airbus;kormánygép;

Csak a katonák nem férnek fel a Honvédség gépére

A polgári repülésben teljesen értelmetlenül hangzó indokokkal próbálta megmagyarázni a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt: miközben augusztus végén ukrán bérrepülővel kellett hazahozni az iraki kontingensnél szolgáló katonákat, addig a honvédségi célra vásárolt Airbus-szal a kormányfőt szállították.

Mint azt a 444.hu értesülése alapján mi is megírtuk Demeter Márta (LMP) kérdésre Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy válaszolt: a két A-319-es szállító repülőgép pilótái a repülési és üzemeltetési tapasztalataik megszerzéséig csak „korlátozott számú személyt szállíthat.” Érdeklődésünkre a HM ezt azzal egészítette ki: a katonai légügyi hatóság korlátozásokat vezetett be, ennek értelmében egyelőre 40 főnél többet nem szállíthatnak az Airbusok.

Ez azért is érdekes, mert a HM által üzemeltetett honvédelem.hu oldalról kiderül: amikor épp nem Orbán Viktor használja a gépet, akkor azok nagyon is szállítanak honvédeket. A portál egyik híre szerint az egyik gép szállította például Pristinába az MH KFOR Kontingens soron következő váltásának első szakaszát. De a másik 604-es regisztrációs számú gép is nagy utat tett meg szeptember közepén: akkor Afganisztánba, ment a szabadságra hazautazó magyar katonákért a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról. Azonban a hírekből nem derül ki, hogy ekkor mennyi honvédet szállítottak az egyelőre tapasztalatlan pilótákkal repülő Airbusok. Az is különösnek tűnik: miként lehet, hogy negyvennél több embert nem szállíthatnak a tapasztalatlan pilóták, de például az ország miniszterelnökét vagy államfőjét igen?

A megkérdezett – ám a téma kényes volta miatt névtelenséget kérő – légügyi szakértők szerint is fura a katonai légügyi hatóság döntése. Munkatársunk beszélt egy Airbusokat is repülő magyar pilótával, aki elmondta: ahhoz, hogy valaki ilyen „nagy” gépeket vezethessen, úgynevezett Airline Transport Pilot Licence (ATPL) nevű bizonyítvánnyal kell rendelkeznie, ha viszont megvan ez a képesítése, akkor mindegy, hogy hány ember van a gép fedélzetén. Sőt, bizonyos körülmények között akár egy kezdő („kadét”) pilóta is vezethet gépet úgy, ha eközben egy ATPL-lel rendelkező kapitány folyamatosan felügyeli. Az idézett pilóta szerint a Honvédelmi Minisztérium érvelése azért sem helytálló, mert az ATPL mellett a pilótáknak típusengedéllyel is kell rendelkezniük, vagyis Airbus 319-est csak olyan vezethet, aki megszerezte erre a típusra az engedélyt. Ebben az esetben viszont szintén mindegy már, hogy az adott gép fedélzetén hányan utaznak. „De egyébként sem értem a HM-et: csak nem azt akarják mondani, hogy a miniszterelnöki delegációt egy kadét pilótára bízták, aki így szerez magának rutint?” - mondta forrásunk. Orbán Viktor utazásait ráadásul legtöbbször maga a TEK szervezi és felügyeli, amikor legutóbb Görögországból Bécsen keresztül utazott haza a nyaralásáról, még az osztrák fővárosba is a TEK ment ki, hogy hazahozza a kormányfőt és családját.

Egy általunk megkérdezett másik szakértő is úgy tudja: a polgári légi közlekedésben nincs olyan, hogy a szállított személyek számától tennék függővé, hogy ki mennyi tapasztalattal vezethet gépet. „Ha egyszer valakit kiképeztek és fennáll a szakmai folyamatossága, akkor ahová a szakszolgálati engedélye szól beosztható, függetlenül attól, mekkora a gép terhelése”. Hozzátette: Európa-szerte ez a gyakorlat.

Ugyanakkor a szakértő hangsúlyozta: a katonai repülési szabályok nincsenek úgy standardizálva Európában, mint a polgári légiközlekedésnél, azaz a nemzeti katonai repülési előírások eltérhetnek. Bár vannak bizonyos közös, NATO-sztenderdek, az nem zárható ki, hogy a HM házon belül hozott olyan szabályt, hogy bizonyos repülési idő eléréséig csak meghatározott számú utast vihetnek a pilóták.