Sallai Roland;Kovács István;magyar labdarúgó-válogatott;Nemzetek Ligája;

2018-09-13 11:37:46

A kudarc csak erősebbé tette a válogatottat

A görögök keddi, 2-1-es legyőzése alkalmával nemcsak a magyar labdarúgó-válogatott, hanem annak játékosa, Kovács István is javította finnországi hibáját.

A 26 éves támadó labdavesztéséből kapott góllal szenvedett vereséget a magyar csapat a Nemzetek Ligája múlt szombati nyitányán, Marco Rossi azonban ennek ellenére is bízott Kovácsban, akit a kezdőcsapatba jelölt Görögország ellen. A MOL Vidi futballistája harcos játékkal és a második, győzelmet jelentő hazai találat előkészítésével hálálta meg ezt.

– A görögök elleni meccsre készülve könnyedén tudta függetleníteni magát a finnek gólját megelőző, egyébként nyilatkozataiban önkritikusan elismert hibájától?

– Profi játékos vagyok, úgyhogy ezeket a dolgokat muszáj megoldanom. Finnországban nagyot hibáztam, de az életben – sajnos a futballpályán kívül is – nagyobb hibákat is követtem már el, úgyhogy számomra az ilyesmi nem jelent problémát. Engem lehet kritizálni, de a jövőben is be fogom vállalni a cseleket, azt a fajta játékot, amely az én futballomat jellemzi, mert ezt tudom betenni a közösbe, én nem tudok ötvenről gólt rúgni vagy lefejelni a magasabb játékosokat. Ha mindenki hozza a saját stílusát és játékát, amit aztán a szakmai stáb egy csapattá összegyúr, akkor a folytatásban is eredményesek lehetünk.

– A szövetségi kapitány bátorította külön a Finnországban történtek után?

– Nagyobb bátorítást nem is kaphattam volna tőle annál, mint hogy újra a kezdőcsapat tagjaként számított rám, ezt ezúton is köszönöm neki. Marco Rossi a finnek elleni meccs után nem dicsért meg a nyilatkozatomért, azt mondta, hogy egy játékos sem teheti meg, hogy magára vállalja a felelősséget, a hasonló eseteket csapatszinten kell megoldanunk. A görögök legyőzéséért egyébként dicséret illeti a kapitányt és a stábját is, hiszen olyan taktikát találtak ki, amelynek köszönhetően eredményesek tudtunk lenni.

– Legutóbb négy éve volt tagja a válogatott keretének, most egy edzőváltás után kapott meghívót. Néhány nap tapasztalata alapján milyen főbb változások jellemzik a Rossi-érát?

– Nem szeretném összehasonlítani a jelenlegi időszakot a korábbiakkal, nem szabad a múltban merengeni. Marco Rossi klubszinten többször bizonyította már, hogy akár egy kevésbé erős kerettel rendelkező csapattal is tud eredményt elérni. Talán a legnagyobb dolog az, hogy Rossi és stábja olyan taktikai fegyvertárral rendelkezik, amellyel sokat segíthet nekünk.

– Váratlan vereséggel kezdték a Nemzetek Ligáját, majd bravúros győzelem következett. Milyen folytatás várhat a csapatra?

– Nem kalkuláltunk a finnországi vereséggel, de utólag úgy érzem, hogy ha nincs az a kudarc, talán nincs a keddi siker sem. A gyengébb eredmény ha lehet, csak jobban összekovácsolta a társaságot. A görögök elleni zárt kapus mérkőzés hajrájában egyébként sokat jelentett, hogy behallatszott a stadionon kívülről szurkoló drukkerek hangja, köszönjük nekik, hogy mellettünk álltak. A jövőben is szeretnénk úgy szerepelni, hogy boldoggá tegyük őket.

– A tavaszi szezonban tért vissza sérülése után, a nyári nemzetközi selejtezők idején pedig már az egyik vezéregyénisége volt az Európa-liga főtáblájára jutó MOL Vidinek, több dicséretet kap. Ez pályafutása legjobb időszaka?

– A mértékletesség híve vagyok: nem szeretem a túlzott kritikát, de a dicséretet sem. Örülök, ha elismernek, de remélem, hogy van még feljebb is.