Egy év telt el azóta, hogy iraki Kurdisztánban több mint 72 százalékos részvétel mellett majd 93 százalék a függetlenség mellett voksolt a népszavazáson. Az ünneplés és ez eufória már régen a múlté. Szinte azon nyomban eltörölték az elszakadási törekvéseket szétzúzó iraki kormányerők és síita milíciák, no meg a nagyhatalmak ellentétes érdekei. Majd az Iszlám Állam legyőzésével lassan tovatűnt a nemzetközi figyelem is: feledésbe merült a terroristák egyik legádázabb ellenfelének, a kurd hadseregnek, a pesmergának a hősiessége. Ám az iraki kurdok nem felejtenek.
„A népszavazás eredményét már soha nem lehet megsemmisíteni, hiszen hárommillió ember mondott igent a függetlenségre. Terítéken van az is, hogy a referendum dátumát nemzeti ünnepnappá nyilvánítsák. De az igazi kérdés most az, hogy mire megyünk a tárgyalásokkal Bagdaddal?” - számolt be az első évfordulón uralkodó hangulatról lapunknak Raouf Hallo, Magyarországon is élő kurd újságíró. Elmondása szerint ugyanakkor mára jórészt normalizálódott a helyzet, már a fizetések egy része is megérkezik Bagdadból, és végre beindult a gazdasági növekedés. „Az iraki csapatok még mindig jelen vannak, de komoly tárgyalások folynak arról, hogy bizonyos területeket, - köztük az olajban gazdag Kirkuk városát - visszaadnak a pesmergának, vagy legalábbis közös felügyelet alá helyeznek. Mióta ugyanis a kurd erők kivonultak, a helyükre érkező síita milíciák és a lakosság ellen ismét megszaporodtak a terrortámadások. Mindennaposak a gyilkosságok és az emberrablás” - írta le az egy éve még polgárháború kirobbanásával fenyegető iraki-kurd szembenállást. Majd hozzátette, tudomása szerint még némely szunnita arab törzsek is a pesmerga visszatérését követelik, hiszen nekik már megvan a helyismeretük, ismerik azokat az utakat és barlangokat, melyeket a terroristák használhatnak. „Kurdisztán belseje egyébként teljesen biztonságos. Olyannyira, hogy magyar hallgatók Erbíl határában mindenféle védelem nélkül régészettel foglalkoznak” - nyugtatott a biztonsági helyzettel kapcsolatban.
Raouf Hallo úgy vélte, hogy Erbíl és Bagdad vitája a politikai megoldás felé mozdul el. Derűlátásában komoly szerepe lehet annak is, hogy a májusi iraki választásokon senki sem szerzett többséget. A 329-ból 54 mandátumot söpört be Muktada asz-Szadr síita hitszónok alakulata, mögötte 48 hellyel második helyen az ugyancsak főként síitákat tömörítő, erősen Iránhoz húzó Hadi al-Amiri végzett. Az Egyesült Államok nem hivatalos favoritja, az eddigi miniszterelnök, Haider al-Abádi pártja viszont leszerepelt, csak 42 mandátumot szerzett. A parlamentbe jutó vallásilag is etnikailag is megosztott, tucatnyinál is több párt végeláthatatlan tárgyalásokba kezdett, így az országban azóta sem alakult kormány. Az alkudozás most mégis elmozdulhat a holtpontról, miután Hadi al-Amiri bejelentette, hogy visszavonja miniszterelnök-jelöltségét, és kész a tárgyalásokra asz-Szadrral.
A meccs azért még nem teljesen lejátszott. A magát független nacionalistának valló asz-Szadr - aki egyébként nem jelöltette magát miniszterelnöknek - ugyanis kampányában keményen bírálta az Egyesült Államokat, mi több, még a 2003-as amerikai beavatkozás után azon milíciák egyik vezetője volt, melyek a legkeményebben támadták az amerikai csapatokat. A hitszónok ráadásul hosszú időt töltött Iránban, és most már ugyan állítása szerint szabadulna a perzsa befolyástól is, múltját és kapcsolatait nem tudja eltörölni. James Mattis amerikai védelmi miniszter - aki ráadásul 2003 után Irakban szolgált - ugyan azt nyilatkozta, hogy elfogadják az iraki emberek demokratikus döntését, azonban asz-Szadr győzelme azért aligha az általuk elképzelt legkedvezőbb forgatókönyv. Más kérdés, hogy lassan bezárul a kör, kifogynak a koalíciós alternatívák.
És itt jönnek a képbe a kurdok. A két legnagyobb kurd párt, a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) és a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) 25 és 18 mandátumot szereztek, így még akár a királycsináló szerepét is játszhatják. Alkupozíciójuk mindenesetre nem rossz, és nyilván megkérik majd a támogatásuk árát, bárki mögé is álljanak be. Ez a függetlenség kikiáltását persze aligha jelenti, de a „népszavazás kártyát” azért bármikor bedobhatják egy kis nyomásgyakorlásra. „Ha Bagdad teljesíti, amire az alkotmány is kötelezi, akkor nekünk sem lesz érdekünk a függetlenséggel foglalkozni. A gond csak az, hogy Irakban soha nem egy kormány uralkodott. Hiába alakítanak koalíciót, attól még száz másik különböző hatalommal is egyezkedni kell” - aggodalmaskodott Raouf Hallo, mikor az iraki választásokról kérdeztük. „Reméljük a hétvégi szavazás békésen lezajlik, és utána Bagdaddal valamilyen módon sikerül megegyezni. Az emberek már belefáradtak a háborúba, békét akarnak” - zárta szavait.
