Nagy madárnak nevezték el a valaha élt legnagyobb madárfajt

Publikálás dátuma
2018.09.27. 11:11

Fotó: JAIME CHIRINOS / AFP
A világon valaha élt legnagyobb madárfajt azonosították brit zoológusok, az elefántmadárfélék családjába tartozó állat, amely akár 800 kilogramm súlyú és három méter magas is lehetett, a Vorombe titan (malgas és görög nyelven nagy madár) nevet kapta - írta az MTI.
A Londoni Zoológiai Társaság (ZSL) kutatói a Royal Society Open Science című folyóiratban publikált tanulmányukban átírták az elefántmadárfélék családjának rendszertanát is. Korábban a tudósok az elefántmadárfélék családjában két nemet és 15 fajt azonosítottak. A ZSL zoológusai azonban új precíz és mennyiségi bizonyítékok alapján kimutatták, hogy a család jóval sokszínűbb: három nemre tagozódik, valamint legkevesebb négy jól elhatárolható fajra.  
James Hansford vezetésével a szakemberek a világ múzeumaiban őrzött több száz elefántmadárcsontot vizsgáltak és a kapott adatokat egy számítógépes algoritmusba táplálva állapították meg az állatok nagyságát.
Az Aepyornithidae családba tartozó elefántmadarak egykor Madagaszkár szigetén éltek, hatalmasra nőtt, röpképtelen madarak voltak. A szakemberek két nemét - Aepyornis és Mullerornis - írták le, előzőbe 11, utóbbiba négy fajt soroltak. 
Az első fajt - Aepyornis maximus - 1851-ben azonosították, és ezt tartották a világ valaha élt legnagyobb madarának. 1894-ben C.W. Andrews brit tudós leírt egy még nagyobb fajt, az Aepyornis titant, de ezt általában elvetették, mondván a faj az A. maximus egy szokatlanul nagy példánya. A ZSL kutatói azonban úgy vélik, hogy a titan valóban egy önálló faj. Csontjainak formája és mérete annyira különböző a többi elefántmadárétól, hogy egy új, a Vorombe nevű rendbe sorolták.
"Az elefántmadarak a madagaszkári megafauna legnagyobb állatai voltak, és kétségkívül a sziget evolúciós történetének egyik legfontosabb lényei, még a lemuroknál is fontosabbak. Ez azért van, mert ezek a nagytestű állatok óriási hatással voltak az ökoszisztémára. Madagaszkár még ma is megszenvedi ezen madarak kihalásának a hatásait"

- idézte Hansfordot a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.

"A kihalt fajok diverzitásának pontos ismerete nélkül nem érthetjük meg jól egy olyan páratlan sziget, mint Madagaszkár evolúcióját és ökológiáját, és nem tudjuk pontosan rekonstruálni azt, hogy mi veszett ki az emberek érkezésével. A biodiverzitás történelmének ismerete létfontosságú ahhoz, hogy meghatározzuk azt, hogyan lehet megőrizni a ma veszélyeztetett fajokat

" - tette hozzá Samuel Tuvey professzor, a tanulmány társszerzője.

A társaság tudósainak egy minap közzétett másik kutatása egy tízezer éves csontmaradványon talált vágásnyomok alapján megállapította, hogy az ősember irthatta ki a madagaszkári elefántmadarakat. Eddig úgy vélték, hogy az ember 2500-4000 évvel ezelőtt telepedett meg a szigeten, az új lelet azonban 6000 évvel korábbira teszi megjelenését.
Témák
madárfaj

Kiderült, miért lilult be a szétvágott ausztrál narancs

Publikálás dátuma
2018.09.26. 14:55
Illusztráció: Pixabay
Ausztrál tudósok kiderítették, miért öltött lila színt a felvágása után pár órával egy narancs, amelyet egy brisbane-i zöldségboltban vásároltak - írta az MTI az ABC hírportál alapján.
A narancsban előforduló antocianinok léptek reakcióba vasszemcsékkel a frissen megélesített késen, amellyel a gyümölcsöt felvágták. A reakció következtében vált lilává a narancs. A queenslandi kormány kérésére a kutatók mintákat vettek Neti Moffitt brisbane-i édesanya otthonában, ahol szeptember elején a kétéves fiának felvágott, teljesen egészséges színű, ízű és illatú narancs konyhapulton hagyott maradékai reggelre a jellegzetes sárgás árnyalat mellett erős lilás színt öltöttek.
"Mintha valaki tintába mártotta volna őket, és kijelenthetem, hogy az nem én voltam"

- mondta Moffitt.

A mintákat a queenslandi igazságügyi orvostani intézet laboratóriumában vizsgálták meg, az eredményeket kedden hozták nyilvánosságra.
"Az elemzés eredményei megerősítették, hogy az elszíneződést a narancsban természettől előforduló antocianin pigmentanyagok és a frissen élesített kés élén lévő vas- és más fémrészecskék reakciója okozta. Ezek a pigmentek nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre"

- írták a jelentésben.

Stewart Carswell vezető vegyész szerint ez a munka egészen más volt, mint amit általában végeznek az intézetben, ahol leginkább vér-, vizelet-, víz-, talaj-, hal- és más ételmintákat analizálnak.
Frissítve: 2018.09.26. 14:59

Fehér delfin tévedt a Temzébe (videó)

Publikálás dátuma
2018.09.26. 09:09
Illusztráció: AFP
Beluga, vagyis fehér delfin jelent meg a Temze torkolatvidékén - írta az MTI. Természetvédő szervezetek hajókkal igyekeznek védeni a cetfélét a folyó rendkívül erős forgalmától.
A brit Bálna- és Delfinvédelmi Társaság (Whale and Dolphin Conservation Society) szóvivője, Danny Groves a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Temzében felfedezett beluga "nyilvánvalóan nagyon eltévedt", hiszen természetes élőhelye a délkelet-angliai partoktól több ezer kilométerre északra, az Atlanti-óceán északi vizein található.
A Temzében még soha nem láttak fehér delfint és az Egyesült Királysághoz tartozó tengeri térségekben is három éve tűnt fel legutóbb e veszélyeztetett cetféle egy példánya. Szakértők szerint a Temzében most megjelent beluga számára nem jelent problémát a folyó vize, mivel a sós tengervízben és édesvízben egyaránt megél. Tanya Ferry, a londoni kikötői hatóság környezetvédelmi igazgatója a BBC-nek ugyanakkor kijelentette: a táplálkozás már komolyabb gondot okozhat, különös tekintettel arra, hogy a Temzében meglehetősen sok a műanyaghulladék. Hozzátette: reméli, hogy a fehér delfin előbb-utóbb visszatalál a tengerbe, és nem felfelé, London irányába indul, mivel a brit főváros sűrű hajóforgalmában nem lenne garantálható védelme, és egyébként is a tenger jelenti számára a természetes közeget. Tanya Ferry határozottan kérte a helybélieket, hogy ne próbálkozzanak egyéni mentőakciókkal.
A Temzében legutóbb csaknem 13 éve láttak bálnafélét, de az a kaland szomorú véget ért. Egy hat méter hosszú északi palackorrú cet, amelynek természetes élőhelye szintén az Atlanti-óceán hideg, északi vizeiben van, 2006 januárjában egészen London belvárosáig úszott fel. A brit tengeri állatmentő szolgálat szakértői két teljes napig próbálkoztak az eltévedt vízi emlős megmentésével, és sikerült is befogniuk, ám a tengerig tartó visszautat már nem viselte el: az önjáró uszály fedélzetén kimúlt.
Témák
delfin Temze
Frissítve: 2018.09.26. 09:43