Krzysztof Zanussi: Nem tudom elfogadni, hogy Európának vége

Publikálás dátuma
2018.09.18 11:00

Fotó: NuPhoto/ Sergii Kharchenko
Pénteken 15. alkalommal rajtolt el Miskolcon a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál. A nagyzsűri elnöke, Krzysztof Zanussi az erkölcsi nyugtalanság filmeseként ismert, Európába vetett hite továbbra is töretlen.
– A CineFest nyitányaként az Európai Mozi Nagykövete-díjjal tüntették ki. Az elismeréssel jár egyfajta nagyköveti felelősség is? – Nem tudok róla, mindenesetre szimpatikus meglepetés volt a díj, jól esett a szeretetteljes fogadtatás. Egy valódi diplomáciai megbízatással nem nagyon tudnék mit kezdeni. Igaz, egy nagykövet nemcsak egy államot, hanem egy ideát, egy identitást is képvisel. Lengyel vagyok olasz felmenőkkel, az önazonosságom szempontjából nagyon fontos, hogy európai vagyok. – Az európaiság érték: a fesztivál megnyitóbeszédében is ezt hangsúlyozta leginkább. – Büszke vagyok Európára: az emberiség fejlődése szempontjából a legtöbb dolog itt történt. Ezt ma sokan hajlamosak elfelejteni. Felvetődik a kérdés: Európa vezető szerepének földrajzi, geopolitikai okai volnának? Nem hiszem. Ez az itt élő népek mentalitásból fakad. És abból, hogy Európa fő koncepciója egy olyan antropológiai elképzelés, amely az alkotói tevékenységre felszabadította az embereket. A keleti civilizációkkal összehasonlítva a zsidó-keresztény kultúra nagyon sok lehetőséget nyitott meg. Legalábbis Nyugat-Európában. Keletnek gondja akadt a modernitással. A modernitás, a fejlődés, a haladás nyugati idea, aminek köszönhetően a mi generációnk minden korábbi nemzedéknél jobb körülmények között él. A fejlett országokban nincs éhezés, ám megvan a képességük arra, hogy akár az egész világot megmentsék. A mezőgazdaságukkal, az iparukkal, az ideáikkal. Ez Európa. Nem tudom elfogadni az olyan nézeteket, amelyek szerint Európának vége, Európa a múlt, a XXI. század úgyis Kína évszázada. Lehetséges, gazdasági szempontból nyilván folyik egy „olimpiai” verseny, de én azt szeretném, ha az én csapatom nyerne. – Sokan úgy tartják, az európai civilizáció kicsit megfáradt. Ön nem így látja? – Ezt látom én is. Lelkesedem Európáért, de kritikusan is szemlélem: az elmúlt három évtized sem volt mentes a tévutaktól. A posztmodernizmus, vagy a posztvalóság hamis víziójától például. Ezek veszélyes hibák, de Európa már sok, hatalmas történelmi hibát, bűnt is elkövetett. Mégis, mint a főnix, mindig újjá tudott születni. Ez még nem a vég! – A Brexit, az euroszkeptikus hangok megerősödése miatt mégis sokan úgy tartják, az Európai Uniónak – az egész kontinensnek – előbb-utóbb bealkonyul.  – Pedig nincs más választásunk, mint összefogni. Az unió országai között is folyik küzdelem a pozíciókért a jobb élet és a jobb ideák reményében. De az olyan véleményt is el kell tudni fogadni: Európa csalódást okozott nekünk, nem nyertünk vele. Lehet alapja az ilyen nézeteknek. Ám én önmagamban is csalódtam sokszor. A csalódást azonban nem destruktív, hanem teremtő hozzáállással lehet orvosolni. Európáért, nem pedig ellene kell tenni. Kínának és más civilizációknak is hatalmas terveik vannak arra, hogyan váljanak a világban dominánssá. 
– A filmgyártás, az amerikai mozik üzemeltetése terén valóban előre törtek a kínaiak, annak jelét azonban még nem lehet látni, hogy a filmvásznon az amerikai filmek dominanciáját veszélyeztetnék. Ebben a versenyben ön milyennek látja az európai film helyzetét? – Az európai filmművészet éppen olyan, mint Európa: atomizált állapotban van. Egyelőre nem jött el az európai fordulat, amiről a francia filmalkotók beszélnek. Új álmokat, új utópiákat kell teremtenünk. Az utópiák persze veszélyesek is tudnak lenni. Ahogy Oscar Wilde írta: „Anglia nem lesz addig kulturált ország, míg Utópia tartományt nem csatolja birtokaihoz” – de amint egy utópia valósággá vált, újabbakat kell kitalálnunk. Minden, amit a XIX. században megálmodtunk – a közoktatás, az egészségügy, a biztonság vagy az igazságosság terén − majdnem a teljességében megvalósult, csak az apró részletekben van még hiány. A kontinensen gyakorlatilag nincs éhezés, van viszont orvosi ellátás, közoktatás. Milyen irányba vezet a következő lépés, milyen új álmaink lehetnek? – ez a kérdés. A mostani vízióink ugyanis már idősek, és pusztán materialisták. Egy szám felett már nem lehet több autót birtokolni, több autópályát építeni. A környezetvédelemért tenni kell, de ezen túl milyen új szellemi, lelki dimenziók felé tudunk nyitni? Egy fiatalt egy idő után már nem motivál, hogy csak egy újabb és újabb autóért dolgozzon. Ő milyen új ideálokat tud találni? Válaszokat találni ezekre a kérdésekre: ezt az alkotó emberek tudják artikulálni, a művészet tudja előre mozdítani. Az erre való törekvést néha lehet látni az európai filmekben, de csak ritkán. Csalódott vagyok amiatt, hogy az 1970-es évek arany időszaka az európai filmművészetben, a nagy alkotókkal, a nagy ideákkal már csak múlt, és e pillanatban nem látni, lesz-e még hasonló. Talán a fiatalok, az új tehetségek teremtik majd meg. – Új, nem materialista ideálokat találni: ön nagyon optimista. A hatalom- és a birtoklásvágy az emberiség történetével egyidős. – Nem vagyok túlzottan optimista, de valamennyire mégiscsak az vagyok. És persze, a kapzsiságot nem mostanában találták ki, de az önzés az elmúlt időkben olyan új formákat öltött, ami csömörhöz vezet. Egy bizonyos mértéken felül többet enni sem tudunk: valami új, érdekes, antropológiai perspektívákat kell felfedeznünk. Sarkított példa: az állatkerti állatok, mivel eleget kapnak, nem harcolnak az élelemért. De valamiért mégiscsak küzdeniük kell. Így van ez az emberrel is. A küzdelem szüksége akkor sem múlik el, ha anyagi szinten mindenünk megvan. És valamit aztán mégiscsak fel kell majd áldoznunk, mert áldozat nélkül nincs fejlődés. Ez az egyik ereje az emberiségnek: dönthet úgy is, hogy egy ponton nemet mond az anyagi gyarapodásra, és egy másfajta gazdagságra törekszik. – Számos nem európai országban most inkább a túlélésért küzdenek. A menekültkérdésről, bevándorlásról mit gondol? – A menekültkérdésnél komolyabb kihívásnak tartom a bevándorlást. Afrika számos országában vízhiány, élelmiszerhiány van, amelyet a saját erejükből nem tudnak megoldani. Érthető, hogy a nélkülözők elindultak a gazdag országok felé. Ugyanez volt a népvándorlás idején is. Európában viszont még az európaiaknak is kevés a hely. Az éhezőket nem lőhetjük le: erkölcsi kötelesség, hogy Európa segítsen Afrikának. Ez persze veszélyeket is hordoz magában: nem új gyarmatosításra van szükség. Európa túl gazdag, fel kell áldoznunk valamit azért, hogy segíteni tudjunk ezeknek az afrikai országoknak a túléléséhez. Például feláldozhatjuk a család második autóját, de drága státuszszimbólumok nélkül is tudunk élni. A segítségnyújtás nemcsak morális szempontból fontos, önérdek is: ha nem tesszük, előbb-utóbb olyan forradalom lesz, amit Európa meg fog érezni. Még nem félünk eléggé. Pedig hasonló válsághelyzet provokálta ki száz évvel ezelőtt a bolsevik forradalmakat is, amelyek véleményem szerint az emberiség egyik katasztrófáját okozták.

