Honvédelmi Minisztérium;közérdekű adatok;Köröm;

2018-09-27 18:37:59

Körömi pontonhíd: 50 ezret kér közérdekű adatokért a Honvédelmi Minisztérium

Egész pontosan 53 ezer 413 forintért árulná csak el a minisztérium, hogy mennyibe kerül a Németh Szilárd által felavatott híd.

A katonai pontonhidat, mint átmeneti megoldást, a kesznyéteni híd felújítása tette szükségessé - írja az Átlátszó. Enélkül ugyanis hónapokig 30-40 kilométeres kerülőkre kényszerültek volna azok, akik valamelyik tiszaújvárosi gyárba járnak dolgozni, vagy iskolába mennének a Sajó másik oldaláról.

Korábbi hírek szerint 60-80 millió forinttal lehetett számolni a projekt kapcsán: a katonai híd felépítése és bontása mellett annak működtetése is folyamatos jelenlétet kíván a honvédségtől. Mint a körömi pontonhíd augusztusi átadóján Németh Szilárd mondta, a nap huszonnégy órájában őrzik a hidat, segítik az átkelést, a helyszínen orvosi ügyelet van, sőt, könnyűbúvárok tartózkodnak a híd mellett.

A költségeket a kormány vállalta. Az Átlátszó a honvédelmi tárcához küldött a körömi expedíció árát firtató közérdekű adatigénylést. Erre azt a választ kapták, hogy

„A közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár” - szól az indoklás.