Miklós Gábor: Szobortúrán Szkopjéban

Publikálás dátuma
2018.09.16. 17:18

Fotó: A szerző felvétele
Budapesten sokszor látni belvárosi építkezéseken, hogy egy patinás épületből csak a homlokzatot tartják meg, a mögötte lévő régi házat pedig lebontják, hogy valami egészen újat építsenek oda. Faszádizmusnak nevezik ezt a műemlékvédők által indokoltan kiátkozott gyakorlatot.

A világ giccs-központja

De mi van akkor, ha nincs is régi ház? Ha van megfelelő politikai megrendelés, akkor épül majd vadiúj régi homlokzat. Akár ház nélkül is, ha a politika úgy kívánja. Szkopje, a balkáni Macedónia fővárosa pár éve a világ giccs-központjaként híresült el. A korábban ott uralkodó jobboldali kormány múlt- és identitásépítő szenvedélyében szobrokkal és neoklasszikus építményekkel szórta tele a várost. Sajátos turistalátványosságot építettek – nagyon drágán.
Nem kell keresni a szobrokat - kikerülni sem tudja őket a járókelő. Az antik és újkori hősök didaktikai célzattal emelt szobrait és a viccesnek szánt utcabútorokat. Van cipőpucoló fiú és vannak fürdőző lányok bronzból a Vardar folyó partján. (Amióta amerikai lapok is elkezdtek a szoborállítási őrületről és az ezzel kapcsolatos konfliktusokról cikkezni, sok Európát járó turista beillesztette Szkopjét útitervébe.) Pár olyan alak van csak, akiket átlagos ismeretekkel képesek vagyunk azonosítani. Ilyen a páncélos, kardjával irányt mutató Nagy Sándor. A makedón világhódítónak gigászi lovasszobrot állítottak, de az nemrég elvesztette nevét és most egyszerűen a "Harcos lóháton" címet viseli, mivel a tavaszi magas szintű görög-macedón tárgyalásokon megegyeztek, hogy Szkopje többé nem fog az ókori Makedóniára, mint elődjére hivatkozni. A repülőtér homlokzatáról is levették Nagy Sándor nevét, s Alexandrosznak a fővárosban gyermekkori szobra is van. Az oszmán időkből maradt bazárnegyed, a csarsija bejáratához közel emelkedik II. Fülöp makedón király emlékműve. Ennek talapzatán a király még egyszer látható, meghitt családi körben feleségével és gyermekével az ekkor még nem nagy Sándorral. Fiatal nemzetek igyekeznek antik, de legalábbis középkori örökséget felmutatni.
Az előző jobboldali kormány épített egy múzeumot a macedóniai zsidók emlékére is a belvárosban. Impozáns épület – kiállítás nélkül. Zárva van. Ilyet már láttam.
A Vardar folyó új gyalogoshidat kapott, amelyen szobrot emeltek számos ókori személyiségnek, akit a történelmi Macedónia területével képesek voltak összekapcsolni. Akár az antikvitásban, a középkorban vagy a modern időkben éltek. Arisztotelesz is macedón lehetett, ahogy Iusztiniánusz bizánci császár is.
A szerző felvétele
Fotó: A szerző felvétele

