Jön az állami könyvkereskedő cég?

Publikálás dátuma
2018.09.05 07:30

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
„Én csak egy vidéki képviselő vagyok, nem tudom, mi az állam szándéka” - L. Simon László így ütötte el azt a kérdést, hogy a tankönyvkiadás államosítása után a kormány milyen további lépéseket tervez a könyvpiacon.
Állammal vagy állam nélkül? – tették fel a kérdést az Örökség Kultúrpolitikai Intézet keddi beszélgetése meghívottjainak a Petőfi Irodalmi Múzeumban; Kolosi Tamás szociológusnak, a Líra Könyv Zrt. elnökének, L. Simon László írónak, kultúrpolitikusnak és Gyurgyák János történésznek, az Osiris Kiadó igazgató-főszerkesztőjének. Mintegy ötven könyvkiadó képviselője volt jelen a teltházas rendezvényen, jelezve, ez a kérdés nagyon is foglalkoztatja – és aggodalommal tölti el − a könyves szakmát. Nem kérték ugyanis, de megkapták a tankönyvpiac államosítását 2013-ban – ami a teljes könyvpiac 26-28 százaléka. Tavaly viszont hiába kérték, hogy az állam konszolidálja azokat a könyvkiadókat és nyomdákat, amelyek az Alexandra bedőlésekor kerültek nehéz helyzetbe, ahogyan az a javaslat sem talált meghallgatásra, hogy a könyvkiadókat vonják be a társasági adórendszer (tao) kedvezményezetti körébe.

Lehet, hogy tudja, de nem mondja

− Az állam mindig is jelen volt a könyvpiacon, a szerzőket ösztöndíjakkal, a könyvkiadókat, elsősorban a kisebbeket pályázati úton támogatja – sorolta a könyvszakmai evidenciákat L. Simon László. – De nem igaz, hogy teljesen államosítva lenne a tankönyvpiac: a tavalyi 15 milliárd forintos forgalmából 6 milliárd forint magán-könyvkiadókra jut, amelyek a tankönyvpiac 40 százalékát alkotják. – Sok problémát érzékel L. Simon. Szerinte például hiába prosperál a könyvszakma (60 milliárd forintra becsülhető az idei könyvforgalom), ha fele annyi új könyv jelenik meg, mint huszonöt évvel ezelőtt, és a könyvek átlagos példányszáma is jelentősen megcsappant. De hogy az állam milyen konkrét lépéseket tervez a könyvszakmát illetően, elütötte a kérdést. − Én csak egy vidéki képviselő vagyok, nem tudom, mi az állam szándéka − mondta. Pedig a beszélgetés moderátora, Zsuppán András műfordító – a bezárt Heti Válasz egykori újságírója – többször is utalt L. Simon László kurzusépítő elképzeléseire. „Újra felvetődik a kérdés, nem kellene-e jogi eszközökkel fellépnie az államnak annak érdekében, hogy a könyvkereskedelmi cégek ne lehessenek kiadók tulajdonosai, hiszen ezzel nem csupán a piacot befolyásolják, hanem az irodalmi-szellemi élet pluralizmusát is veszélyeztetik” – írta például ez egykori államtitkár az Alexandra-ügy kapcsán még tavaly a Facebook-oldalán.

Képzeletbeli forgatókönyvek

− A miniszterelnök nem szokott blöffölni, egészen biztosan lesznek változások a kulturális életben, ami a könyvszakmát is fogja érinteni – vélte Gyurgyák János, aki több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt. Azon túl, hogy több kulturális intézmény vezetőjét meneszteni fogják, a kormány szellemi holdudvarát részlegesen, vagy teljesen lecserélik, Gyurgyák szerint az sem kizárt, hogy a könyvkiadókat is tulajdonló két nagy könyvkereskedelmi céget, a Librit vagy a Lírát szemelték ki államosításra. (Gyurgyák persze azt is lehetségesnek tartja, hogy az internetes kereskedelemmel, könyvkiadással foglalkozó amerikai cég, az Amazon, illetve a kínai Ali Baba terjeszkedésének lesz majd útjában e két cég.) Az Osiris vezetője szerint a kormánynak nagyon fontos az emlékezetpolitika alakítása, a könyvkiadásban feltehetően e ponton fog beavatkozni. L. Simon szerint kizárt, hogy az állam a Librit vagy a Lírát felvásárolja, ugyanakkor felvetette: − Ha a Petőfi Irodalmi Múzeum kapna ötvenmilliárd forintot egy könyvkereskedelmi hálózat létrehozására, ott nyilván minden kiadót forgalmazna, de persze önálló kereskedelempolitikát folytatna, ami összefér a piaci viselkedéssel. Mi van, ha a könyvkereskedelem nem csupán piaci kérdés, mert az állam azt gondolja, hogy minden polgárának biztosítani akarja a kultúrához való hozzáférési jogot?  

