Jakupcsek Plusz: a válástól a reptéri rémálmokig

Publikálás dátuma
2018.09.11. 10:09

Fotó: Zih Zsolt / MTI
Mindig tudtuk, hogy van élet a politikán és a bulváron kívül is. Jó, hogy Jakupcsek Gabriella új műsora is ezt a meggyőződésünket erősíti.
Néhány hónappal később, hogy a köztévé turbófokozatra állította a gyűlöletpropagandát, 2015 végén sokak mellett menesztették Jakupcsek Gabriellát, a Ridikül magazin és a Magyarország, szeretlek! című vetélkedő műsorvezetőjét, egyfajta karácsonyi „ajándékként”. Kitüntetésnek vehette volna, de érthető módon inkább megviselte, hogy ekként köszönték meg a Ridikül 500. adásának forgatási szünetében: nézett műsorokat készített egy alig nézett tévében. A TV2-ben 2017 tavaszán tűnt fel egy békítő reality vezetőjeként: az Egymás szemében nem ért meg sok adást − bár nyilván többen békülnének, mint ahogy azt elsőre feltételeznénk (legfeljebb nem a kamerák előtt). Jakupcseknek a Ridikül állt inkább jól, különösen egy jókora idő elteltével, mikor a „női talkshow” már nem csak egy röpke pillantásnak tűnt a kirakatüvegek tükröződésében. Az ATV-n hétfőn este debütált új műsora, amely ezentúl minden hétköznap jelentkezik ötven percben, s hogy a Jakupcsek Plusz nem a felszínt szándékozik kapargatni, két fajsúlyos témát próbált ötven percbe sűríteni: a válást és a fapados repülésnél tapasztalható visszásságokat. A válás kapcsán Jakupcsek és kérdező társa, Szabó Sipos Barnabás színművész, valamint a meghívottak – Sütő Enikő ex-modell, ügyvéd, Illés Blanka családjogász és Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor – alapvető tévedésének tűnt, hogy feltételezték, a kivételes példák jellemzők: az emberek képesek intelligensen viselkedni, különösen egy olyan krízishelyzetben, mint egy párkapcsolat felbomlása. – Mindig magunkban kell keresni a hibát – vonta le három válása tanulságaként Sütő Enikő, aki a tartós kötődés titkát abban látja, ha a párok a kapcsolaton belül is barátkoznak egymással. Személyesebb példák nem igazán hangoztak el – nyilván nehéz is elkerülni az indiszkréciót ez esetben −, a mediátor azonban egy érdekes történetet említett: egy házasság megújulását, amit az egyik fél huszonöt éves alkoholizmusa tett tönkre. Cinikus felvetésnek tűnik, pedig nem az: öröm, ha egy válságban lévő házasság kijut a gödörből, de egy negyedszázados pokol elviselésénél nem lett volna jobb válni? A téma persze nem fért bele huszonöt percbe, taglalása nem volt mentes a közhelyektől sem. Ezt Jakupcsek is érzékelte – visszatérünk még erre, ígérte. A fapados repülésről szóló beszélgetés is megért volna egy teljes műsort. Bár Major Anett, egy utazási iroda menedzsere, Bolyó Anikó jogász és Horváth Eszter utazásszervező nem csacskaságokról beszélt, néha az lehetett a néző benyomása: eltévedt egy reptéren. Az olcsó a drágább: szűrhettük le Major Anett beszámolójából, aki annak okát, hogy idén már 29 fapados járatot töröltek, arra vezette vissza, hogy megtelt az európai légtér. Horváth Eszter is arra hívta fel a figyelmet: nem minden esetben a diszkont légitársaság a legolcsóbb. Ha érvényes jeggyel nem férünk fel egy járatra, ha a légitársaság hibájából törlik a járatot, vagy ha a járatunk több mint három órát késik: egy 2004-es európai uniós rendeletnek köszönhetően 250-től 600 euróig jár nekünk kártérítés a légitársaságtól (az út hosszától függően), amire jogosultságunk öt évig nem évül el – hívta fel a figyelmet Bolyó Anikó. Ha nem a légitársaság hibájából törlik a járatot − például hóvihar esetén −, kártérítés nem, kárenyhítés viszont jár az utasnak: szállás, ellátás, transzfer, két telefonhívás. Sűrű téma ez is, ami több történettel illusztrálva könnyebben befogadható lett volna, még akkor is, ha a feltehetően a nézők jelentős része átélt már reptéri rémálmot. Bár Szabó Sipos Barnabás több szót is kaphatott volna, a Jakupcsek Plusz nem volt mentes a hibáktól, mégis ígéretes kezdés: létezhet talkshow a (párt)politikán és a bulváron is túl, anélkül, hogy a gyávaság bűnébe esne. A szubjektív idő tesztjén (szinte elrepült – jaj, de vontatott volt – azt se tudom, mikor aludtam el rajta) mindenesetre a legjobb eredményt érte el nálam. 
Frissítve: 2018.09.11. 12:08

