoz, valamint a Teva összesen 27 termékét hívta vissza. Az érintett gyógyszerek listája és az OGYÉI közleménye itt érhető el.
Szerző
Témák
Valsartan