Hiába az aláírásgyűjtés, egy húszévesre cseréli Räikkönent a Ferrari

Publikálás dátuma
2018.09.11. 17:39

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
Az idény végén távozik a Ferrari istállótól a 2007-ben világbajnok Kimi Räikkönen, akinek a helyére a maranellói csapat saját nevelésű pilótája, a monacói Charles Leclerc érkezik.
Az elmúlt hetekben sok találgatás övezte a Ferrari istálló jövő évi pilótafelállását, hol arról cikkeztek, hogy Leclerc érkezezik, hol pedig arról, hogy Räikkönen marad. Tegnap végre tiszta vizet öntöttek a pohárba.
A Ferrari kedd délelőtt jelentette be, hogy nem hosszabbít szerződést a 38 éves Räikkönennel, aki az eddigi utolsó egyéni vb-címet nyerte 11 évvel ezelőtt a Ferrarinak. A finn rövid idővel ezután a saját Instagram-oldalán írt bejegyzést arról, hogy a következő két idényben visszatér a Sauberhez, ahol Forma-1-es pályafutása indult még 2001-ben.
Räikkönen – aki napra pontosan öt évvel ezelőtt írt alá az olaszokhoz – 2014-ben tért vissza a Ferrarihoz, amelyben 2007 és 2009 között is versenyzett. A finn sztár 2001 óta 285 Forma-1-es versenyt teljesített, és bár 2010-ben és 2011-ben ralizott, az F1-ben eltöltött csaknem 16 év alatt 20 futamgyőzelmet aratott, 100 alkalommal állt dobogón és 18-szor rajtolhatott a pole pozícióból.
Legutóbb másfél hete, a monzai Olasz Nagydíjon startolt az első rajtkockából, az időmérő edzésen megfutott 1:19.119 perces ideje pedig a Forma-1 történetének valaha volt leggyorsabb köre lett. Ezt követően a Ferrari szurkolói több mint 80 ezer aláírást gyűjtöttek össze az interneten, hogy meggyőzzék a csapat vezetőit arról, érdemes megtartaniuk a mezőny korelnökét. Mint utóbb kiderült, hiába tették.
Räikkönen bejelentését követően a Ferrari újabb hírrel állt elő, mely szerint a finn helyére saját nevelésű versenyzőjét, a tavalyi Forma-2-es bajnok Charles Leclercet ülteti, aki így csapattársa lesz a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettelnek.
A finn helyére érkező 20 éves Leclerc Twitter-fiókján osztotta meg érzéseit a szerződésével kapcsolatban. „Az álmok valóra válnak, a 2019-es F1-es bajnokságban a Ferrari versenyzője leszek. Örökké hálás leszek a lehetőségért. Keményebben fogok dolgozni, mint valaha, nehogy csalódást okozzak. Azonban először itt egy szezon, amit be kell fejeznem egy bámulatos csapattal, akik megadták nekem a lehetőséget, hogy harcoljak és megmutassam a bennem rejlő potenciált. Hajrá Sauber!" – írta Leclerc, aki a Ferrari történetének második legfiatalabb pilótája lesz.
Leclerc édesapja, Hervé szintén autóversenyző volt, a '80-as években a Forma-3-ban versenyzett. Charles-t négyévesen fertőzte meg a sport hangulata, és nem sokra rá már a család régi barátjának, Philippe Bianchinak a gokartpályáján rótta a köröket. Mentora a legjobb barátja, a nála nyolc évvel idősebb Jules Bianchi lett, aki szintén eljutott az F1-ig, ám 2014-ben a Japán Nagydíjon halálos balesetet szenvedett. Luca di Montezemolo, a Ferrari akkora elnöke azóta már elismerte, a következő szezonban jó eséllyel ő kapta volna Räikkönen autóját.
Leclerc hétévesen kezdett el versenyezni, és egyre jobb eredményeket ért el. 2010-ben úgy nézett ki, hogy anyagi okok miatt abba kell hagynia a versenyzést, ám mentora közbenjárásával az FIA jelenlegi elnökének fia, Nicolas Todt felkarolta a monacói fiatalt. Bianchi halála évében kezdett el Charles is együléses versenyautókkal versenyezni. Nagyobb ismertséget a 2016-os idényben vívott ki magának, amikor a GP3-as bajnokságot megnyerte. Ebben az évben lett a Ferrari utánpótláscsapatának tagja, ennek részeként fejlesztő- és tesztpilótai feladatokat kapott az olaszok motorjait használó Haas- és Sauber-csapatnál, ezek előfeltételeként a Scuderia 2014-es autóját is vezethette Fioranóban.
Leclerc a tavalyi F2-es bajnoki diadala után az idei évben a Saubernél kapott lehetőséget, s az előzetes várakozásokat túllépve 14 futamon 13 pontot szerzett a mezőny egyik leggyengébb autójával.

