Kevés az olyan politikus, mint Nagy Imre, aki a halálával meg tudta váltani magát attól, hogy kommunista volt. Hogy tettének mekkora a jelentősége, azt bizonyítja, hogy immáron harmadszor kell eltemetni.
Először, 1958-ban bolsevista gyilkosok lökték meggyötört testét jeltelen sírba. Másodszor, 1989-ben a magyar demokraták temették újra el, hitet téve, hogy maguk közé fogadták. Most, harmadszor, az Orbán-hű fasiszta-barát gazemberek próbálják szobrának eltávolításával a semmibe lökni. Az erkölcsi példáját akarják megsemmisíteni.
Ez a harmadik temetés az elsőre hajaz. Akkor, 1958-ban, az 56-os forradalom után két évvel tudta már mindenki, hogy egész Magyarország fölött évtizedekre beborult az ég. Ma, 2018-ban viszont még mindig nem akarja mindenki tudni, hogy nyolc év óta megint ez a helyzet. Nem kerülhetjük meg, hogy szembe ne nézzünk azzal: ma is teljesen tehetetlenek vagyunk. A demokraták jelentős részét megtéveszti, hogy az euro-atlanti demokrácia elleni újabb, szélsőjobboldali lázadás orbáni rendszere nem az eredeti, klasszikus, nemzetiszocialista vagy latin formájában valósult meg, hanem a demokrácia álarcában. Ettől azonban nemhogy semmi sem változik, hanem még rosszabb is lett, és hosszú ideig kivédhetetlenebb lesz minden, ami még következik. És azt se nagyon akarják tudni, ezt az Európai Unió nagyon sokáig tűrni fogja.
Ne áltassa magát senki. Ma 1949-et éljük újra. Akkor a háború utáni első magyar demokráciát semmisítették meg – és következtek az ötvenes évek. Ma ugyanez a helyzet, csak éppen fasisztoid változatban. És ha ez igaz, akkor mit lehet tenni? És mit lehetett tenni az olasz fasizmus, majd később a német nemzetiszocializmus hatalomátvételét követő években?
A nyugati demokráciák malmai mindig lassan őrölnek. A harmincas években teljesen új fenyegetéssel néztek szembe, nem voltak képesek fegyveresen válaszolni. Azzal az egyetlen eszközzel, amely e lázadással szemben használható. A klasszikus fasiszta rendszerek végül kirobbantották a második világháborút, és alkalmat adtak megsemmisítésükre. Az euro-atlanti világ politikusainak történelmi érdeme, hogy hosszú hezitálás után képesek voltak arra, hogy az egyébként rájuk nézve is halálos veszélyt jelentő Szovjettel időlegesen szövetkezzenek. Ma még nem ismerik igazán fel a rájuk leselkedő új, halálos veszélyt.
Ha majd ugyancsak hosszas bizonytalankodás után felismerik egyszer, akkor majd szintén csak összefogással fognak majd eredményesen védekezni az újabb támadással szemben. Magyarországon is, és az Európai Unióban is. A baloldaliaknak és liberálisoknak kell összefogniuk a jobboldaliakkal és konzervatívokkal. Bármennyire is pocsék érzés ez sokaknak mindkét oldalon. Nem a részletkérdésekről van szó, nem a hogyanról. Azok még odébb vannak.
Arról van szó, hogy gondolkodásban, érzelmekben van szükség alapvető, belső, lelki-politikai változásra minden demokratában. Mert bal- és jobboldalinak, liberálisnak és konzervatívnak lenni alapvetően demokrata dolog. Minden más megközelítés az ördögtől van.
A magyar baloldaliakban, liberálisokban erre ma inkább van már némi készség. Az orbáni rendszer kibontakozása megpuhította őket. De a bolsevista magyar uralom a jobboldaliaknak és konzervatívoknak még túl közel van, és soraikban egyelőre kevesen vannak, akik túl tudták tenni magukat azon, hogy minden baloldaliban és liberálisban kommunistát vagy kommunistabarátot orrontsanak. És közöttük vannak, akik zsidóellenes beidegződéseikkel se néztek szembe, noha képesek lennének már erre. Ahogy a nyugat-német társadalom egykor Hitler-barát részének jelentős része 1945 után képes lett rá. Ehhez nemzedékváltások kellenek.
Ezért a mi kényszerű mai, jelképes újratemetésünk Nagy Imre szobránál, melyet el fognak távolítani, csak a kezdet kezdete. És noha tisztában vagyunk saját, egyéni halandóságunkkal, nem mondhatunk le a vágyainkról: hogy utódainknak előbb-utóbb sikerül a mai, a demokrácia báránybőrébe rejtőző orbáni fasisztoid rendszert megsemmisíteni. Ennek a reménynek is éltetőnek kell lennie ahhoz, hogy a jelenben megtegyük mindazt, amit reménytelennek látszó helyzetben mégis megkövetelhet tőlünk a haza. Mi, baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok, vallásosak és vallástalanok, keresztények és zsidók abban a reményben temetünk újra, hogy feltámadunk.
Nagy Imre, testvérem a halálodban! Akkor a kommunisták, ma a fasiszták utódai gyilkolnak meg. Jobboldaliként térdet hajtok előtted.
(Elhangzott a Nagy Imre-szobornál tegnap megtartott ünnepségen.)