A háborúk békés folytatása

A múltteremtés konfliktusokat gerjesztett. A görögök a maguk hőseinek elbitorlása ellen tiltakoztak. Ráadásul országuk területi épségét vélték veszélyeztetve azzal, hogy a kilencvenes évek elején északi határaikon megjelent egy Macedónia nevű új szuverén állam. Görögország északi tartományának is Macedónia a neve. Az első Balkán-háborúig, azaz 1912-ig ezek a területek az Oszmán Birodalomhoz tartoztak. Utána többször cseréltek gazdát, de a második világháborúval rögzültek a politikai határok. Az etnikaiak, nyelviek nem. Ma Görög-Macedóniában a hellének mellett élnek szlávok (macedónok, bolgárok?), albánok és az aromun nyelvet beszélő arománok. Ugyanők laknak a Macedón Köztársaságban is. Természetesen különbözőek az arányok. Soknyelvű és sokvallású területe ez Délkelet-Európának, ahol több, mint száz éve véres harcok közepette folynak a múltkisajátítási eljárások.
A szkopjei szoborállítási láz a századelő Balkán-háborúinak aránylag békés folytatása. Így kapott szobrot a középkori Szamuil (Nagy Sámuel) cár, akinek Szófiában is van emlékműve, mert ott bolgár uralkodónak tartják. Cirillt és Metódot, a nagy szláv felvilágosítókat és tanítványaikat Ohridi Klimentet (Ohridi Szent Kelemen) és Naumot (Ohridi Szent Naum) mind a két államban a magukénak tartják. Ahogy a görögök is vállalhatják a Thesszalonikiben (Szaloniki) született tudós szerzeteseket. Szoborfelfedező utamon találkoztam olyan alakokkal is, akik kifejezetten helyi érdekeltségű héroszok. De közülük is jó néhányat bolgárnak minősítenek a szomszédban. A görögök az új állam nevét úgy értelmezték, hogy az önmagában fenyegeti területi épségüket, a szobrokkal is demonstrált antik kapcsolatokat pedig felháborító múltlopásnak érzékelték. A görögök hivatalosan tagadják, hogy macedónok élnének náluk, legfeljebb a szláv nyelvű lakosok létét ismerik el. Ők is tudják, hogy a negyvenes évek polgárháborújának következtében tízezreket üldöztek el az akkori szocialista országokba. A magyarországi görög menekültek tekintélyes része is görögországi szláv, mondjuk macedón volt.
A macedóniai fejleményeket érdemes tanulmányozni. Láthatjuk, hogyan alakítja a politika a társadalom tudatát is, ha éppen arra van szüksége. A XX. század közepén Jugoszláviában megalakították a macedón tagköztársaságot, államilag megszabták az új államnyelv normáit. Macedóniának ugyan nincs tengerpartja, de itt is érvényes az a felületes mondás, hogy azt a nyelvjárást nevezik nyelvnek, amelyhez egy flotta is tartozik. Ez olyan ügy, amiről ma már nem érdemes vitatkozni, egyes nyelvészek ugyan elmélkedhetnek rajta, de ők sem vitathatják, hogy a macedónok és a bolgárok könnyen megértik egymást, olvassák egymás irodalmát, újságjait. A bolgár állampolgárság megszerzéséhez szükséges nyelvi tesztet is könnyen leteszik: a kétmilliós országban eddig nyolcvanezren szereztek bolgár iratokat. Ugyan a macedónok már turistáskodhatnak a Schengen-zónában, de bolgár útlevéllel munkát is vállalhatnak az EU-ban. Ez nem akármilyen előny ebben a szegény országban – magyarázta nekem Szkopjéban egy járókelő. Angol nyelven.
A szobrok között most heves kampány folyik, szeptember 30-án népszavazást tartanak. Erre a parlament által jóváhagyott kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk a résztvevőknek. "Helyesli-e ön országunk Európai Unió és NATO-tagságát azzal, hogy elfogadja a Macedón Köztársaság és a Görög Köztársaság közötti megállapodást?" A macedónok értik, hogy a kormányuk mit akar tőlük. A több évtizedes névvita miatt a görögök blokkolták Macedónia NATO-ba lépését és az EU-csatlakozási folyamat megindítását. Az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon az államot hivatalosan a "FYROM" (Former Yugoslav Republic of Macedonia - Macedónia volt jugoszláv köztársaság) névvel nevezik meg. A görögök ezeken a fórumokon megakadályozták a macedón nyelv elismerését és vitatják, hogy létezik ilyen nemzeti identitás. Júniusban a Preszpa-tónál Zaev macedón és Ciprasz görög miniszterelnök megállapodtak: a hellének elfogadják, hogy az országot ezentúl Észak-Macedóniának nevezzék. A nép nevezheti magát macedónnak, elfogadják a nyelv létezését is.

