korrupció;MVM;

2018-09-15 08:10:42

Magyaros művek

Most igazán ráfér az újabb imázskampány a Magyar Villamos Művekre. Egyeseknek még talán az se tiszta, hogy az MVM nem villamosokat gyárt: "csak" a hazai energiarendszer másfélezermilliárdot érő alapelemeit működteti. De ott is lehet némileg javítani a képen, ahol nagyon is ismerik az állami holdingot.

Az MVM tavaly fontosnak tartotta a Civil Összefogás Fórum nevű Fidesz-barát szervezet több mint félmilliárdos támogatását, miközben illiberális úttörőink energiaellátásra gyakorolt jótékony hatása kevéssé ismert. Ráadásul az állami cég ideológiai elköteleződését körömszakadtáig titkolta. Mintha csak szégyellnék a hatalom barátainak kitömését. Azóta az is kiderült, hogy a félmilliárdból négy néhány perces CÖF-tömjénező kisfilm készült.

Egy évtizede Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként feszült titokzatoskodás után kirúgta az MVM-től Kocsis Istvánt. Majd robbant a bomba: a vezérigazgató idején az MVM-től hagymázas célok nevében több milliárdot utaltak ki offshore-cégeknek valós megtérülési esély nélkül. Miközben az erről szóló per máig zajlik, Kocsis némi BKV-s közjáték után az OTP-nél talált menedéket. Fidesz-kapcsolatait jól jellemzi, hogy eközben a háttérből állítólag ő hozta tető alá a paksi bővítést. A számtalanszor  át-, visszahelyezett és újraindított tárgyalásokon pedig eddig annyira jutottak, hogy Kocsis István minden körülmények között ártatlan, sőt az ügyészség bántóan utazott rá; igaz, felesége – akinek neve valahogy ottfelejtődött az egyik cégpapíron –, illetve egykori tanácsadója, Szász András azért bűnösök. (Nem lennék Kocsis István helyében, akinek a háta mögött ily közeli ismerősei igyekeztek kicsenni az általa irányított állami vállalat vagyonát.) Az elmúlt évek során egyébként a történet több szereplője elhunyt. Így például Kiss Ernő, aki Kocsiséknak kenőpénzért felmentő ítéletet ígért. Emiatt az egykori főzsarut börtönre ítélték, de a bevonulás előtt megállt a szíve.

Az MVM ezalatt volt Simicska hitbizománya, most meg inkább Csányihoz áll közel. És itt az újabb balhé. Vettek ugyanis egy nagyon komoly nevű „monitorrendszert”. Ötmilliárdért. Ilyen forgalom és felelősség mellett, mondhatni, elcsúszik. De fennakadt. Mert a csomag valós értéke úgy százmillióra tehető. A többi pénz az eladó oldalán köddé vált. Amely történetesen az MVM Svájcban alapított fiókcége. Bár az elmúlt hónapok során a botrányt fedő alatt tartva számos érintettnek – így kormánytagoknak is - útilaput kötöttek a talpára, ennyi közpénz eltűnésekor hadd várjak ennél jóval többet.

Félek, mégoly emelkedett kulturális események támogatása se teszi az MVM-et átláthatóbbá. Sőt: pont a ködös működés és az óriási forgalom teszi a mindenkori hatalom egyszerű bukszájává az állami energiacsoportot. Ahová csak le kell szólni, és rögtön leesik a haveroknak pár százmillió-milliárd.

A rendszer, amilyen egyszerűnek látszik, oly vasszigor szabályozza. A hatalomnak ilyenkor az emberélet se számít. Hisz ez nem valamiféle hiba, hanem az Orbán-rendszer leglényege.