Nyolc hely még kiadó 2019-re

Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Ferrari: Sebastian Vettel, Charles Leclerc
Red Bull: Max Verstappen, Pierre Gasly
Renault: Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo
Haas: ?, ?
McLaren: Carlos Sainz, Lando Norris
Force India: ?,?
Toro Rosso: ?,?
Sauber: Kimi Räikkönen, ?
Williams: ?,?

Szerző

BL-döntőt rendeznének New Yorkban

Publikálás dátuma
2018.09.11. 17:01

Fotó: LLUIS GENE / AFP
Komoly esély van rá, hogy 2021-ben az amerikai nagyváros lesz a helyszíne a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a tárgyalások már zajlanak a háttérben.
Meglepő hírt tett közzé az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) médiapartnere, a spanyolországi futball közvetítési jogokat értékesítő Mediapro. Jaumes Roures, a cég ügyvezető igazgatója egy rádióinterjúban beszélt arról, hogy az UEFA komolyan gondolkozik azon, hogy a sportág és a BL további népszerűsítése céljából New Yorkba vagy másik amerikai nagyvárosba vinné az első számú európai klubtorna fináléját. Roures elmondta, hogy 2016 óta napirenden van ez a téma.
Még nagyobb volt a meglepetés, Aleksander Ceferin, az UEFA elnökének reakcióját hallva, aki egyáltalán nem cáfolta az elhangzottakat.
„Portugáliából Azerbajdzsánba majdnem annyi ideig tart a repülőút, mint New Yorkba, érdemes komolyan elgondolkozni ezen a lehetőségen” – mondta a sportvezető.
Hozzátette, legkorábban 2021-ben lenne lehetőség Európán kívül megrendezni a finálét, mivel a következő két évre már megvannak a helyszínek: 2019-ben az Atltético Madrid új arénájában, az Estadio Metropolitanóban, 2020-ban pedig Isztambulban, az Atatürk Olimpiai Stadionban lépnek pályára a döntőig eljutó csapatok.
„A Bajnokok Ligája a világ legjobb terméke – hangsúlyozta az UEFA első embere. – Akkor is, ha egy európai sorozatról van szó, muszáj más piacokra is gondolni. Az amerikai földrész nemcsak üzleti szempontból nagyon vonzó. Az Egyesült Államokban egyre népszerűbb a sportág, folyamatosan nő az érdeklődés, haladnunk kell a korral.”
Nemcsak az UEFA nyit az amerikai piac felé. A spanyol liga a következő szezonban bajnoki mérkőzéseket rendezne Észak-Amerikában. Kötött is egy szerződést erről Javier Tebas, a liga elnöke a Relevant nevű médiacéggel, a tizenöt évre szóló megállapodás egyelőre idényenként egy bajnokiról szól, de ez a szám menet közben változhat. A bökkenő, hogy a liga erről nem egyeztetett sem a klubokkal, sem a szövetséggel (RFEF).
„A megállapodás a mi jóváhagyásunk nélkül egy semmit sem érő papír – jelentette ki Luis Rubiales, az RFEF elnöke. – Ilyen ügyben nem lehet egyedül dönteni, ezt a témát minden érintettel meg kell beszélni, és csak akkor szabad szerződést aláírni, ha minden érdekelt megismerte és elfogadta a feltételeket.”
A spanyol profi klubok szervezete (AFE) is elítélte a liga elnökének „magánakcióját”. „Velünk senki sem tárgyalt, pedig a történet rólunk szól, felháborítónak tartjuk, hogy ilyesmi megtörténhet – hangsúlyozta David Aganzo, az AFE elnöke. – Mindenről lehet beszélni, de amíg nem tárgyaltak velünk, addig semmilyen minket érintő döntést nem fogadunk el.”

Szuperkupa a nagyvilágban

A szezont fölvezető Szuperkupa-mérkőzéseknél volt már példa arra, hogy az előző szezon bajnoka és kupagyőztese Európán kívül mérkőzött meg egymással. A spanyol Szuperkupáért idén nyáron első alkalommal Marokkóban, Tanger városában rendezték meg a találkozót, melyet a Barcelona 2-1-re nyert meg a Sevilla ellen. Olaszországban már komolyabb hagyományai vannak a földrész elhagyásának a Szuperkupában: 1993-ban a Milan Washingtonban nyert 1-0-ra a Torino ellen, 2002-ben Líbiában, Tripoliban a Juventus a Parma felett aratott 2-1-es sikerrel hódította el a trófeát. Egy évvel később ismét az Egyesült Államok, East Rutherford volt a Szuperkupa-találkozó helyszíne. 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben Pekingben, 2014-ben és 2016-ban Dohában, 2015-ben Sanghajban csapott össze az olasz bajnok a kupagyőztessel. 

