Századvég;sajtó;

2018-09-26 09:00:00

Századvég-vég

Hogy Orbán Viktor megint füllentett, abban már nincs semmi érdekes. Ám ezúttal a sajtóval, a nyilvánossággal kapcsolatban rugaszkodott el az igazságtól, amit már csak szakmai okok miatt sem szívesen hagynánk szó nélkül. 

Alig két héttel azután, hogy – jókora derültséget keltve – bemondta az Európai Parlamentben: soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet, a miniszterelnök a saját háza táján mutatta meg, hogy mennyit ér a szava: azonnali hatállyal bezúzták és az internetről is eltüntették a Századvég folyóirat (immár) utolsó számát, a szerkesztőséget pedig szélnek eresztették egy kismértékben kormánykritikus, a járadékokkal foglalkozó összeállítás miatt. 

A Századvéget Orbán és barátai alapították Bibó-kollégistaként 1984-ben, a társadalomelméleti folyóirat a rendszerváltást megelőző erjedés közepesen jelentős orgánuma volt. Sokat elmond arról, ami felé tartunk (és amerre Orbán maga is tart), hogy Kádár és a pártállami cenzúra mellett simán elélt, most meg az új egypártrendszer bedarálja. 

Az eset ugyanakkor nem csak azért érdemel figyelmet, mert rámutat egy jelentős különbségre a két korszak között, t. i. akkor kifelé evickéltünk az elnyomásból, most meg naponta jönnek olyan húzások, amiket még tegnap is elképzelhetetlennek tartottunk volna. Izgalmas a téma is, ami miatt a lapnak épp most kellett meghalnia: az orbáni kapitalizmus (?) modelljében központi szerep jut a járadékvadászatnak, vagyis annak, hogy a kormányhű oligarchák kezére juttatott gazdasági szektorokban az állam határozza meg – jogszabályokkal, adminisztratív árazással, monopóliumok létrehozásával – a jövedelmezőséget, a piac helyett a politika logikája működteti az üzletet – nyilván erről is írt az obsitot kapott szerzőgárda. 

És persze ott van még a sajtószabadság is, amelyről Orbán Viktor azt szokta mondani a kritikusainak: nincs vele gond, nálunk mindent meg lehet írni. Nos, most – a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a többiek után – a századvégesek is megtapasztalták, hogy ebben az állításban mennyi az igazság.