Jön az állami könyvkereskedő cég?

Publikálás dátuma
2018.09.05 07:30

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
„Én csak egy vidéki képviselő vagyok, nem tudom, mi az állam szándéka” - L. Simon László így ütötte el azt a kérdést, hogy a tankönyvkiadás államosítása után a kormány milyen további lépéseket tervez a könyvpiacon.
Állammal vagy állam nélkül? – tették fel a kérdést az Örökség Kultúrpolitikai Intézet keddi beszélgetése meghívottjainak a Petőfi Irodalmi Múzeumban; Kolosi Tamás szociológusnak, a Líra Könyv Zrt. elnökének, L. Simon László írónak, kultúrpolitikusnak és Gyurgyák János történésznek, az Osiris Kiadó igazgató-főszerkesztőjének. Mintegy ötven könyvkiadó képviselője volt jelen a teltházas rendezvényen, jelezve, ez a kérdés nagyon is foglalkoztatja – és aggodalommal tölti el − a könyves szakmát. Nem kérték ugyanis, de megkapták a tankönyvpiac államosítását 2013-ban – ami a teljes könyvpiac 26-28 százaléka. Tavaly viszont hiába kérték, hogy az állam konszolidálja azokat a könyvkiadókat és nyomdákat, amelyek az Alexandra bedőlésekor kerültek nehéz helyzetbe, ahogyan az a javaslat sem talált meghallgatásra, hogy a könyvkiadókat vonják be a társasági adórendszer (tao) kedvezményezetti körébe.

Lehet, hogy tudja, de nem mondja

− Az állam mindig is jelen volt a könyvpiacon, a szerzőket ösztöndíjakkal, a könyvkiadókat, elsősorban a kisebbeket pályázati úton támogatja – sorolta a könyvszakmai evidenciákat L. Simon László. – De nem igaz, hogy teljesen államosítva lenne a tankönyvpiac: a tavalyi 15 milliárd forintos forgalmából 6 milliárd forint magán-könyvkiadókra jut, amelyek a tankönyvpiac 40 százalékát alkotják. – Sok problémát érzékel L. Simon. Szerinte például hiába prosperál a könyvszakma (60 milliárd forintra becsülhető az idei könyvforgalom), ha fele annyi új könyv jelenik meg, mint huszonöt évvel ezelőtt, és a könyvek átlagos példányszáma is jelentősen megcsappant. De hogy az állam milyen konkrét lépéseket tervez a könyvszakmát illetően, elütötte a kérdést. − Én csak egy vidéki képviselő vagyok, nem tudom, mi az állam szándéka − mondta. Pedig a beszélgetés moderátora, Zsuppán András műfordító – a bezárt Heti Válasz egykori újságírója – többször is utalt L. Simon László kurzusépítő elképzeléseire. „Újra felvetődik a kérdés, nem kellene-e jogi eszközökkel fellépnie az államnak annak érdekében, hogy a könyvkereskedelmi cégek ne lehessenek kiadók tulajdonosai, hiszen ezzel nem csupán a piacot befolyásolják, hanem az irodalmi-szellemi élet pluralizmusát is veszélyeztetik” – írta például ez egykori államtitkár az Alexandra-ügy kapcsán még tavaly a Facebook-oldalán.

Képzeletbeli forgatókönyvek

− A miniszterelnök nem szokott blöffölni, egészen biztosan lesznek változások a kulturális életben, ami a könyvszakmát is fogja érinteni – vélte Gyurgyák János, aki több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt. Azon túl, hogy több kulturális intézmény vezetőjét meneszteni fogják, a kormány szellemi holdudvarát részlegesen, vagy teljesen lecserélik, Gyurgyák szerint az sem kizárt, hogy a könyvkiadókat is tulajdonló két nagy könyvkereskedelmi céget, a Librit vagy a Lírát szemelték ki államosításra. (Gyurgyák persze azt is lehetségesnek tartja, hogy az internetes kereskedelemmel, könyvkiadással foglalkozó amerikai cég, az Amazon, illetve a kínai Ali Baba terjeszkedésének lesz majd útjában e két cég.) Az Osiris vezetője szerint a kormánynak nagyon fontos az emlékezetpolitika alakítása, a könyvkiadásban feltehetően e ponton fog beavatkozni. L. Simon szerint kizárt, hogy az állam a Librit vagy a Lírát felvásárolja, ugyanakkor felvetette: − Ha a Petőfi Irodalmi Múzeum kapna ötvenmilliárd forintot egy könyvkereskedelmi hálózat létrehozására, ott nyilván minden kiadót forgalmazna, de persze önálló kereskedelempolitikát folytatna, ami összefér a piaci viselkedéssel. Mi van, ha a könyvkereskedelem nem csupán piaci kérdés, mert az állam azt gondolja, hogy minden polgárának biztosítani akarja a kultúrához való hozzáférési jogot?  