Kétesélyes népszavazás

A szkopjei utca augusztus végén már könnyített kampány üzemmódban volt. A városközpontban két sátorban is agitáltak a "nem" és a "bojkott" hívei. Sajátos módon a jobboldaliak az 1944-es kommunista államalapítók szoborcsoportba öntött felmagasztalásánál táboroztak. A tavaly megbuktatott jobboldali nacionalista VMRO-DPMNE párt nem akarja, hogy az ország ilyen áron kerüljön ki a görög blokádból. Pedig a párt Nyugat-barátnak nevezi magát és - ahogy politikusai nyilatkozzák - a NATO-ba és az EU-ba törekszik. Az agitációs sátrakban erről nem akarnak beszélni, viszont azt mondják, hogy a szociáldemokrata-albán koalíció kiszolgáltatja az országot, s elveszi a néptől identitását. A kérdésre, mit gondol a névváltoztatásról, elutasító a válasz: "katasztrofális, miért dönthet úgy Zaev miniszterelnök, hogy én, aki eddig macedón voltam, mostantól észak-macedón leszek". Egy járókelő a kérdésre csak legyint: mások döntenek a sorsunkról és a nevünkről… Egy középkorú férfi azon filózik, hogy mennyi hivatalos táblát, dokumentumot kell majd kicserélni, hogy eleget tegyenek a görögök igényeinek. "Nem foglalkozom politikával" – ezt válaszolja egy fiatal lány a kérdezősködésre.
A macedón népet érő folyamatos üldöztetésről beszélnek a röplapok is. (Pár nappal később nyilvánosságra került egy Wikileaks-távirat, amely szerint tíz éve az akkori VMRO-kormány ugyanezt a névváltozatot javasolta. Akkor a görögök nemet mondtak. Elviségről tehát nehéz beszélni a nacionalista jobboldalon.) A magát Baloldalként népszerűsítő erő nem az államnév megváltoztatása, hanem a NATO-tagság ellen harcol. Jobb egészségügyet NATO-bombák helyett! – követelik. Az egyik lombos utcán a falakon grafittik politizálnak. Nem tudom kivenni az eredeti feliratot, úgy összefirkálták. Csak egy vörös csillag maradt, meg az a felirat, hogy Észak-Macedónia. Lefényképezem, erre egy idős úr megpróbál megzavarni. Ez tilos! - süvölti. Ki tiltotta meg? – kérdezem. A hatalom - válaszolja, aztán elfordul, nem akar beszélgetni.
Valóban kétesélyes játszmának látszik a szeptember 30-i népszavazás. A jobboldal nyolc éven át korrupt, önkényes rendőrállamot alakított ki, s ezt az intenzív történelemépítés homlokzatával próbálta elfedni. Nikola Gruevszki rendszerének kapóra jött az emlékezetpolitikai csetepaté a görögökkel és a bolgárokkal, az albán kisebbséggel kapcsolatos feszültség fenntartása. A szociáldemokraták az albán pártokkal koalíciót alkotva jutottak hatalomra és viszonylag gyorsan megállapodtak a görögökkel. A görög kormány az erős hazai nacionalista nyomás ellenére hajlandó volt a kompromisszumra, nyilvánvalóan amerikai, német és uniós hatásra. Az oroszok közben pénzzel, propagandával, titkosszolgálati módszerekkel dolgoznak a feszültség konzerválásán. Nem akarják a NATO és az EU terjeszkedését. A szkopjei plakátok jó részéből az orosz propaganda érvrendszere köszönt rám. Megkérdeztem valakit, mire számít a népszavazás után? Erre szerinte senki sem tud válaszolni, mert akármilyen eredmény születik, ha át is viszik az albán szavazatok az "igent", akkor sem lesz könnyebb a helyzet és folytatódik a feszültség.
A jobboldal "városszépítő" projektje leállt. A szobrok állnak, eddig csak egyet távolítottak el. Macedóniában a múltépítés szünetel.