Névjegy

Hatalom és egyén, politika és művész, üzleti siker és alkotói elkötelezettség konfliktusa: Krzysztof Zanussi több mint nyolcvan játékfilmje főként e témákat járja körül. Az erkölcsi nyugtalanság mozija a hetvenes-nyolcvanas években virágzott Lengyelországban, ő a mai napig morális kérdéseket feszeget a filmjeiben. Persze nem direkt üzenetek formájában. Ahogy fogalmazott egy korábbi interjújában: ha üzenni akarna, arra ott van az sms. 1939. június 17-én született Varsóban, nagyapja olasz vasútmérnökként telepedett le Lengyelországban: a család olasz ága a hűtőgépgyárukról ismert. Az Andrzej Wajda utáni lengyel filmes nemzedék vezéralakját viszont olyan filmekről tették híressé, mint a Mérleg, a Spirál, a Konstans, vagy A nyugodt Nap éve. Műveivel megnyerte többek között Velencei Filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt, a Zsűri díját Cannes-ban, jelölték Golden Globe-díjra, megkapta a Locarnói Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot is. Múlt évben Magyarországon is forgatta új filmjét, az Étert. Az első világháború idején játszódó történet főhőse egyfajta fausti karakter, aki Prométheusznak, az emberiség megmentőjének hiszi magát – tévesen. 