Nem vészes monopóliumok

Kolosi Tamás emlékeztetett: a tankönyvpiac államosításával komoly likviditási gondokat okozott az állam 2013-ban a kiadóknak. Ahol viszont az államnak már be kellene avatkoznia: az a szakkönyvkiadás, az egyetemi könyvek, tudományos művek megjelentetésének segítése. Új, korszerű tudományos művek ugyanis kis példányszámban kelnek el, e könyvek megjelenésének támogatását pedig az állam mintegy húsz éve folyamatosan csökkenti. Bár a Líra Könyv Zrt. elnöke jelezte, beszélgetőtársai is többször emlékeztették: nem lehet elfogulatlan abban a kérdésben, hogy szerencsés-e, ha egy nagy könyvkereskedelmi cég kiadókat is tulajdonol. – Ennek története a XIX. századra vezethető vissza Magyarországon, Olaszországban is százéves hagyomány, míg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az 1970-es évektől kezdve olvadnak össze a kereskedelmi cégek kiadókkal. A Libri és a Líra monopóliuma nem vészes – állította Kolosi Tamás.

A tankönyvpiac államosítása

A kormány 2013 elején első az állam tulajdonában lévő Könyvtárellátó Nonprofit Kft. feladatává tette a közoktatási tankönyvek iskolákba történő eljuttatását. (A Könyvtárellátó a Téka könyvterjesztőből kiválva 1991-ben alakult meg, eredetileg azért, hogy mintegy négyezer könyvtárat lásson le könyvekkel.) Ám a 2013−14-es tanévben akadt iskola, ahová még félévkor sem érkezett meg a megrendelt tankönyv. A következő tanévben rendőrök és közmunkások is besegítettek a tankönyvek iskolába juttatásába, idén a Magyar Posta kapta ezt a feladatot. 2013 végén a tankönyv-kereskedelem után államosították a tankönyvek kiadását is. A tankönyvellátásról szóló törvény elfogadása után a magánkiadóknak mindössze két munkanapjuk volt arra, hogy meghosszabbíthassák az akkor lejáró tankönyv-engedélyeiket. A Népszava már júliusban megírta: öt magánkézben lévő tankönyvkiadó pert indított az Oktatási Hivatal ellen, mert nyilvánvaló diszkriminációnak tartják, hogy az ugyanolyan kerettantervhez írt állami kiadású tankönyvek engedélyét meghosszabbították, míg a magánkiadók által szabályosan benyújtott hosszabbítási kérelmeket elutasították.   

Amikor megjelent verseny

Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV), Művelt Nép és Téka: ez a három állami vállalat határozta meg legfőképp a rendszerváltás előtt a magyarországi könyvterjesztést. A szocializmus diszkrét bája: ezek a cégek mindig fizetőképesek voltak 1990-ig. A vállalatok azonban a rendszerváltás után nem tudtak lépést tartani az újonnan megjelent magánkiadókkal és a terjesztőkkel. A magánkiadók kis magánterjesztőket csináltak, és a saját terjesztői hálózatukban fizették ki maguknak a saját maguk által kiadott könyveket. A magánterjesztők sikertörténetének legismertebb szereplője Matyi Dezső, aki utcai könyvárusból lett az ezredfordulóra az Alexandra-bolthálózat feje, az Alexandra néhány évvel később már több kiadót is tulajdonolt. A versenyhelyzet mellett az állami könyvterjesztőknek az sem kedvezett, hogy 1990-ben eltörölték a könyvkiadók és -terjesztők 80 százalékos adókedvezményét. A pénz szűkébe került nagy állami könyvterjesztők ezért nem egy esetben az utcai árusokat, a magánboltokat hamarabb látták el újonnan megjelent könyvekkel, mint a saját üzleteiket. 1992-re mindhárom vállalat tönkrement, adósságaikat a kiadók felé részben a könyvraktári készleteikből igyekeztek törleszteni, részben pedig a könyvesbolt-hálózataik eladásával. A Libri elsősorban a fővárosi boltok tulajdonosaként, a Líra pedig vidéken nőtt nagyra. Az első nagyobb csőd 2006-ban történt, a könyvkiadással és – terjesztéssel is foglalkozó Magyar Könyvklub nevéhez köthető. A cég ellen a felszámolást az egykori Alexandra-boltokat könyvekkel ellátó Pécsi Direkt Kft. kezdeményezte. Az Alexandra-boltok időközben a Rainbow Kft. tulajdonába kerültek, a tavalyi krachot a körbetartozás okozta. A csődök oka részben az, hogy egy konjunktúra velejárója a túltermelés – ez a könyvszakmában túl sok könyvet és boltot jelent.

2018.09.05 07:30
Frissítve: 2018.09.05 07:30

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

Új helyen az ARC plakátkiállítás (fotók)

A megszokott városligeti helyszín helyett az Örs vezér útján nézhetik meg az idei, UNFAKE! című pályázat díjnyertes plakátjait. A kiállítás október 7-ig, naponta 23:30-ig látogatható.

Szerző

Megosztás
2018.09.22 08:32
A legjobb alkotásnak járó díjat Béky Patrik és Tóth Dániel Demagógia című közös alkotása kaptaARC - UNFAKE!/
Második helyezett Partigianna Verseny című képe lettARC - UNFAKE!/
Harmadik helyezést ért el Sulyok Ábel Rejtsd el a fájdalmad! címűmunkájávalARC - UNFAKE!/
A legkedélyborzolóbb alkotás díját a Borz díjat pedig Vajda Gyula A Stróman című műve kaptaARC - UNFAKE!/
A Hammer Agency különdíját Sándor Bence Ahogy én szeretlek című pályamunkája nyerte elNépszava/ Tóth Gergő
A helyszínen látható még a Közös Halmaz installációja és kísérőkiállítása isARC - UNFAKE!/