Ferihegy;Ryanair;poggyászkár;

2018-09-04 11:11:29

Kifosztott, mocskos bőröndöt kapott vissza egy család Ferihegyen

A felnyitott, átforgatott poggyászól személyes holmik tűntek el. A család a Rynairrel repült, a társaság állítja, tehetetlen az ügyben.

Kisebb rémálommal végződött egy magyar család dél-spanyolországi nyaralása. Andreáék Málaga mellett pihentek, Ryanair repülőgépe szeptember elsején, késő este landolt velük Budapesten. A leszállást követően annak rendje és módja szerint a bőröndátvétel felé vették az irányt, ám hiába lesték, a csomagjuk sehogy sem akart felbukkanni a szalagon, írja a Bors.

Addig vártam, amíg le nem zárták a fotocellás ajtókat. Elmentem reklamálni az elveszett poggyászok pultjához, ide-oda irányítottak, majd azt mondták: menjek csak haza a kislányommal, és hívjam a megadott számokat – fakadt ki tehetetlenségében Andrea a közösségi oldalán. Másnap reggel a telefonálgatásokkal sem járt sikerrel, így visszament a reptérre, ahol végül előkerült a siralmas állapotú táska.

A nő leírása szerint csomagot felnyitották és szalaggal leragasztották. A benne lévő ruhákat átforgatták, és ko­szosan, olajosan visszadobálták a bőröndbe. „A tartalma is hiányos volt: pótolhatatlan fotók tűntek el, amiken a kislányomat és delfineket örökítettem meg, de emellett más személyes holmik is eltűntek belőle” – írta felháborodottan. Andrea szeretett volna panaszt tenni és jegyzőkönyvet felvenni, de állítása szerint a Ryanair nem volt ebben a segítségére, mivel szerintük a csomag a szalagon volt, vagyis ők tehetetlenek az ügyben.

Jegyzőkönyv kell és rendőri jelenlét

A kesettagepem.hu munkatársa, Bokor Péter úgy véli, hogy jegyzőkönyv nélkül szinte teljesen esélytelen, hogy valamilyen kártérítést kapjon az utas az eltűnt vagy megsérült csomagja miatt. 

Ha nincs ott a bőrönd az érkezésnél, akkor mindenképpen jegyzőkönyvet kell felvetetni. Ehhez ragaszkodni kell. Addig nem szabad eljönni a reptérről, ha kell, hívjunk rendőrt, és te­gyünk feljelentést. Vélhetően valaki megtalálta a csomagot a személyzet tagjai közül, és kipakolhatta. Jegyzőkönyv nélkül azonban nagyon nehéz bármit elérni, így ez az elsődleges feladat minden esetben – szögezte le a szakértő a lapnak.

A berakodás a legrizikósabb

A Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren visszatérő problémát jelentenek a poggyászfosztogatás, a korábbi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 444.hu szerint soron kívüli ellenőrzést is elrendelt a panaszok miatt. A repteret üzemeltető Budapest Airport szerint éves viszonylatban elenyésző a poggyászlopási esetek száma, a gépekről vagy a gépekig szállított csomagokat pedig szigorú biztonsági előírások mellett kezelik.

Jó eséllyel nem is ezen az útvonalon, hanem a közvetlenül a repülőgépbe történő bepakolás közben történnek a lopások: több légitársaság is felügyelőkkel ellenőrizteti a rakodómunkások tevékenységét, de a raktér belsejében, feltornyozott bőröndök mögött nehéz nyomon követni minden mozdulatot. Külön kockázatot jelent, amikor helyhiány miatt az utastérből a raktérbe pakoltatják át a kézipoggyászokat, amiben sok esetben pénz, telefon, tablet is maradhat.