Bóta Gábor: Robbanásveszély

Publikálás dátuma
2018.09.16. 17:01
Totális önfeladás lenne, ha Caligula szobrát beengednék a templomba
Fotó: HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ
A hatalom természetrajzáról vaslogikával, gyönyörű nyelvezettel regélő, mind remekebbnek tűnő Székely János darab, a Caligula helytartója, fájdalmasan aktuális. Mondhatnánk, jó volt egykor, de mostanra belepte a por, de hát ezt nem mondhatjuk, mert a Ceaușescu-diktatúra idején írt darab ma is él és virul, mondatai lórúgásként hatnak. Többször felszisszennek a nézők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása közben, a Pesti Magyar Színházban, a felújítás alatt lévő Thália Színház égisze alatt szervezett Vidéki Színházak Fesztiválján, hogy, hú, már megint mi hangzik el. Olykor nagy a döbbenet, hogy ezeket a mondatokat nem ma írták, pedig sokhoz manapság is bátorságra lenne szükség.
Nem véletlen, hogy a dráma újra és újra előkerül. Legendássá vált a nagy művész, Harag György rendezte gyulai bemutatója. Később az ugyancsak erdélyi születésű Taub János vitte színre megdöbbentő erővel, Szolnokon. Ott Fodor Tamás volt Petronius, Caligula helytartója, és Kézdy György Barakiás, a jeruzsálemi templomnak a hatalom akaratával elszántan szembehelyezkedő főpapja. Fodor, immár hét éve megint játszik a Szkéné Színházban látható darabban, de átkerült a másik oldalra, ő lett a főpap, a kiváló Nagypál Gábor pedig a helytartó, Szikszai Rémusz erőteljes rendezésében. És hosszan folytatható a sor a kecskeméti teátrum és a Thália egykori közös produkciójával - Bagó Bertalan több ponton megrázó rendezésében - egészen a Nemzetiig, ahol a következő hétvégén kerül színre a darab, Szász János elgondolásai szerint. Ő az egykori gyulai Harag-előadás kellékese volt, és ez meghatározó élményt jelentett számára. Hát így érnek körbe a dolgok.
Székely remekműve újra puskaporos hordóként hat, robbanásveszéllyel fenyeget. A szó, a gondolat veszélyes gyújtóerejével. A veretes körmondatok is ütősen koppanósak, gyújtóbombaként hatnak. A tőmondatok pedig tőrdöfésként. A szöveg metsző okossága, amiből ezúttal elég sokat húztak, szinte húsba vájó. De nem az a céljuk, hogy feltépjék a húst, elgennyesítsék a sebet, ellenkezőleg, arra késztetnek, hogy gondolkozzunk el létünkön, töprengjünk, mi az, amit már nem lehet megtenni velünk, mert semmiképp nem engedjük. Tegyük fel a kérdést: hogyan védekezhetünk az elaljasodott világ, testet és lelket mérgező támadásai ellen? Hogy őrizhetjük meg integritásunkat? Van-e némi cselekvési terünk végső elkeseredésünkben, vagy zsákutcába tereltek minket, és tényleg nincs kiút? S hogy ez indok lehet-e arra, hogy meghajoljon, roppanjon a gerinc?
