betörés;

2018-09-11 15:06:53

Szerszámot lopott két gyerek, a letartóztatásukra várnak

Két 16 éves fiú és 22 éves társuk tört be a gyanú szerint egy kecskeméti ház melléképületébe.

Egy 63 éves kecskeméti lakos tett feljelentést vasárnap: betörtek a háza melléképületébe, ahonnan kisgépeket és szerszámokat loptak el - írja honlapján a rendőrség. A kár 150 ezer forint.

A rendőrök térfigyelők és biztonsági kamerák felvételein akadtak a tettesek, három fiatal nyomára. Egyiküket, a 22 éves férfit pár órán belül elfogták, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

Társai, a két 16 éves fiú kedd hajnalban került a hatóságok kezére. Gyanúsítottként hallgatták ki a gyerekeket, majd intézkedtek őrizetbe vételükről.

A nyomozók mindhárom gyanúsított esetében előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.