A zene égi és földi arca

Publikálás dátuma
2018.09.10. 17:36

Fotó: Horváth Gábor / Opusfoto
A pécsi rendezvényen minden néző kaphatott kóstolót az igazi klasszikus zenéből, miközben a sztár hangszerek a különféle harmonikák voltak.
„A billentyű ezer arca" szólt a hétvégi négynapos rendezvény szlogenje, és valóban, volt, hogy a hangszerek az ég felé fordították arcukat a templomi hangversenyen, és volt olyan, hogy nagyon is a föld felé, amikor bárokban szólt a harmonika. Mi csak két nap programjait tudtuk megtekinteni, de így is áttekinthettük a fesztivál kínálatát. Talán sokakat szemöldök összevonásra késztet, ha azt látják szájharmonika-művész lép fel szimfonikus zenekarral, vagy azt hallják, hogy a pécsi bazilika híres Angster-orgonájával harmonika szól együtt. Pedig, mint a szervezőtől Szamosi Szabolcs igazgatótól megtudtuk, az orgona, a harmonika, szájharmonika hasonló sípjaik révén rokon hangszerek: az utóbbi angol neve mutatja is, fordításban így hangzik: szájorgona. Az országos hangversenyiroda vezetője, aki orgonistaként maga is fellépett a péntek esti szabadtéri hangversenyen elmondta, nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal indult az eseménysorozat, hogy Pécsnek legyen klasszikus zenei fesztiválja. Azokat igyekeznek megszólítani, akik a hagyományos koncerthelyszínekre nem látogatnak el, amit az is segít, ezek koncertek ingyenesek, de előadónak így is az ország legjobb zenészeit, muzsikusait hívják meg. Az évek alatt lezajlott fejlődés eredménye, hogy ma már szinte egymást követik a kisebb-nagyobb események, ezek a klasszikus zene teljes spektrumát bemutatják, minden korosztályhoz szólni kívánnak. Volt operagálaest a Kodály Központban az Állami Operaház művészeivel, szabadtéri hangverseny szimfonikusokkal, templomi zenélés orgonával: ezek voltak az esti fő műsorszámok, napközben pedig itt is, ott is - utcákon, a tereken, bárokban feltűntek zenészek. Hallhatók voltak vonósnégyest játszó muzsikusok, harmonikások szólóban és énekes partnerrel, láthatósági mellényben műanyag kukákon doboló zenetanuló gyerekek tanáraikkal. Ők voltak a főszereplői annak a gyerekeknek szóló bemutató hangversenynek is, amelyen az ütős hangszerek vonultak fel. Hazánkban már többször fellépett, most is itt volt a norvég Sigmund Groven, a szájharmonika világszerte elismert, kitűnő mestere. Sommerro, Moody és saját művét játszotta, és ezek nem tartalmatlan csacskaságok voltak, a kitűnő hangszeres virtuóz és a szegedi szimfonikusok játéka arról tett tanúbizonyságot, a valódi komolyzene birodalma valóban szélesebb, mint gondolnánk, és tud sokakhoz szólni úgy, hogy nem enged a minőségből.  
Több rendezvényen fellépett Kéméndi Tamás harmonikás, akitől megtudtuk, nagyapja és édesapja is harmonikázott, gyakorlatilag ráakasztották a hangszert. Mivel Himesházán, ahol nagyszámú német nemzetiség él, mindhárman ugyanahhoz a tanárhoz jártak, a német népzenében gyökeredzik zenei világa. Később komolyzenét is kellett játszania, és úgy gondolta, választania kell, majd rájött, mindent, amit el lehet játszani a harmonikán, meg kell mutatni a közönségnek: nem szégyen sem sanzon, sem népi polka. Nincs kiválasztott kedvence, mindent szívesen játszik. Az orgona kistestvére a harmonika, korban is jóval fiatalabb, az ezernyolcszázas évek elején feltalált hangszer a múlt század elején alakult olyanná, amilyennek ma ismerjük – magyarázta a művész. Az orgona –amelyen - Kovács Szilárd, a Bazilika művésze játszott -, és a harmonika párosítása egy templomi hangverseny keretén belül, azonban nem az ő, hanem a fesztivál szervezőinek az ötlete volt. És valóban meglepetés volt, Kéméndi Tamás meg tudott szólaltatni hatalmas orgonaművet, úgy, hogy a jó akusztikájú, visszhangos térben, gyakran úgy tűnt, mintha a nagy hangszeren hallanánk Pachelbelt. De az egykori szovjet zeneszerző, Zolotarjov eredeti kis remekműve is élményszerűen szólalt meg keze alatt, és nem tűnt szentségtörésnek, amikor a templomi hangszer és a harmonika együtt játszotta, Piazzola Ave Mariáját, és Fauré dalát. Elkötelezett művésznek ismertük meg Kéméndi tamást, akár a bárban polkát, akár a templomban egyházi zenét játszott. A fesztivál elérte célját: a minőségnek engedményeket nem téve mutatni meg klasszikus zene nem szigorúan komolykodó arcát.
Szerző