Nem vészes monopóliumok

Kolosi Tamás emlékeztetett: a tankönyvpiac államosításával komoly likviditási gondokat okozott az állam 2013-ban a kiadóknak. Ahol viszont az államnak már be kellene avatkoznia: az a szakkönyvkiadás, az egyetemi könyvek, tudományos művek megjelentetésének segítése. Új, korszerű tudományos művek ugyanis kis példányszámban kelnek el, e könyvek megjelenésének támogatását pedig az állam mintegy húsz éve folyamatosan csökkenti. Bár a Líra Könyv Zrt. elnöke jelezte, beszélgetőtársai is többször emlékeztették: nem lehet elfogulatlan abban a kérdésben, hogy szerencsés-e, ha egy nagy könyvkereskedelmi cég kiadókat is tulajdonol. – Ennek története a XIX. századra vezethető vissza Magyarországon, Olaszországban is százéves hagyomány, míg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az 1970-es évektől kezdve olvadnak össze a kereskedelmi cégek kiadókkal. A Libri és a Líra monopóliuma nem vészes – állította Kolosi Tamás.

A tankönyvpiac államosítása

A kormány 2013 elején első az állam tulajdonában lévő Könyvtárellátó Nonprofit Kft. feladatává tette a közoktatási tankönyvek iskolákba történő eljuttatását. (A Könyvtárellátó a Téka könyvterjesztőből kiválva 1991-ben alakult meg, eredetileg azért, hogy mintegy négyezer könyvtárat lásson le könyvekkel.) Ám a 2013−14-es tanévben akadt iskola, ahová még félévkor sem érkezett meg a megrendelt tankönyv. A következő tanévben rendőrök és közmunkások is besegítettek a tankönyvek iskolába juttatásába, idén a Magyar Posta kapta ezt a feladatot. 2013 végén a tankönyv-kereskedelem után államosították a tankönyvek kiadását is. A tankönyvellátásról szóló törvény elfogadása után a magánkiadóknak mindössze két munkanapjuk volt arra, hogy meghosszabbíthassák az akkor lejáró tankönyv-engedélyeiket. A Népszava már júliusban megírta: öt magánkézben lévő tankönyvkiadó pert indított az Oktatási Hivatal ellen, mert nyilvánvaló diszkriminációnak tartják, hogy az ugyanolyan kerettantervhez írt állami kiadású tankönyvek engedélyét meghosszabbították, míg a magánkiadók által szabályosan benyújtott hosszabbítási kérelmeket elutasították.   

Amikor megjelent verseny

Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV), Művelt Nép és Téka: ez a három állami vállalat határozta meg legfőképp a rendszerváltás előtt a magyarországi könyvterjesztést. A szocializmus diszkrét bája: ezek a cégek mindig fizetőképesek voltak 1990-ig. A vállalatok azonban a rendszerváltás után nem tudtak lépést tartani az újonnan megjelent magánkiadókkal és a terjesztőkkel. A magánkiadók kis magánterjesztőket csináltak, és a saját terjesztői hálózatukban fizették ki maguknak a saját maguk által kiadott könyveket. A magánterjesztők sikertörténetének legismertebb szereplője Matyi Dezső, aki utcai könyvárusból lett az ezredfordulóra az Alexandra-bolthálózat feje, az Alexandra néhány évvel később már több kiadót is tulajdonolt. A versenyhelyzet mellett az állami könyvterjesztőknek az sem kedvezett, hogy 1990-ben eltörölték a könyvkiadók és -terjesztők 80 százalékos adókedvezményét. A pénz szűkébe került nagy állami könyvterjesztők ezért nem egy esetben az utcai árusokat, a magánboltokat hamarabb látták el újonnan megjelent könyvekkel, mint a saját üzleteiket. 1992-re mindhárom vállalat tönkrement, adósságaikat a kiadók felé részben a könyvraktári készleteikből igyekeztek törleszteni, részben pedig a könyvesbolt-hálózataik eladásával. A Libri elsősorban a fővárosi boltok tulajdonosaként, a Líra pedig vidéken nőtt nagyra. Az első nagyobb csőd 2006-ban történt, a könyvkiadással és – terjesztéssel is foglalkozó Magyar Könyvklub nevéhez köthető. A cég ellen a felszámolást az egykori Alexandra-boltokat könyvekkel ellátó Pécsi Direkt Kft. kezdeményezte. Az Alexandra-boltok időközben a Rainbow Kft. tulajdonába kerültek, a tavalyi krachot a körbetartozás okozta. A csődök oka részben az, hogy egy konjunktúra velejárója a túltermelés – ez a könyvszakmában túl sok könyvet és boltot jelent.