Frissítve: 2018.09.11. 17:38

Mámorító blamázs

Publikálás dátuma
2018.09.11. 14:00
Langnál maradt a labda, Pukki nyert
Fotó: MIKKO STIG / AFP
Parádés vereséget aratott a Nemzetek Ligája nyitányán a magyar válogatott: Tamperében 0-1-re nyert. Ha úgy hiszik, szórakozom, tévednek. Pusztán arról van szó, hogy azt kell tapasztalnom: jó néhányan valóságos dicsőségként aposztrofálják a finnek elleni vereséget.
A többség persze bámul maga elé, és fogódzót keres: a 2010-es évek Magyarországán talán mégsem ment el teljesen a józan ész...
De nincs menekvés.
Diadal van. 
Pedig még a magyar futballal símogatóan finoman bánó Nemzeti Sportban is az jelent meg az Északon vívott találkozóról: „Szürke, már-már semmitmondó meccsen...” Képzelhetik, milyen nívón mozgott a mérkőzés! Olyanon, mint a korábbiak túlnyomó része. A magyar válogatott az idén még nem nyert, sőt öt fellépéséből négy vereséggel zárult, az utóbbi tíz találkozója közül pedig csupán kettő hozott győzelmet – egyaránt 1-0 idehaza a Feröer szigetek, valamint Costa Rica legjobbjai ellen –, és hét alkalommal alulmaradt a gárda. Még az itthoni labdarúgás legsiralmasabb évtizedei során is unikum e hallatlanul gyatra mérleg, ráadásul a mostani statisztika úgy kelt döbbenetet, hogy az ellenfelek jelentős hányada abban a kategóriában van, mint a magyar csapat: a futottak még osztályban. 
Kétségkívül előfordult már, hogy egész évben nem nyert meccset a nemzeti együttes. Oly sokáig voltunk lenn, hogy ennek csaknem negyedszázada. Az 1994-es esztendőben négy döntetlent és nyolc vereséget lehetett szomorúan feljegyezni, ám akkor a következő ellenfelekkel találkozott a címeres mezes együttes: Svájc, Ausztria, Szlovénia, Dánia, Lengyelország, Horvátország, Hollandia, Belgium, Törökország, Németország, Svédország, Mexikó. Ezzel szemben így fest a legutóbbi tíz mérkőzés vetélytársainak névsora: Portugália, Svájc, Feröer szigetek, Luxemburg, Costa Rica, Kazahsztán, Skócia, Fehéroroszország, Ausztrália, Finnország. E riválisok világranglistás átlaga – még úgy is, hogy a portugálok a hetedik, a svájciak a nyolcadik helyet foglalják el – ötvenhat. Öt közülük az első hatvanban sincs, a finn válogatottat például hatvannegyedikként jegyzik. Azért ilyen „magasan”, mert az együttes az utóbbi két esztendőben hétszer is győzött, sorrendben Izland, Koszovó, Észtország, Jordánia, Málta, Fehéroroszország és most Magyarország képviselői ellen. 
Futballt ezúttal sem mutattak a „rokonok” – az ilyesmi nem szokásuk –, ám negyven év alatt immár harmadszor múlták felül hazánk fiait. Az 1978-as vereség még értelmezhetetlen volt – jóllehet kísérleti csapat szerepelt Helsinkiben, ahol a tatár Atik Ismail és az amerikai fedett pályás bajnokságban is szereplő Seppo Pyykkö váratlanul kipúpozta Gujdár Sándor hálóját (2-1) –, a 2014-es győri 1-2-től viszont már meg sem rezdültünk, mert addigra már régen hozzászoktunk mindenhez. Pardon, az efféle mélységhez hozzászokni nem lehet, maradjunk tehát annyiban: edződtünk alaposan...
A kanosszajárás netovábbja azonban a jelenkorban zajlik – ne feledjük: a múlt nyáron még Andorrától is sikerült kikapni, hogy aztán jöjjön Luxemburg, Kazahsztán, Finnország –, és nem irigyelhető a szövetségi kapitány, akit most éppen Marco Rossinak hívnak. Az utóbbi nyolc évben ő a nyolcadik szakvezető – igaz, Csábi József és Szélesi Zoltán csak egy-egy meccsre ugrott be a nagyobbnál nagyobb blamázsok idején –, és nincs könnyebb helyzetben, mint amilyen szituációban elődei voltak. (Még úgy sem, hogy kétségtelen tény: ennek tudatában vállalta a feladatot.) Habár Pintér Attilát már az első, tétmeccsen elszenvedett vereség után hirtelen kihajították, Rossi viszont ma, a görögök ellen is irányítja a csapatot, jóllehet díjmérkőzéses kudarccal kezdett. Ám ott, ahol idehívnak egy belgát, majd fél év múlva úgy rúgják ki, hogy eleinte nem is tud a menesztéséről, minden megtörténhet...
Egyebek közt az is, hogy valóságos hőstett lesz a tamperei 0-1-ből. Igaz, az Index tiszteletre méltó higgadtsággal írta: „A tartalékos finnek ellen nincs vállalható vereség.”
Azt gyanítom, még a legjobb összeállításban játszó finnek ellen sincs.
Témák
labdarúgás