Kávézóban vagy szórakozóhelyen ülve valószínűleg egyikünk se azon gondolkodik, hogy ki írta fel a falra kacskaringós betűkkel a választékot, azon pedig végképp nem, hogy ez művészeti kifejezőeszközként is értelmezhető lenne. A fekete táblákra krétával felírt szövegek, mókás rajzok azonban korántsem mindig unatkozó pincérek munkái, gyakran olyan grafikusok, vagy ügyes kezű rajzolók készítik őket, mint KrétaRéka. A fazekas-festőművész családból származó Szekeres Réka kalandos utat tett meg a krétarajzokig: bár nem vették fel az Iparművészeti Egyetemre, tizenöt évet a vendéglátásban töltve rátalált erre a munkára – ahol dolgozott, ő írta a táblákat. Egyszer a szintén hasonló projekteken dolgozó Szalai Szilvi grafikust helyettesítette, s akkor gondolkodott el a váltáson.
„Amikor elkezdtem, Szilvi – aki már három-négy éve csinálta ezt – azt mondta, nagyon jó ez a dolog, de ne nagyon éljük bele magunkat, mert pár éven belül lecseng, és minden digitalizálnak majd. Ehhez képest rengeteg munkánk van” – meséli KrétaRéka. Azóta számos nagy alkotáson van túl, Szalai Szilvivel közösen dolgoztak a UPC székházon, volt egy három napos bécsi munkájuk, s a kecskeméti Malom Központ teljes belső oszloprendszerét is ők díszítették fel. A tizennyolc darab öt méteres oszlop arculatának kivitelezése egy hetet vett igénybe, s komoly előzetes tervezést igényelt – hangsúlyozta KrétaRéka.
Úgy véli, volt egy hulláma a krétarajzolásnak: nagyon sok újonnan nyitó hely látta külföldön vagy az interneten az ehhez hasonló megoldásokat. Gyakran belső designerek nagy táblafelületeket terveztek, mivel abban láttak lehetőség a mobilizálásra és kreativitásra egyaránt. Sokan pedig abból indulnak ki, hogy a fekete-fehér szinte mindenhol jól mutat. Nem is gondolnánk azonban, hogy milyen mértékű tervezés előzi meg mindezt: KrétaRéka kiemelte, bár sok visszatérő elemet is használ, arra figyel, hogy ne ismétlődjön mindenhol ugyanaz a betűtípus, vagy a huszonötödik kávézóban is ugyanaz a gőzölgő csésze. S hozzátette, az adott hely és környezete, a közös tervezés is inspirálja; nem szívesen adná ki a kezéből a feladatokat, mert a mindennapos, személyes kapcsolattartás a megrendelőkkel nagyon fontos számára. „Mindegyik szerelem, félgőzzel nem tudod csinálni” – hangsúlyozza, hozzátéve, általában mindene csupa festék, és egész nap a városban járkál, megálmodja, megtervezi a dolgokat.
„Kezdőként egy utcai portát készítettem, s évekig úgy mentem el arra, hogy érzékeltem, teljesen megváltozott tőle az utca. Tehát van ennek jelentősége” – válaszolta KrétaRéka a kérdésre, művészetként lehet-e tekinteni a munkájára. Úgy véli, mivel egy adott ember gondolatainak, kreativitásának eredményei az elkészült rajzok, nem lehet másnak nevezni. Azt azonban, hogy múzeumba kerüljenek a feliratok, nehezen tudja elképzelni: úgy látja, a magyarok némileg fantáziátlanok – egy-két szuper kezdeményezéstől eltekintve –, s gyakran nem mernek elrugaszkodni, azt gondolják, nem szabad elvonni a lényeges dolgokról a figyelmet. „Ne rakjunk egy Modigliani mellé kalligráfiát, mert akkor nem arra fog koncentrálni a látogató” – teszi hozzá gúnyosan. Ugyanakkor hozzátette, azt el tudná képzelni, hogy több művész krétarajzaiból kiállítás nyíljon. A street art rohamos terjedését tekintve, talán nem is állunk ettől olyan távol. Addig is, érdemes nyitott szemmel járni, a művészet bármikor szembe jöhet velünk: akár egy gőzölgő csésze képében is.
