DVSC;Haladás;NB1;

2018-09-01 19:46:27

Pontokat vesztett a Debrecen a Haladás ellen

Úgy is mondhatnánk: pontot szerzett a Haladás Debrecenben, miután 1-1-es döntetlent játszott a DVSC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában, szombaton.

Az MTI tudósítása szerint lendületesen kezdte a mérkőzést a hazai csapat, amely már az első negyedórában többször veszélyeztette a vendégek kapuját. Nem sokkal később aztán a vezetést is megszerezte a DVSC, sőt a folytatásban is több hatalmas helyzet adódott a debreceniek előtt, újabb gólt egy védelmi hibát kihasználva mégis a szombathelyiek szereztek. Érdekesség, hogy az első félidőben három játékost is le kellett cserélni, megsérült ugyanis a Haladás egyik belső védője és a DVSC mindkét szélső hátvédje.

Szünet után kiegyenlített küzdelmet, helyenként lüktető játékot láthatott a közönség. A második félidőben a Haladás sokkal támadóbb szellemben játszott, teljesen egyenrangú ellenfele volt a hazai együttesnek. Mindkét kapu előtt számos gólszerzési lehetőség adódott, szinte futószalagon dolgozták ki a csapatok a jobbnál jobb helyzeteket, ám újabb gólt egyik gárda sem tudott szerezni.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)

Nagyerdei Stadion, 3203 néző, v.: Erdős

gólszerzők: Takács (21.), illetve Priskin (41.)

sárga lap: Németh Mi. (46.), Király (78.), Jagodics (90.)

DVSC:   

Nagy S. - Cikos (Kusnyír, 39.), Kinyik, Mészáros N., Barna (Ferenczi, 35.) - Tőzsér - Könyves, Haris, Bódi, Varga K. - Takács (Avdijaj, 82.)

Szombathelyi Haladás:   

Király - Schimmer (Halmosi, 84.), Kolcák, Benes (Tamás, 17.), Németh Mi. (Németh Má., 51.) - Habovda, Jagodics, Grumic, Gaál - Mészáros K., Priskin