Frissítve: 2018.09.05 07:30

Búcsú Fésűs Évától

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:36

Fotó: SHUTTERSTOCK
Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró. Hol volt, hol nem volt, a váci piarista templom közelében egy apró házikó emeleti szobájában egy kislány éldegélt közjegyző apukájával és háztartásbeli anyukájával. No és a nagymamával, aki a legnagyobb ínség közepette is elhozta sokat betegeskedő unokája szobájába a különféle királyfikat, hercegkisasszonyokat, boszorkányokat, a szegény ember legkisebb, ám legleleményesebb fiát, mackókat, nyuszikat, rókákat, sárkányokat, hogy elfeledtesse szeme fényével a szenvedéseit. A kislány aztán felcseperedett, drogista segédvizsgát tett, s a második világháború alatt felkötött karral járt dolgozni, nehogy elvigyék ingyenmunkába a katonai mosodába. Miután államosították a drogériát, a fiatal lány Budapesten keresett munkát gyors- és gépíróként, hogy aztán új életet párja oldalán Kaposváron. Az új otthonhoz és munkahelyhez hamarost új hobbi is párosult, egy véletlennek köszönhetően meséket kezdett írni a Rádiónak: megszületett a fogfájós nyuszi története, aztán Toppantó királykisasszonyé, majd Kukkantó manó, Csupafül, Tüskeböki, Csacsi Tóni és a többiek kalandjai. A mai középgeneráció a tévéből, a nagyétkű Palacsintás király kapcsán ismerhette meg a nevét: a fiúk fülig szerelmesek voltak Kökényszemű Katicába, mind elátkozták Derelyét, a minden hájjal megkent főszakácsot, s szurkoltak a gonosz ellen küzdő Éliás királyfinak. De imádták minden hősét – több mint kétszáz meséje cirka kéttucatnyi kötetben látott napvilágot -, s a népszerűség elől magát mindig távol tartó asszony azt vette észre, egyre gyűlnek az ilyen-olyan kitüntetések a szoba polcain, míg végül a hazai meseírók közül – Lázár Ervin, Janikovszky Éva és Csukás István után – negyedikként a 2017. március 15-én Fésűs Éva átvehette a Kossuth-díjat is. Első meséjét – ahogyan azt 2017 karácsonyán a Népszavának adott interjújában elmesélte - a kisfiának írta. Mivel ismerőseinek is nagyon tetszett, beküldte a Magyar Rádiónak – és ezzel elkezdődött egy életre szóló utazás a mesék világában, miközben a történetek kitalálója Kaposváron a vasgyárban, az Állatforgalminál, végül a Köjálnál dolgozott titkárnőként. Másfél évtizede, férje halála után kezdett el verseket írni, eleinte csak a fióknak, aztán persze ezekből is több kötet lett, jó néhányat meg is zenésítettek közülük. Tizenöt esztendeje lett Kaposvár díszpolgára, 2006-ban átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, míg 2014-ben megkapta a legnagyobb somogyi kitüntetést, a Pro Comitatu Somogy-díjat, három évre rá pedig Vác is díszpolgárának választotta. Fésűs Évát, aki májusban ünnepelte volna 93. születésnapját Kaposvár városa saját halottjának tekinti.

Kinek a tulajdona az Esterházy-kincs?

Publikálás dátuma
2019.02.22 20:33
FŐÚRI RAGYOGÁS - Az iparművészet nagy Esterházy-tárlatára Fraknóból is érkeztek műkincsek
Fotó: Népszava
A Fővárosi Törvényszék pénteki, reggeltől estig tartó tárgyalásán még Werbőczy István 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került.
Továbbra is folyik a per Közép-Európa legjelentősebb, mintegy 100 millió euró értékű barokk főúri kincstáráért, az Esterházy-kincsekért, amelyet az osztrák Esterházy Magánalapítvány indított a magyar állam, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont jogutódja, a Nistema Kft. ellen. A Fővárosi Törvényszék pénteki tárgyalásán még Werbőczy 1514-ben íródott szokásjogi gyűjteménye, a Hármaskönyv is szóba került – a periratok ismertetése és a perbeszédek reggeltől estig folytak.

Mint arról a Népszava is beszámolt: a Esterházy magánalapítvány magát tekinti a mintegy száz éve Budapestre szállított és az Iparművészetibe 1920-ban és 1923-ban is letétbe helyezett kincseknek. A magánalapítvány pert azután kezdeményezte, hogy 2016-ban döntés született arról, az Iparművészetiből Fertődre szállítanak 75 Esterházy-műtárgyat.

A felperes a keresetében azt szeretné elérni, hogy a kincseket szállítsák vissza az Iparművészetinek, de amennyiben a műtárgyak átvételét megtagadja az épp felújítás alatt álló budapesti múzeum, úgy a tárgyakat adják ki a részére. Az osztrák magánalapítvány ugyanis azzal érvel, az 1695-ben létrejött hercegi hitbizományként a magyarországi kincsek is a burgenlandi fraknói vár tartozékai, mint ahogy jogi képviselőjük fogalmazott: a vár kincstára egy megbonthatatlan műalkotás, amelynek alkotója Esterházy Pál herceg.
Az alperesek jogi képviselői szerint ugyanakkor 1920 után – miután az Esterházy birtokok egy része Ausztriához került − az újonnan létrejött osztrák Esterházy hitbizomány leltárai nem említtették a magyarországi hitbizomány műtárgyait , a hitbizomány várományosai sem emeltek kifogást az ellen, hogy a műtárgyakat V. Pál herceg letétbe adta Budapesten. A felperes vitatja, az alperesek viszont állítják: 1949-ben jogszerűen államosították az Esterházy-kincseket.