Lázadó apácák az Operettben

Publikálás dátuma
2018.09.10. 13:52

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A Budapesti Operettszínház premierje, az Apáca show látványos és energiával teli, ám színházilag sok adósságot hagy maga után.
Míg az Operában keresztény évadot hirdetnek, addig a szomszédos Budapesti Operettszínházban Apáca show-t adnak. Persze az utóbbi is keresztényi szellemben, megbékéléssel, megbocsátással ér véget. Ahogy kell. De addig azért el kell jutnunk. Az ikonikus filmből született musicalt a nyáron a szegedi Dóm téren mutatták be és most elérkezett a Nagymező utcába. Szente Vajk, aki egyik aspiránsa a teátrum élére kiírt igazgatói pályázatnak, már az előadás elején érzékelteti, hogy itt bizony minden villódzik, hangos és energiával teli lesz. Mert a show, az mégis csak show. A néző pedig azt várja egy ilyen „műsortól”, hogy kapja fel, mint egy bődületes erejű forgó szél, repítse el, és ez az érzés kerítse a hatalmába egészen a tapsig. A hatást tehát nem lehet megspórolni, kérdés, hogy milyen árat fizetünk érte. A történet egyszerű. Egy bárénekes szorongatott helyzetében felcsap apácának, ahol aztán nem csak ő változik meg valamelyest, hanem a környezete és az őt körülvevők is. A sztori annyira együgyű, hogy tényleg muszáj valamivel ellensúlyozni. Erős dalok, markáns zene és karakteres színészi játék tudná valamelyest átfordítani a sekélyességet. A szövegkönyv magyar fordítását maga a rendező és Galambos Attila jegyzi. Próbáltak is túllépni a korlátokon néhány eredeti jelzővel, kifejezéssel. Drucker Péter karmesteren és a zenekaron sem múlik a dolog, a színészek részéről pedig több értékelhető énekesi teljesítmény is megjegyezhető. A kórusok sem szólnak rosszul, a ráhangoltsággal sincs baj, csakhogy az összhatás egyszerűen túl sok. Az egész egy szuszra akar elkápráztatni, nem hagy időt a csendekre, az elmélyülésre. A díszlet, egy hatalmas, nyilván a Dóm téren jól mutató a diszkógömböket idéző kinyíló gömb (Rákay Tamás munkája), elveszi a helyet a tánctól. Túri Lajos Péter pedig úgy koreografálta meg az előadást, mint egy túlfűtött televíziós showt. Folyamatosan hajszolja a táncosokat és velük a nézőket. A legnagyobb adósság színházilag jelentkezik. Elnagyolt viszonyokat, kevéssé hihető érzelmeket kapunk. Így sajnos, hiába a sok energia, nem jön az a bizonyos forgószél. Peller Anna a főszerepben mindent belead, mégsem tud elementáris lenni. Janza Kata zárdafőnökasszonyként remekül énekel, Szabó P. Szilveszter szellemesen önironikusan játssza a gengszterfőnököt és ez igaz a bandatagokra, közülük is leginkább Faragó Andrásra. Az apácák közül Jenes Kitti és Dobos Judit tűnik ki. A nézők többsége állótapssal fogadta az operettszínházi premiert. Kérdés, hogy ebből a tapsrend végén a színpadon is megjelenő rendező, vagy az erkélyen visszafogottan üldögélő Lőrinczy György főigazgató profitál majd, legalábbis az önbizalmat illetően.  

Októbertől országos turnéra indul

Az Apáca show-t augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül mutatták be. A Budapesti Operettszínházban ebben az évadban a tervek szerint negyvenszer tűzik műsorra, majd a produkció októbertől országos turnéra indul, érintve Pécset, Miskolcot, Zalaegerszeget, Nyíregyházát, Szombathelyet, Veszprémet, Debrecent és Győrt. 

Szerző