Boldog idők

Publikálás dátuma
2018.09.25. 14:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Új definíció kezd meghonosodni az e jel szerint mégsem annyira boldogtalan magyar labdarúgásban: a mámorító vereség fogalma.
A modern meghatározások mesterei rájöttek ugyanis, hogy semmiképp sem tudják ellensúlyozni, pláne nem képesek elrejteni a hazai futball sorozatos kudarcait, melyek – sajnálatos módon – éppen akkor kulmináltak, amikor a kabinet stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, és soha nem látott pénzek kezdtek ömleni a kedvező változáson csak a benne élők jóléte tekintetében áteső labdarúgásba. Mert még a korábbi legzivatarosabb időkben sem fordult elő, hogy a válogatott két egymást követő évben négy olyan kvalitású ellenféltől kapjon ki, amilyen Andorra, Luxemburg, Kazahsztán, Finnország – az ugyancsak ehhez a korszakhoz tartozó, szintén páratlan hollandiai 1-8-at már nem is említjük –, s a 2011-től számított „megújulás” terméke a kupacsapatok júliusi, augusztusi kiselejtezése, amely hat évenként megtörik egy magyar képviselő csoportkörös szereplésével (a másik három reprezentáns persze akkor is sehol). 
Mivel e folyamat szűnni nem akar, az okosok kifundálták: ha győzelmeket továbbra sem lehet ünnepelni, akkor örüljünk a vereségeknek! Ez a törekvés széles körben ugyanolyan kudarcra van ítélve, amilyen balsikeres az utóbbi harminc – s kiváltképp az utóbbi tíz – év magyar labdarúgása, mivel a lakosság túlnyomó részét nem érdekli a hazai futball, az utca embereinek döntő hányada még a most éppen „európai” fehérvári együttes összeállítását sem tudná felmondani. Azok körében viszont, akik legalább bekapcsolják a tévét az itthoni meccsek közvetítésekor, talán lehet remény valamiféle átállításra, hiszen hogy néz az ki, ha folyton csak búsongunk; fel a fejjel, büszke magyarok vagyunk, nem igaz? Büszkék persze akkor voltunk igazán, amikor – hosszú évtizedeken át – a világ legjobbjai közé tartoztunk e sportágban, de azoknak a dekádoknak régen végük, az új kor más megközelítést kíván. A korszerű jelzés így szól: ha úgy éreznéd, a futball nem tesz boldoggá, akkor benned van a hiba, ringasd el magad! 
Mennyivel könnyebb életem lett volna, amennyiben erre valaha rájövök... Már 1979-ben fütyörészve távozom az amerikai amatőröktől elszenvedett kínos 0-2 után – a valóságban (teljességgel helytelenül) lesújtottan hagytam el a Népstadiont –, és egyenesen kivirulok, mondjuk, 1992-93 óta. Abban a két esztendőben az izlandiak oda-vissza megverték a válogatottat a vb-selejtezőcsoportban. A szigetországiak az idő tájt mai „andorrai” szinten mozogtak: amikor Reykjavíkban először megláttam a Laugardalsvöllurt, azt hittem, az az edzőpálya. (Azóta kétszer felújították, most 15 ezres, kényelmes stadion, de akkor az egyik oldalán tribün sem volt, mobil lelátókat telepítettek a mérkőzésekre.) Egy faépületben találtam egy embert, megkérdeztem: tart-e ma edzést az izlandi csapat. Mondta, hogy nem, mert korántsem teljes az állomány, néhányan még a munkahelyükön vannak, a kamionsofőr kerettag pedig valahol vidéken fuvaroz... Honnan tudja? – érdeklődtem. „Uram, azért tartom itt a frontot, mert én vagyok a főtitkár...”
Tavaly Andorrában tehát visszaugrottunk negyedszázadot, de oda se neki; ha nem lennénk oly megvethetően csüggedésre hajlamosak, akkor végigdanásszuk a huszonöt évet az 1994-es eindhoveni 1-7-től az 1997-es Üllői úti 1-7-ig; az 1999-es vaduzi 0-0-tól a 2006-os máltai 1-2-ig; a 2001-es jordániai 1-1-től az észtek elleni 2003-as hazai 0-1-ig; a 2007-es moldovai 0-3-tól a 2010-es amszterdami 1-6-ig. 
S akkor már itt vagyunk a sikerkorszaknál. 
Miközben nem ejtettünk szót a klubcsapatok hányattatásairól, amelyek kétségkívül méltók voltak az utóbbi esztendők „diadalaihoz”, a 2006-os Újpest–Vaduz 0-4 például nyilvánvalóan konkurált az FTC–Zeljeznicar 0-1, 0-2-vel (2015), a Torpedo Zsogyino–Debrecen 1-0-lal (2016) vagy a Niederkorn–Honvéd 2-0-lal (2018). A tárház hatalmas, ha dagadnia kell a kebelnek, akkor dagadhat, akár az óriásoké. 
Haladhatunk sugárzó tekintettel, kérlelhetetlen optimizmussal a dicső jelen és a még magasztosabb jövő útján.

