soroksári gyilkosság;

2018-09-19 08:50:25

A börtönben találták meg a meggyilkolt soroksári nő mobilját

A gyanúsított az öt évvel ezelőtti emberölés után nem sokkal került rács mögé, betörés miatt. Az áldozattól elvett telefon így letétbe került, és ott is maradt a fegyházban, míg R. Szilveszter képbe nem került.

A soroksári futónő meggyilkolásával gyanúsított R. Szilveszter elvette a megfojtott nő mobilját, és amikor pár héttel később betörés miatt rács mögé került, a telefont is le kellett adnia a bv-intézetben – tudta meg a hvg.hu. A perdöntő bizonyíték tehát az elmúlt években végig ott volt a sopronkőhidai börtönben, letétbe helyezve. 

A hvg.hu forrásai szerint gyakorlatilag megdönthetetlen bizonyítékok szólnak R. Szilveszter ellen. Ezek közül csak az egyik, hogy nő telefonja nála volt – igaz, amikor egy hónappal a gyilkosság után bekerült a börtönbe, a rendőrök még nem tudhatták, hogy az valójában bűnjel egy emberölési ügyben. Miután a korábban Soroksár környékén hajléktalanként élő férfi a profilja alapján a nyomozók látóterébe került, lefoglalták a fegyházban őrzött dolgait, ezek közt találták meg a készüléket.

A férfi DNS-e egyezik a gyilkosság helyszínén talált genetikai nyomokkal, a rendőrség szerint gyakorlatilag semmi esély nincs arra, hogy valaki más is hasonló genetikai profillal a helyszínen lehetett. A gyanúsított eddig nem tett vallomást, viszont a rendőröknek saját verziójával állt elő arról, hogy miként kerülhetett a DNS-e a bűntény helyszínére. Azt állította, a környéken járva látta, ahogy egy férfi bántalmaz egy nőt, és megállt segíteni, megütötte a férfit, közben ő maga is megsérült, így maradhatott a helyszínen a DNS-e annak ellenére, hogy utána távozott is a helyszínről.  

A hvg.hu információi szerint azonban a nyomozás során feltárt bizonyítékok ennek homlokegyenest ellentmondanak. R. Szilveszter DNS-e ugyanis olyan helyekről vett mintákkal mutat egyezést, ami alapján nehezen elképzelhető, hogy bárki más is jelen volt, illetve hogy csak „védelmezni” akarta Krisztinát. Így a rendőrség bűnügyi szakértői a megerőszakolt, majd megfojtott nő nyakában talált véres kötéldarabon, Krisztina testén, így a lábán több helyen is olyan vér-, nyál- illetve ondómintát azonosítottak, ami megfelel a férfi genetikai profiljának. Ráadásul az esti futására induló nő mobilja egy sportolásra alkalmas telefontokban volt, ezen is többféle testnedvet találtak, és ezek alapján is egyértelműen beazonosítható volt R. Szilveszter.