A hatalom ólomsúlya

Trill Zsolt Caligula helytartójaként jelentős alakítást nyújt Szász János rendezésében a Nemzeti Színházban. Sok a közeli, intim pillanat, ez alkalmas a kíméletlen szembesítésre.

Meddig kell, illetve lehet kiszolgálni a hatalmat? Ez a fő kérdése Székely János Caligula helytartója című darabjának. Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne aktuális a felvetés. Talán ezért is veszi elő több színház mostanában a drámát. Legutóbb nyáron Gyulán vitte színre Szász János és a produkció önálló premierként bekerült a Nemzeti Színház repertoárjába.

A teátrum Gobbi Hilda Színpadán Szász egymással szembe, két oldalra ültette a nézőket. A középen maradt hely a színpad, rajta egy hatalmas elsőre csőszerű képződmény. (Díszlet és jelmeztervező Vereckei Rita) később kiderül: az a római császár nyomasztóan óriási, ólomsúlyú ledöntött szobra, amit Petroniusnak, Caligula helytartójának parancsra be kellene vinni a zsidó templomba, ami viszont sérti a helyiek hitét. Láttam már olyan előadást, ahol a szobor egészen kicsi volt, itt hatalmas, ami a döntés tétjére is utal.

Csakhogy a dráma szerint Petronius meghallgatja a zsidókat, konkrétan Barakiást, a jeruzsálemi templom főpapját és végül sok vita és hezitálás után megtagadja a parancsot. Székely János drámája azért nagyszerű, mert a döntés hátterét tárja elénk. Beleértve mindent, ami ezt folyamatot körülveszi. Érveket, ellenérveket és közben közel hozza a jellemeket. Szász előadása is azért szippantja be szinte azonnal a nézőt, mert közeliekkel dolgozik, filmes nyelven premierplánban mutatja a főszereplőket. Petronius szinte az elején kijelenti: „ Végbevinni a lehetetlent / Ez épp a hatalom becsvágya”. Aztán megkérdezi a főpapot: „Mit gondolsz, melyik súlyosabb, a te / Lehetetlened vagy az én muszájom?” Ez a két állítás viaskodik egymással, hogy aztán mégiscsak eldőljön valamerre a harc.

Trill Zsolt fajsúlyosan formálja meg a helytartót. Nem kíméli önmagát. Miközben fizikai cselekvésekbe menekül, intellektuálisan folyamatosan küzd, önmagával és az ellenérvekkel. Megmutatja, ami nem kevés, hogy miként roppan meg a kényszer súlya alatt. „Míg főnököd van, van mentséged is” - hangzik el az előadásban ami manapság szintén igencsak ismerős. Talán nagy betűvel is szedhető lenne az egész mondat, hogy szembesüljünk vele, mindenesetre az előadás a képünkbe vágja. „Borzalmas. Hiszen mindig tudtam én, hogy Az őrültek sem halhatatlanok” - kiáltja a helytartó. Csakhogy a felismerés késő, addigra ártatatlanok bűnhődtek mások helyett. Kristán Attila és Bordás Roland Petronius segédtisztjeiként szánandó áldozatok. Horváth Lajos Ottó Barakiásként kissé ellen-szereposztásnak tűnik, hiszen a férfias, macsósabb alkatot kell háttérbe szorítania, és az intellektuális pengeélt megvillogtatni, de mivel Trillben is erőteljes a szenvedély, itt nem csak az ész, hanem a szenvedély párbaja is folyik. Az előadás azért kiált, hogy ne akkor döntsünk, amikor már késő. Időben kell józannak maradni és felvállalni saját magunkat, Ha kell a parancs, a főnök ellenében, különben mindent és mindenkit elveszítünk, nem csak saját magunkat.

Info:

Székely János Caligula helytartója

Nemzeti Színház

Rendező: Szász János