Sebastian Vettel;Forma-1;Ferrari;Mercedes;Lewis Hamilton;Esteban Ocon;

2018-09-27 17:36:29

Forma-1: Elúszóban a Ferrari esélyei

Sebastian Vettel az elmúlt hetekben nem remekelt, így a világbajnoki pontversenyben immár 40 pont a hátránya Lewis Hamiltonnal szemben. Ráadásul a német pilóta korábban még nem nyert a hétvégi futam helyszínén, Szocsiban.

Oroszországban 2014 óta négy Forma-1-es futamot rendeztek, s a Mercedesen kívül még egyetlen istállónak sem sikerült diadalmaskodnia. Lewis Hamilton két egymás utáni győzelemmel a háta mögött érkezik Oroszországba, ahol korábban kétszer is elsőként intették le.

Noha az előjelek a Mercedesnek kedveznek, Toto Wolff csapatfőnök szerint nem dőlhetnek hátra. „Jobb vezetni, mint nem, de még nagyon sok pontot lehet szerezni. Szocsiban eddig szép eredményeink voltak, de tisztában vagyunk vele, hogy a Ferrari és a Red Bull is mindent belead majd, hogy megtörje a sorozatunkat, ezért ugyanolyan keményen kell majd küzdenünk, mint bármikor, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük” – mondta Wolff, aki szerint az is fontos tényező lesz, hogy míg az elmúlt két évben tavasszal tartották az Orosz Nagydíjat, idén visszakerült eredeti, őszi időpontjára a verseny. – A jelenlegi autókkal ilyen körülmények között nincsenek adataink Szocsiból, ami plusz kihívást is jelent – tette hozzá.

Eközben Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnoka nagyon nehéz helyzetbe került, lévén 40 pontos hátrányt kellene lefaragnia hat futam alatt. A német az elmúlt hetekben sok kritikát kapott: először a bakui, aztán a franciaországi, majd hockenheimi hibájáért. Ezek mindegyike dobogós helyezéstől, németországi pedig egy biztosnak látszó győzelemtől fosztotta meg.

Sokak szerint Vettelnek szakemberhez kellene fordulnia, ám a pilóta újságírói kérdésre azt válaszolta, nem találkozott még olyan emberrel, aki szerinte segíthetne neki. „Foglalkoztam a témával, úgyhogy ez az egész dolog nem került el teljesen. Amikor az embert stressz éri, meg kell találnia az egyensúlyt. Én kifejlesztettem dolgokat, amelyek nálam működnek, valamint megfelelő az önfegyelmem ahhoz, hogy ne engedjem összezavarni magam” – válaszolta Vettel, aki egyedül szeretne boldogulni.

Ugyanakkor a száguldó cirkuszban nem tartják ördögtől való dolognak, hogy valaki pszichológussal dolgozzon, Nico Rosberg 2016-os vb-címe elnyerésekor is dolgozott szakemberrel, csakúgy, mint Romain Grosjean.

A Haas 32 éves pilótája jelenleg 14. a világbajnoki pontversenyben, s egyelőre kérdéses, jövőre is tagja marad-e a száguldó cirkusznak. Egyre fogynak ugyanis a szabad ülések, Esteban Ocon pedig akár Grosjean pozíciójára is veszélyes lehet. A Ferrari-partner Haas egyébként fontolóra venné Ocon leigazolását, de csak abban az esetben, ha kiválna a Mercedes juniorprogramjából. A német istálló azonban már túl sok pénzt invesztált a francia tehetségbe, így Oconnak csupán a Williams nyújthat majd mentőövet.

„Kicsit furcsán alakultak a dolgok, ugyanis eredetileg a Renault-nál és a McLarennél is volt lehetőségem, a legtöbb pilóta álmodni sem merne ilyesmiről. Viszont még mindig nincs szerződésem a következő évre. Nem tudom, hogy mehetek-e a Williamshez. Tárgyalunk, és reméljük, hogy minden kialakul. Ha jövőre ki is maradok, meggyőződésem, hogy 2020-ra visszatérek a Forma-1-be” – mondta Ocon.