Letartóztatták a badacsonyi gyilkosság gyanúsítottjait

Publikálás dátuma
2018.09.10. 20:06
Helyszínelő fotózza a badacsonyi gyilkosság bűnjeleit
Fotó: police.hu
A két gyanúsított halálra ütlegelt és rugdosott egy fiatal füredi férfit a rendőrség szerint. Nem maradhatnak szabadlábon.
Hétfőn bírósági döntéssel tartóztatták le azt a két férfit, aki gyanú szerint szeptember 8-án agyonvert egy számukra ismeretlen személyt Badacsonyba, írja a police.hu.
A támadást egy parkolási vita előzte meg – az Index szerint az áldozat egy fiatal füredi borász volt, akinek az életébe került, hogy vitatkozni mert a társaság mellé autóval behajtó, tilosban leparkoló gyanúsítottakkal.
A 29 és 34 éves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyanúsítottak az erőszak után menekülni próbáltak, de árokba hajtottak; a portál úgy tudja, a környéken dolgozó biztonságiak állították meg őket azzal, hogy könnygázt fújtak be autójukba. A két férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, már ki is hallgatták őket.
Szerző
Frissítve: 2018.09.10. 20:08

Fegyverrel lőttek arcon egy vállalkozót Kámon

Publikálás dátuma
2018.09.10. 18:54
A vállalkozó autója, minden ablakát kilőtték
Fotó: 112press.hu
A férfi megbeszélt találkozóra ment, a helyszínre érve viszont tüzet nyitottak autójára. Felesége is mellette ült a támadás pillanataiban. Testvére szerint a tőrbe csalt vállalkozót egyszerűen ki akarták végezni.
Rálőttek egy vállalkozóra hétfőn délelőtt Vas megyében - írja a 112press.hu. A portáltól úgy tudjuk, hogy Kámon történt az eset, a 62 éves bútorasztalos, dísztárgykészítő pedig egy korábban egyeztetett találkozóra ment Mercedesével – megbeszélt találkozó helyszínén azonban fegyverrel vártak rá. (Korábban tévesen írtuk, hogy a sértett is Vas megyei, valójában Fejér megyei lakos -a szerk.)  A támadó belőtt az autó ablakán, többször is tüzelt a sértettre, aki arcán, nyakán, hátán is megsérült. Felesége is az autóban ült, de ő lebukott a kesztyűtartó mellé, így nem érte találat.  A lap szerint az asztalost azzal az ígérettel csalták a Kám melletti erdőhöz, hogy közel 80 kiló agancsot adnának el neki – ám azzal valószínűleg nem számoltak, hogy felesége is elkíséri majd. A lövések akkor érték a sértettet, amikor a megbeszélt helyszínhez érve kiszállt a kocsiból, hogy félre rugdossa az utat borító faágakat- írja a estére már új részleteket megismerő portál.
A meglőtt férfi testvére a 112Press-nek azt mondta, bátyján életmentő műtétet hajtottak végre, az állkapcsába csavar került. A testvér maga is beszélt a feltételezett támadóval, mivel vasárnap ő vette fel a telefont, a 30 év körülire saccolt férfi pedig elmondta, hogy úgy kapta a telefonszámot egy korábbi üzletfelüktől, ebben pedig semmi szokatlan nem volt.  Az áldozatot a hozzátartozó elmondása alapján a fején több helyen, a mellkasán és a vállánál érte golyó és sörét. A beszerzett adatok alapján a vállalkozóra nem egy fegyverből tüzeltek.
Megkerestük a Vas megyei rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, elfogták-e már a gyanúsítottat, valóban több támadóról van szó, és milyen jogcímen indított eljárást az ügyben a rendőrség. A helyi sajtóosztály azzal hárította kérdéseinket, hogy „pillanatnyilag nem tudnak információval szolgálni” a kámi esetről.  A két fegyveres támadás mindesetre egyértelműen arra utal, hogy két támadó is lehetett, akik arra számíthattak, hogy több százezer forint lesz az áldozatnál. Levélben is érdeklődtünk a főkapitányságnál, ha mégis érkezne válasz, frissítjük cikkünket.
Szerző
Frissítve: 2018.09.10. 21:52

A legnagyobb adósokkal foglalkozott a lekapcsolt NAV-vezető

Publikálás dátuma
2018.09.10. 16:22
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Többszáz milliós adósságállományokra volt rálátása az adóhivatali nagyfőnöknek, ez pedig magában is komoly kísértés lehetett.
A félmilliárd forint feletti tartozást felhalmozó adósokkal foglalkozott az a NAV-os osztály vezető, akit szeptember 6-án, munkahelyéről vittek el a Központi Nyomozó Főügyészség emberei - tudta meg a Blikk. A bulvárlap megszólaltatta az egyik NAV-dolgozót is: a férfi szerint futótűzként terjedt a hír, hogy begyűjtötték az egyik nagyfőnököt, az azonban nem igaz, hogy bilincsben vitték el. N. K. osztályvezetőként az úgynevezett VIP-adósokkal foglalkozott, hozzá tartozott ugyanis a kiemelt ügyek osztálya. Ez a csoport az 500 millió forint fölötti tartozást felhalmozó ügyfelek cégpapírjait vizsgálja. A magas beosztású revizort hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják.
A főügyészség tájékoztatása szerint a NAV bűnügyi részlegével szorosan együttműködve több helyszínen, összehangolt akciót hajtottak végre: összesen öt embert hallgattak ki.  A Blikk úgy tudja, a gyanúsítottak között van egy másik olyan NAV-os is, aki – N. K.- hoz hasonlóan – tapasztalt szakembernek számít, hiszen hosszú évek óta a szervezetnél dolgozik.  A konkrét ügy ismerete nélkül nyilatkozó, az adóhivatal munkájában jártas szakértő szerint olyan hatalmas összegű ügyeknél, ahol már akár több százmillió forint a tét, nem ritka, hogy az adósok mindent megpróbálnak, hogy elkerüljék a fizetést és a büntetést.
– Meglepett ez az ügy, hiszen most már nagyon komoly szűrőkön megy át, aki ilyen pozícióba kerül a NAV-nál. Próbálkozások persze, állandóan vannak, de úgy látszik, még mindig van olyan, akit megszédít a pénz, amit zsebbe kaphat. Erről az esetről nem szeretnék semmit mondani, ám azt tudom, hogy korábbi ügyekben hogyan történtek a vesztegetések. A lényeg, hogy az adós és a hivatal munkatársa nem is találkozik egymással: egy közvetítőn keresztül üzennek. Tegyük fel, hogy a munkatárs látja a számítógépén, mekkora tartozása van egy személynek. Üzen neki, hogy bizonyos feltételek mellett el lehet intézni, hogy töröljék az adósok listájáról. S láss csodát, pont annak a személynek a fellebbezését fogadják majd el a sok közül, és egyik napról a másikra volt, nincs tartozás! – magyarázta a névtelenséget kérő szakember. 
Szerző