A darab eljutott Zalaegerszegre is. Szlávik István jókora, színpadra guruló katonai járgányt tervezett hozzá, rémisztő csöves puskával. Maga az erőszakos hatalom megtestesülése. És a császár katonái nyomulnak is be Jeruzsálembe, cipelik, rámolják a cuccaikat, közben durván, elszánt arccal lökdösik a zsidókat. Jelezve, hogy nekik ők senkik, semmik, az útjukban vannak, azt tesznek velük, amit akarnak. Érkezik Petronius is, talpig egyenruhában, hangos elszántsággal osztogatja parancsait, semmivel sem bizalomgerjesztőbb, mint katonái. Fenyegető a közeg, méhkasként bolydulnak fel a zsidók, izgatottságuk teljesen természetes. A nyers erő betört hozzájuk. És be akarja vinni a hatalom jelképét, Caligula szobrát a templomukba. Ahol ugye, nem lehetséges semmiféle bálványimádás. Ha ezt engedik, az a totális önfeladás.
Temérdek kényszerű kompromisszum mellett van, amiből nem lehet engedni, mert különben nincs értelme a létezésnek. Így aztán a helytartó és a főpap megmérkőznek egymással. Ezalatt, rendhagyó módon, szócsatát kell érteni. Érvek ütköztetését. Annak latolgatását, hogy mit muszáj és mit lehet. Két ember hajlandó egymás szemébe nézni. Nem sundám-bundám intézik a dolgaikat, hanem megosztják egymással a gondolataikat. Illúzió? Székely van annyira jó író, hogy hihetővé teszi. Farkas Ignác eljátssza a hatalom egy olyan képviselőjét, aki maga is elvesztette bizalmát abban, akit képvisel. Bár konok, mégsem totálisan fafejű végrehajtó, nem az a típus, aki számára a parancs az parancs, és nincs skrupulus, lelkiismeret-furdalás. Csak-csak hatni kezd rá, amit hall, és viszonozza is ellenérvekkel.
Balogh Tamás könnyen sebezhető, érzékeny főpap, aki a lehetetlent is megpróbálja a népéért. Csavaros észjárással szakadatlanul sorjáztatja egymás után riposztjait. És csudák csudája, a szó fegyver. Csak humánusabb annál. Hertelendi Attila és Szakály Aurél Petronius segédtisztjei, akik kilépnének a hadviselés veszélyesen agresszív taposómalmából, fontolgatják az árulást, de nem követik el. Mégis rájuk terelődik a gyanú és kivégzik őket, Caligula állandó követének, a Kiss Ernő által játszott Deciusnak a sugallatára, de Petronius parancsára. Hiába szegi meg végül Caligula parancsát, két hozzá közelálló ember igaztalan megölésével, maga is zsarnokká válik, kifordul önmagából. Ezzel az iszonyú tudathasadással beteljesedik a szinte sorsszerű végzet. Gubbaszt a földön, két kézzel fogja a fejét, ami valószínűleg mindjárt széthasad.
Sztarenki Pál rendezése megteremti a félelem légkörét, amikor mindenki gyanakszik mindenkire. De megmutatja azt is, hogy ugyan nagy erőfeszítések, hatalmas áldozatok árán, mégis szót lehet érteni. És a zsarnokság sem tart örökké, Caligulát is letaszították a túl magas pulpitusról. Persze, mint Petronius példája mutatja, akár a diktátorok ellenfeleiből is válhatnak új zsarnokok. És akkor ismét kell harcolni ellenük, megint játszani kell a Caligula helytartóját, ami sajnos, nem megy ki a divatból.
Szerző