Sallai Roland az álomcsapatban

Publikálás dátuma
2018.09.25. 11:30

Fotó: Peter Steffen / DPA
Remekül sikerült az első mérkőzése Sallai Roland, a Freiburg színeiben a német labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában, aminek köszönhetően a magyar válogatott játékos bekerült a játéknap válogatottjába az ARD televízió sportmagazinjánál.
A Sportschau álomcsapatában a 21 éves magyar futballista olyanokkal szerepel együtt, mint David Alaba és James Rodríguez, a Bayern München osztrák hátvédje és kolumbiai támadója, illetve Vedad Ibisevic, a Hertha BSC bosnyák csatára.
Az augusztus 31-én Ciprusról 4,5 millió euróért igazolt Sallainak a szombati volt az első mérkőzése új csapatában, amely 3–1-re győzött a Wolfsburg otthonában. A magyar légiós már a hetedik percben gólt szerzett, fejjel talált a kapuba, majd kiharcolt egy büntetőt. Később sárga lapot kapott, végül a 41. percben le kellett cserélni, mert összeütközött a wolfsburgiak játékosával, Ignacio Camachóval és felrepedt a fejbőre. Az esetnél a magyar futballista megszédült, és bár elmondása szerint szerette volna folytatni a játékot, a freibburgi klub orvosai nem engedték vissza a pályára.
A mostani szezonban ez volt az első sikere a Freiburgnak, amely legutóbb tavaly decemberben nyert idegenben bajnoki meccset. A wolfsburgiak első alkalommal szenvedtek vereséget.
Christian Streich, a Freiburg vezetőedzője hétfőn úgy fogalmazott, Sallai a fejsérülése után már jobb állapotban van, így valószínűleg pályára léphet kedden, az ötödik fordulóban, a Schalke elleni hazai mérkőzésen. 
"Sallai lendületet hoz a játékunkba, ezért szerződtettük, nagyon elégedett vagyok az eddigi munkájával, remélem, tudja vállalni a játékot a hét"közi fordulóban, óriási szükségünk van rá" - jelentette ki a szakember.
Szerző

Mészáros is megjelent a felcsútiakkal a londoni FIFA-gálán

Publikálás dátuma
2018.09.25. 09:52

Fotó: BEN STANSALL / AFP
Orbánt is meghívták, de a miniszterelnök nem tudott elmenni.
Népes magyar küldöttség is részt vett a FIFA londoni gáláján – derül ki a Nemzeti Sport cikkéből. A lap azt írja, „mivel hamarosan tizedik alkalommal adják át az év góljának díjat az eseményen a Puskás Akadémia képviselői is részt vettek, így Mészáros Lőrinc klubelnök, Jakab János, a felügyelő bizottság elnöke, illetve Spandler Csaba, a csapat saját nevelésű játékosa, aki többször viselhette a csapatkapitányi karszalagot”. De ott volt „a Puskás-díj létrehozásában nagy szerepet vállaló” Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője is. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, illetve a FIFA-alelnöke „hivatalból” volt jelen, de a szövetség képviseletében megjelent Marco Rossi szövetségi kapitány és Róth Antal utánpótlás-szakágvezető is, akik a FIFA vasárnapi konferenciáján is részt vettek. Orbán Viktor miniszterelnök, az akadémia alapítója hagyományosan ismét meghívást kapott, de nem tudott elmenni Londonba. A gálán megjelent Puskás Ferenc unokája és dédunokája is. Magyar jelölt is volt: az Év női játékosa-díjra jelölt német válogatott Marozsán Dzsenifer.
Szerző