Több tízezer gyászoló jelenlétében temették el vasárnap a kelet-ukrajnai szakadárok legismertebb volt vezetőjét. Az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságban rendkívüli állapotot hirdettek ki azt követően, hogy pénteken egy kávézóban pokolgépes merénylet következtében életét vesztette Olekszandr Zaharcsenko. Moszkva azonnal ukrán provokációt kiáltott, Kijev a szakadárok belső hatalmi harcának tulajdonítja a történteket és elutasít mindenféle beavatkozási gyanúsítást. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerint a Kreml is állhat a háttérben, amely módszeresen iktatja ki mindazokat, akik 2014-ben közreműködtek az orosz csapatoknak a Donyec-medencébe történő bevonulásában.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Zaharcsenko halála után kimondta, ami már amúgy is tudott volt: hogy ez egyben a minszki békefolyamat befagyasztását is jelenti. Lavrov úgy fogalmazott, a normandiai formátumban zajló egyeztetések a továbbiakban nem lehetségesek, Zaharcsenko likvidálása új helyzetet teremtett, amelyet ki kell vizsgálni. Ettől függetlenül sem lehetett volna előrelépésre várni, sem a békefolyamatban, sem az ukrán-orosz viszonyban. Jövő tavasszal ugyanis államfőválasztást rendeznek Ukrajnában, addig senki sem fog semmit sem kockáztatni.
Énekes, humorista, gázhercegnő
A hosszú távú kilátások sem sok jóval kecsegtetnek. Az ukrán politikai színterén komoly átalakulás zajlik, amit a politikai erőviszonyok látványosan bizonyítanak. Pillanatnyilag a hagyományos politikai osztály hitelvesztése nyilvánvaló, ezt jelzik, és rendre meg is erősítik a közvélemény-kutatások. A politikai paletta leginkább a szlovákiaira kezd hasonlítani, ahol a néhány talpon maradt hagyományos, ideológiai alapon működő politikai formáció mellett egyre több zavaros, populista és szélsőséges elemeket ötvöző alakulat jelent meg és jutott parlamenti mandátumhoz, megnehezítve a kormányalakítást, ugyanakkor egy platformra terelve balos és jobbos pártokat.
Ukrajnában is hasonló a kép, itt viszont két úgymond ígéretes potenciális szereplő is megjelent a színen – a komikus tévésztár Volodimir Zelenszkij, illetve a legnépszerűbb ukrán rock zenekar, az Okean Elzy frontembere, Szvjatoszlav Vakarcsuk. Az ő indulásuk egyelőre nem biztos, de már egyre több közvélemény-kutató intézet felméréseiben számol velük. Ők ketten nem a szélsőséges politikai tábor új csillagai, Vakarcsukról már „Soros ukrajnai embere” híreket terjesztett az orosz média, és ugyanez felbukkant már a magyar médiában, a Demokratában is.
Mind Vakarcsuk, mind Zelinszkij elkötelezett atlantista, demokrata, de egyikükre sem jellemző az elvakult, zsigeri oroszellenesség, ami pedig egyáltalán nem idegen a jelenlegi vezető politikai garnitúrától. Az énekes tömegkedvenc, neve alatt megjelent már egy párt, a Vakarcsuk Blokkja. A humorista a „A Nép Szolgája” néven alapított nemrég pártot. Ő a nyugatos értelmiség egyik politikai kedvence, a nemzeti kisebbségek soraiban is pozitív figura. (A humoristának ezzel a címmel fut egy népszerű tévéműsora, amiben államfőt játszik, pártja innen kölcsönözte nevét.)
