Ausztria;média;Szabadságpárt;

2018-09-25 09:51:31

Elzárná a kritikus médiát az információtól az osztrák belügyminiszter

Herbert Kickl ugyanazt szeretné megvalósítani, ami Magyarországon már bevett szokás: bizonyos lapokkal a minimumra csökkentené a kommunikációt.

Négyoldalas levélben adta ki a követendő kommunikációs stratégiára vonatkozó utasításokat a tartományi rendőr-igazgatóságoknak Herbert Kickl osztrák belügyminiszter. A Der Standard című lap által megszerzett levélben a szabadságpárti tárcavezető azt írja: egyes médiumok – maga a Der Standard, a Kurier és a Falter magazin – nagyon egyoldalúan és negatívan írnak a minisztérium vagy a rendőrség munkájáról, illetve bizalmas információkat szivárogtatnak ki. 

Ezért aztán a miniszter szerint ezekkel a lapokkal a szükséges – törvényileg még elfogadható –  minimumra kell csökkenteni a kommunikációt, és nem szavad őket például exkluzív értesülésekhez juttatni. Van persze pozitív példa is: a miniszter megemlíti, hogy az ATV nevű kereskedelmi tévécsatornán januártól fut majd egy sorozat a rendőrség mindennapjairól, amelyben pozitív képet festenek majd a rendőrségről, és azokról a témákról lesz szó, amelyeket a minisztérium meghatároz. 

A rendőrségi sajtóreferensek a Der Standard szerint már el is kezdték megvalósítani Kickl egy másik utasítását: e szerint minden esetben konkrétan meg kell nevezni a gyanúsítottak állampolgárságát és jogi státuszát – ez azért fontos a bevándorlásellenes Szabadságpártnak, hogy fel lehessen mutatni, ha külföldi, például menekült követ el bűncselekményt. Az igazságügyi minisztérium állásfoglalása szerint azonban ez nem törvényes: a bőrszínre, etnikai és vallási hovatartozásra ugyanis csak akkor lehet hivatkozni, ha az az ügy megértéséhez feltétlenül szükséges.