Del Medico Imre: A pajkos kobold csínye

Publikálás dátuma
2018.09.16. 14:58

A Szép Szóban augusztus 11-én megemlékeztem az estélyről, amelyet az Operabarátok Egyesülete rendezett az Ybl-palotában 1946-ban. Ugyanakkor az estély utóélete is érdeklődésre érdemes, mind a köz-, mind a sajtótörténet vonatkozásában.
A Rajna kincse előadását követő vacsorát az Operaház büfétermében és annak előterében elhelyezett asztaloknál szolgálták fel. Kivétel csak Tildy Zoltán köztársasági elnök és társasága volt - ők a díszpáholy bejárata előtti teremben étkeztek. A terem ajtói előtt a köztársasági elnöki testőrség egy-egy jól megtermett tagja állt őrt. Az estély résztvevője volt a kitűnő író és publicista, Zsolt Béla, aki találkozni szeretett volna Tildyvel. Be akart menni hozzá, de nem tehette, mert a testőrök nem engedték be, hiába mutatta fel sajtóigazolványát. Roppant dühös lett és a Haladás következő számában fulmináns cikkben marasztalta el az államfői hivatalt.
Mintha a demokratikus állam elnökének kíséretében ott lettek volna az imént látott Wagner-opera germán mitológiai óriásai, Fafner és Fasolt... - írta Zsolt. Másnap az elnöki hivatal apparátusát vezető, miniszteri rangú Jékely László magához kérette Zsolt Bélát. Közölte, hogy a Haladás napilapot egy hónapra betiltják. Zsolt ezt azzal vette tudomásul, hogy a betiltás letelte utáni első számban közölni fogja beszélgetésüket. A betiltás így elmaradt.
Jékely eredetileg ügyvéd volt, a háború után ment át a közszolgálatba. Azt beszélték róla, hogy a belvárosi Magyar utcában sok év óta működő, Maison Frida néven ismert elegáns nyilvánosháznak (magyarán: kupleráj) a tulajdonosa az ő nagynénje. Az épületet közvetlenül az ostrom után lefoglalták és népi kollégisták otthonává tették. A fiatalok nem maradhattak ott sokáig, mert tulajdonosa visszakapta az ingatlant és ismét működtette az intézményt. Általános vélemény szerint unokaöccse hathatósan támogatta a tántit az újra-megnyitás engedélyezésében. Jékely 1947-ben a zöldhatáron át elhagyta az országot. Amikor távozása publikussá vált, a kor egy másik kitűnő újságírója, Gogolák Lajos a Haladásban nagy cikket közölt róla. Az eltávolított népi kollégista fiatalokkal kapcsolatban azt írta: (...) a perditák által otthonukból kiszekírozott kollegisták telesírták a várost panaszaikkal.
Akkoriban, azaz hetven évvel ezelőtt a "kurva" szót még nem illett nyomtatott szövegben szerepeltetni, a finom tollú Gogolák ezért választhatta a "perdita" kifejezést. Csakhogy nem számolt - hadd használjak régi sajtókifejezést - a szedőszekrény pajkos koboldjának csínyével. A Haladásban ez állt: a kollegisták telesírták a várost pinaszaikkal.
Zsolt Béla szerint nem a pajkos kobold, hanem egy gonosz tréfacsináló műve volt ez a "sajtóhiba".
(A szerző, Del Medico Imre a Magyar Postával - úgynevezett elsőbbségi -, levélben juttatta el írógéppel lejegyzett szövegét szerkesztőségünknek. A borítékon a Népszava, és a Szép Szó szerkesztőjének a neve is szerepelt a pontos címmel együtt. Ennek ellenére az először augusztus 14-én lepecsételt küldemény szeptember 10-én érkezett meg a szerkesztőségbe - vagyis csaknem egy hónapig tartott az útja Zuglóból a VI. kerületbe. A borítékon az augusztus 14-i mellett három másik pecsét található, az időben másodikon augusztus 15-i, a következőn augusztus 22-i, az utolsón pedig szeptember 6-i dátum olvasható.
Honlapján a Magyar Posta az elsőbbségi levelekről ezt írja: "Az elsőbbségi levél előnye, hogy gyors, a kék színű megkülönböztető, »ELSŐBBSÉGI« jelzéssel ellátott leveleket a felvétel után, egészen az első kézbesítési kísérletig, a postai kezelés minden szakaszában kiemelten kezeljük, így több mint 90 százalékos arányban, a feladást követő munkanapon már célba is érnek." És a maradék 10 százalék? - A szerk.)