2018.09.18 11:00
Frissítve: 2018.09.18 11:00

A Pesten talált ismeretlen Klimt-dombormű nem ismeretlen, és nem is Klimt

Publikálás dátuma
2019.01.18 18:34

Fotó: MTI/ Máthé Zoltán
Egy szakértő már korábban is találkozott az Ehrbar-relieffel, egy másik pedig a képek alapján állítja, annak nincs köze a híres szecessziós művészhez.
Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta pénteken a The Art Newspaper. Az online művészeti folyóirat felidézte, hogy a magántulajdonban lévő reliefet Selmeczi György belsőépítész, látványtervező fedezte fel 2016-ban egy lakásban, amely korábban zongoraszalonként működött. Selmeczi feltételezése szerint a dombormű a 19. századi osztrák Ehrbar zongoragyár magyarországi képviseletének megrendelésére készült az 1896-os millenniumi ünnepségekre, és kutatásai révén jutott arra a megállapításra, hogy a plasztikát Klimt tervezte.
Már évekkel korábban találkozott a művel, és annak semmi köze Gustav Klimthez - nyilatkozta azonban Alfred Weidinger művészettörténész, Klimt-szakértő, a Lipcsei Szépművészeti Múzeum igazgatója. Weidinger hangsúlyozta, hogy elég gyakran tulajdonítanak műveket Klimtnek, "vagy 150 ilyen történetet" ismer, mondta, és szerinte a dolog nem is érdemel több vizsgálódást.
A relief minősége ugyanis nem mutat meggyőző hasonlóságot a művész rajzaival
- fejtette ki valamelyest részletesebben Peter Weinhäupl, a bécsi Klimt Alapítvány igazgatója. Weinhäupl egyetért Weidingerrel, és ugyancsak leszögezte, hogy a domborműnek véleménye szerint "nincs köze Klimthez". Arra is rámutatott, hogy ugyan Klimt fivére, Georg sok hasonló domborművet készített, de az Ehrbar-reliefről készült fotók egy Klimthez nem kapcsolható műhely nevét mutatják. Ráadásul Georg legtöbb munkáján saját neve is szerepel. Az alapítvány igazgatója hozzáfűzte: a bizonyossághoz nemcsak fotókon, hanem személyesen is látnia kellene a domborművet, de mint hozzátette, kétli, hogy változna a véleménye.
A The Art Newspaper Selmeczit is megkereste, hogy kommentálja a szakvéleményeket, de mint írták, egyelőre nem kaptak választ.
A belsőépítész kedden elmondta, hogy kutatásai alapján az arannyal, szabadkézzel festett gipsz dombormű keletkezési éve 1890 és 1892 közé tehető, és az alkotás tervezője, a domborművön látható Apolló-relief alkotója és megrajzolója Gustav Klimt (1862-1918) volt. A plasztikát pedig Gustav Klimt fiatalabb testvére, Georg, esetleg másik öccse, az 1892-ben elhunyt Ernst készíthette el, feltehetően Gustav közreműködésével. Selmeczi szerint a sík, dísztelen felületek és a tipográfia jellegzetességei tanúskodnak arról, hogy korai szecessziós műről van szó, és a kompozíciós hasonlóságokon túl sikerült rátalálni néhány díszítő motívumra is Gustav Klimt munkásságában, amelyeket jellemzően ő használt és a reliefen is szerepelnek: ilyenek többek között a hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra.
2019.01.18 18:34

