Románia;Nagyvárad;

2018-09-26 21:41:00

Négyéves, autót vezető kisfiú okozott baleseteket Nagyváradon

Elütött egy férfit, ütközött egy járművel majd egy ház kapujában állt meg. Vizsgálatot indított a rendőrség.

A kormány mögé ült és 20 métert vezetett egy autót szerdán egy felügyelet nélkül hagyott 4 éves kisfiú Nagyváradon. A gyerek több balesetet is okozott – írja a maszol.ro.

A Bihar megyei rendőrség szóvivője, Alina Dinu tájékoztatása szerint a gyermek a szülei tudta nélkül ült a család autójának kormányához. Elindult a gépkocsival, elütött egy útkarbantartó munkást, ütközött egy szemből érkező járművel, majd az egyik ház kapujában állt meg. A kisfiúnak semmi baja nem esett.

A portál az ebihoreanul.ro beszámolója alapján azt írja, az elgázolt 43 éves férfit a sürgősségre szállították, de sérülései nem voltak súlyosak, nem szorult kórházi kezelésre. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés és károkozás gyanújával indított vizsgálatot, a szülőket vonják majd felelősségre a történtekért.