A városi rendőrség első becslése szerint mintegy egymillióan vonultak utcára az önálló katalán köztársaság megalakításáért Barcelonában kedden, a katalán nemzeti ünnepen (Diada) - írja az MTI. A megmozdulást szervező Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil szervezet szerint a fővárosba egész Katalóniából érkeztek résztvevők. Azt mondják, 1500 busszal és több száz traktorral érkeztek a tüntetők.

A rendezvény hivatalosan 17 óra 14 perckor vette kezdetét, mivel a katalán nemzeti ünnepen alapvetően az 1714-es barcelonai csata évfordulójára emlékeznek, amikor is a spanyol örökösödési háborúban V. Fülöp spanyol király csapatai bevették a várost. A szervezők az esemény kezdetén néhány perces csendre próbálták inteni az egybegyűlteket, majd egy jelzőrakéta kilövése után minél erősebb kiabálásra szólítottak fel.
A tüntetésen megjelent a katalán elnök, az autonóm kormány tagjai és a katalán parlament függetlenségi pártjainak képviselői. Távol maradtak a spanyol egységet támogató pártok, az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a konzervatív Néppárt (PP).