Csillogó lelkek találkozása az új lemezen

Publikálás dátuma
2019.01.18 11:55

Fotó: Fonó Budai Zeneház/
Spiritualitás, Weöres Sándor ihlette dalok és rögtönzések az altszaxofonos-zeneszerző, Tóth Viktor legújabb albumán.
„LAMU – a kreativitás és szabadság madara. A daru rokona. A szívben él.” Ez a mottója Tóth Viktor legújabb lemezének, amely nemzetközi szereplőgárda közreműködésével, Belgiumban jelent meg. Tóth Viktor az új albumon hallható zenekarának a Mahasimbadavi Players nevet adta, ami a tagok keresztnevéből alkotott mozaikszó. A kompozíciókat és szabad rögtönzéseket hallgatva azonban nyilvánvaló, hogy a spiritualitást mindenkor középpontba helyező szaxofonos-zenekarvezető az ókori India és a hindu vallás választékos liturgikus nyelvére, a szanszkritra is gondolt, amikor nevet választott. Az iszlámra pedig – Viktor szavaival – „egyfajta szúfi révület” emlékeztet, amikor egy koncertet csak elkezdeni nehéz, mert utána a zenészek már tökéletesen értik egymást; órákon át folyamatosan, gördülékenyen tudnak kommunikálni. A címadás (LAMU) is többféleképpen értelmezhető. A legegyszerűbb magyarázat szerint ez is mozaikszó, hiszen a szombathelyi Lamantin Fesztiválon, illetve a budapesti MU Színházban rögzítették azt a két koncertet, amelyekből a lemez megszületett. Tóth Viktor fejében ugyanakkor mindvégig ott motoszkált Weöres Sándor fiatalkori versének (A Bab el-Mandemen) néhány sora: „Alusznak az elsüllyedt városok: Svankélan, Cirpan, Tenuitia, jáspis Lamú, márvány Tiün-Kuin, déltáji jéghatáron őrködő Mejáj-Vivi, soktornyú Vejvita, hol a szerelmes kétszer élhetett.” A lamu leginkább mégis egy képzeletbeli madár, a belső szabadság szimbóluma, a hajnali hortobágyi darulesek emléke. „A zeneszerzői utamon azért különleges ez az anyag, mert a kompozícióim leggyakrabban a hangszeremen való gyakorlás szerencsés melléktermékeként születnek, aztán bekerülnek a fiókba és várják a megszólalás pillanatát. Most viszont kifejezetten erre a formációra írtam a számokat, és már előre éreztem, hallottam, hogy csillogó lelkek találkozása lesz belőle” – mondja Tóth Viktor. Bart Maris belga trombitással már több lemezen és fesztiválon játszott együtt, s most az ő segítségével jelent meg a CD Belgiumban, az elNegocito Records gondozásában. A nagybőgős a régóta Franciaországban élő Szandai Mátyás, akivel csaknem két évtizede játszanak együtt, ismerik egymás minden rezdülését, gondolatát. Az egyik koncertfelvétel dobosa a csodagyerekként feltűnt felvidéki Hodek Dávid, aki ma már Európa-szerte és a tengerentúlon is koncertezik. A másik dobos a 63 éves amerikai Hamid Drake, akit Viktor régóta példaképnek tekint. „Gyerekkorom óta azt kerestem, amit Hamid képvisel, ami felé ő törekszik. Nála már nincsenek hangok, akkordok, szavak, magyarázatok, csak az intenzív spirituális jelenlét” – mondja. Fontos szerephez jut a Berlinben élő afro rapper, Simple One is, aki „végre nem hatalmas limuzinokról és dollármilliókról beszél, hanem valódi kérdéseket, problémákat vet fel.” A nemzetközi csapat március 29-én, a MOMKultban, a Get Closer fesztivál keretében élőben is bemutatja az új lemezt. Közvetlenül utánuk napjaink egyik legelismertebb szaxofonosa, Kenny Garrett lép majd színpadra, így a közös muzsikálás sem elképzelhetetlen. Téved, aki az eddigiek alapján azt gondolja, hogy Tóth Viktor elsősorban az Európán kívüli kultúrákból merít inspirációt. Sok időt tölt Erdélyben, népzenegyűjtő körutakon vett részt, és azt mondja: talán senki mástól nem tanult olyan sokat, mint egy 97 éves gyimesbükki énekes asszonytól, Karácsony Teréztől, akit „bölcs mesternek” tekint. Hasonlóan otthonosan mozog a balkáni zene világában. A budapesti Malko Teatro vezetője, Hadzsikosztova Gabriella felkérésére rendszeresen komponál balkáni jazzt, s ezért még „tiszteletbeli bolgár” igazolványt is kapott. Amikor a jazz bölcsőjében, New Orleansban tartott mesterkurzust, ismert amerikai örökzöldek kárpát-medencei és balkáni verziójával nyűgözte le kezdetben közömbös hallgatóságát.   Infó: Tóth Viktor: LAMU elNegocito Records koncert: március 29. MOM Kult Get Closer Fesztivál  

Névjegy

Tóth Viktor 1977-ben született Kiskunhalason. 2003-ban szerzett diplomát a Zeneakadémia jazz tanszékén. Állandó zenekarai: Tóth Viktor Tercett, Tóth Viktor Arura Trio, Tóth Viktor & Bird Food Market, Road Six Sax. Eddig hét lemeze jelent meg: Tercett (2005), Climbing with Mountains (2007), Tartim (2009), Popping Bopping (2011), Szemed kincse (2014), But Inside (2017), LAMU (2018).

Témák
Jazz
2019.01.18 11:55
Frissítve: 2019.01.18 11:59