Románia;tüntetés;

2018-09-21 14:46:14

770 összevert tüntető ügyében indul eljárás a román csendőrség vezetői ellen

Hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel gyanúsítja Romániában az ügyészség a csendőrség három vezetőjét az augusztus 10-i kormányellenes tüntetés ügyében, amikor a rendfenntartó erők és a tüntetők között verekedés tört ki.

Az ügyben a legfőbb ügyészség keretében működő katonai ügyészség kezdett vizsgálódni, miután Klaus Iohannis államelnök felszólította a hatóságokat, vizsgálják ki a csendőrség fellépését. Az elnök azzal vádolta a csendőrséget, hogy indokolatlanul alkalmazott erőszakot. A vádhatóságra pénteken beidézték Ionut Catalin Sindile ezredest, a román csendőrség parancsnokát, annak első helyettesét, Gheorghe Sebastian Cucost, valamint Laurentiu Cazan őrnagyot, a bukaresti csendőrség vezetőjét. Tudomásukra hozták, hogy bűnvádi eljárás indult ellenük.

Korábban a csendőrség is feljelentést tett a szervezett bűnözés elleni ügyészségen (DIICOT) az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, illetve az államhatalom gyakorlásának a nemzetbiztonságot veszélyeztető akadályozása miatt, szintén az augusztus 10-i tüntetések ügyében. Az ellenzéki média szerint ezzel azt akarják elérni, hogy a DIICOT indítson vizsgálatot, s így az akta kerüljön át ehhez a vádhatósághoz, amelynek élére nemrég neveztek ki új főügyészt a jelenlegi igazságügyi miniszter javaslatára.

Jogszerű és szakszerű

A csendőrség vezetői elutasították az ellenük felhozott vádakat, szerintük jogszerű és szakszerű volt a beavatkozásuk, amelyet egyes tüntetők erőszakossága tett indokolttá. A csendőri beavatkozást bírálók szerint azonban a karhatalmi erők provokálták a tiltakozókat, és szerintük szándékosan nem emelték ki a békés tömegből a futballhuligánokat, hogy később megindokolhassák erőszakos fellépésüket.

Augusztus 10-én a román diaszpóra tüntetéseként meghirdetett demonstráció zajlott a román fővárosban annak a kormányellenes tüntetéssorozatnak a részeként, amely tavaly januárban kezdődött. A tüntetők azt követelik, hogy a kormánykoalíció ne tegye nevetségesen enyhévé a büntető törvénykönyv adta lehetőségeket a korrupciós bűncselekmények kapcsán, és ne hozzon olyan intézkedéseket, amelyek a korrupció miatt már elítélt politikusoknak kedveznek. A román kormánykoalíció azzal indokolja ezen lépések szükségességét, hogy a vádhatóság visszaéléseket követett el az elmúlt években. Ilyen "visszaélés" volt például a legerősebb kormánypártnak, a PSD elnökének elítélése korrupció miatt.