Az elnökválasztás első fordulóját jövő március végén tartják meg, Petro Porosenko ötéves mandátuma ekkor jár le. A 2014-ben első fordulóból győztes milliárdos csokikirálynak azonban, hacsak addig valamiféle égi csoda nem siet segítségére, esélye sincs demokratikus, szabad és szabályos választáson újra az elnöki székbe kerülni. Mint ahogy a neve alatt futó politikai blokknak sem, amely már az ökölvívó legenda, kijevi főpolgármester Vitalij Klicsko egykoron liberális, 2014-ben még a népszerűségi listát vezető pártját, az UDAR-t is lenyelte.
Amennyiben az erőviszonyok nem változnak az elkövetkező félévben, akkor kétfordulós elnökválasztás elé néz Ukrajna, és az egykori gázhercegnő, a narancsos forradalom arca, a Janukovics rezsim idején bebörtönzött Julija Timosenko lesz Ukrajna új elnöke. A Batykivscsina vezére kiheverte öt évvel korábbi vereségét Porosenkoval szemben, majd azt is, hogy pártjából kivált és új formációt hozott létre (Népi Front) a Majdan utáni első miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk. Fokozatosan tért vissza az élvonalba, és most már legalább két éve vezeti a politikusok népszerűségi listáját, ugyancsak fokozatosan növelve támogatottságát.
A különböző intézetek felmérései között vannak ugyan százalékbeli eltérések, de mindegyik ugyanazt a felállást mutatja – A Batykivscsina és Timosenko vezetnek már 20 százalék körüli eredménnyel, a második helyért szoros versenyben 7-8-9 százalékkal cserélnek időnként helyet pártok és politikusok. Például a GfK Ukraine augusztusban közzétett felmérése szerint Batykivscsina 25,9 százalékkal a legnépszerűbb ukrán politikai formáció, Timosenko pedig 23,1 százalékkal áll a politikusi toplista élén. Ugyanez az intézet július elején még 10 százalékon mérte, a Raiting legutóbb 17,1 százalékot adott Timosenkónak.
Minden adat egybehangzóan azt mutatja, második fordulóban dől el az elnökválasztás, az viszont még változhat, hogy ki lesz a gázhercegnő kihívója. Petro Porosenko támogatottsága mélyrepülésben van évek óta, bár az utóbbi hónapokban a korábbi 3-4 százalékról 7-8 körülire tornázta fel magát. Porosenko most 7. helyen futna be, ám második fordulóra mégis neki van van nagyobb esélye, mint az előtte szereplőknek, mögéje több hagyományos formáció felsorakozhat. Második helyen a volt védelmi miniszter Anatolij Hricenko áll 9,7, őt Janukovics volt pártjának romjain kinőtt Ellenzéki Blokk oroszbarátnak mondott elnöke, Jurij Bojko követi 8,9 százalékkal. A humorista, színész-rendező, tévésztár Volodimir Zelenszkijre 8,5 voksolna, holott az ő indulása még egyáltalán nem biztos, egyelőre inkább csak meglebegtette azt. A radikális nacionalista Oleg Ljaskora is többen szavaznának (8,1), mint Porosenkora (7,8 százalék). A rocksztár Vakarcsuk 6,9 százalékot érne el. A legutóbbi parlamenti választás nagy reménysége, a civil mozgalomból sikeres pártot alapító, Szamopovics elnök, Andrij Szadovij már csak 2,3 százalékon áll, a szélsőséges Szvoboda elnöke, Oleh Tyahnibok pedig 1,3 százalékon.
Az mindenképpen biztató jel, hogy az a fajta harcias szélsőség, amelyet a Szvoboda és a Pravij Szektor képvisel, visszaszorulóban van, az viszont kevésbé, hogy a populizmussal vegyülő némileg megszelídített radikalizmus nemcsak Ljasko pártjában van jelen, hanem igen sok úgymond nyugatos formációban is felüti a fejét.
Azt is minden felmérése egyértelműen mutatja, hogy a bizalom a politikusok irányába még inkább megrendült, mint a pártok felé, ugyanis minden formációt néhány százalékkal nagyobb támogatottsággal mérnek, mint vezetőiket.
