Akinek az egészségével bármilyen baj van, az joggal háborodik fel, ha kiderül, hogy beteg az egészségügy. Még ha csak kicsit is. És ilyenkor másképp látják az egymással ellentétes nyilatkozatokat.
Az a miniszter, akihez szinte minden emberi ügy tartozik, úgy véli, nincs nagy probléma. Kásler Miklós szerint már hozzáláttak az ágazat rendszerszintű átalakításhoz - bármit jelentsen is ez -, nagy programokat lehet meghirdetni, nincs itt gond. A másik miniszter véleménye meg az, hogy csak "új egyensúlyt kell találni" az ellátás színvonala és az állami finanszírozás jelenlegi korlátai között. Gulyás Gergely amúgy is a kórházak rossz gazdálkodásában látja a bajok okát. Mindketten az Állami Számvevőszék elnökének heves kritikájára válaszoltak a maguk módján. Domokos László ellenőrizhetetlen beszerzésekről, pazarlásról és korrupcióról beszélt nemrég, bár konkrétumokkal nem szolgált.
A betegek meg csak kapkodják a fejüket. Ők mindössze gyógyulni szeretnének, megfelelő ellátást kapni megfelelő körülmények között. Hidegen hagyná őket, hogy a fejük fölött vitáznak, ha nem az életükről lenne szó. Ezért aztán nem akarnának igazságot tenni a legújabb ügyben sem, mindegy nekik, hogy joggal mondták-e fel önkéntes túlmunka szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai, vagy sem. De ha emiatt késve kerülnek be a műtőbe, netán nem tudják időben megállapítani, hogy mi bajuk van, akkor érthetően elégedetlenkednek. Amíg élnek. Megértik persze, hogy senki sem akar többet dolgozni, mint amennyit kell, főleg akkor, ha ezért nem kap külön juttatást, de a betegeknek önző szempontjaik vannak. Meg szeretnének gyógyulni, és a többi hidegen hagyja őket.
Igen, a rendszerrel lehet gond. Ha ugyan nem az a baj, hogy a betegek nem gyógyulnak maguktól. Vagy varázsütésre. Az ugyanis kétségkívül megoldás lenne.