Új vezető helyett különös tanácsadókat kapott a gyógyszerhatóság

Publikálás dátuma
2018.10.01. 06:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Negyed év alatt sem nevezett ki új főigazgatót az OGYÉI élére Kásler Miklós, de stratégiát formáló testülettel meglepte a hatóságot. Helyzetbe hozta Habony Árpád egyik korábbi munkatársát is.
Még az egészségügyi kormányzaton belül is meglepetést okozott, hogy kinevezett főigazgató helyett egy Emmi-utasítással tanácsadó testületet kapott az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken. Az intézménynek június óta nincs főigazgatója, miután Pozsgay Csillát Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere minden előzmény nélkül felmentette. A most létrehozott testület feladata egyebek mellett az intézmény stratégiájának meghatározása, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, orvosszakmai kérdések megvitatása. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a határozatlan időre kinevezett testület öt tagja közül ketten nem is orvosok, és nem is ismertek az egészségügyben. Egyikük, Méhes László mosonmagyaróvári ügyvéd. Az egészségügyhöz néhány érintőleges kötődését találtuk. Az egyikben a miskolci kórházat képviselte egy közbeszerzési bírósági eljárásban, a másikban, egy évvel ezelőtt, a doppingvétség miatt a rioi olimpiától eltiltott kajakozó páros kártérítési ügyében járt el. Valamint még részt vett a "Spinális aktív szék" ingyenes kipróbálásában, erről a tapasztalatait a székgyártó oldalán osztotta meg. Azt írta: „Meglepő módon már rövid időn belül éreztem jótékony hatását. Elmúlt a hátfájásom, frissebbnek éreztem magamat. Szeptember óta használom a Spinalis termékcsalád Hacker típusú székét és mindenkinek csak ajánlani tudom.” 
De nehéz volna szakmai magyarázatot találni arra is, hogy miként kerül e testületbe Maurer Szemere, a Fidelitas egykori külügyi kabinetvezetője, most a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági tagja, választási szakértője, korábban Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó titkára. A testület elnöke Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet (ORFI) jelenlegi főigazgatója, orvos, reumatológus, belgyógyász, egyetemi tanár, az MTA doktora. Kutatási területe a csontritkulás és más mozgásszervi csontbetegségek, az ízületi gyulladások, valamint a környezet-egészségügy. Az ő megbízása valószínűleg összeférhetetlenségi kérdéseket is felvet, hiszen mint kutató kapcsolatban állhat gyógyszercégekkel, olyanokkal is, amelyek esetében esetleg, az OGYÉI-nek hatóságként kell eljárnia. A testület negyedik tagja, Urbán László, a Mátrai Gyógyintézet főigazgatója. Ő, a korábban a Kásler Miklós által vezetett onkológiai intézetnek is volt orvosa. Az Országos Onkológiai Intézettel kötött megállapodás alapján a Mátrai Gyógyintézet lett az Országos Onkológiai Intézet onko-pulmonológiai központja. A kórházigazgató főorvos az MDF képviselőjeként indult 1998-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. választókörzetében, de a második fordulóig nem jutott el. Az ötödik tag Révész János klinikai onkológus, aki péntek óta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház megbízott főigazgatója is. Kinevezés előtt a megyei kórház onkológiai és sugárterápiás centrumát vezette. Tagja a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság vezetőségének. Révész János, mint gyakorló orvosvezető ugyancsak érintett a gyógyszerkipróbálásokban, így az ő megbízása is fölvethet összeférhetetlenségi kérdéseket. Bár a testület a hivatalos értesítő szerint szombattól szolgál, egyelőre senki nem tudta megmondani, hogy a tanácsadók konkrétan mit csinálnak majd. Az is tisztázatlan, milyen mélységben tekinthetnek bele a gyógyszerhatóság irataiba. Az OGYÉI-nek mindenesetre egy fős titkársággal segítenie kell a munkájukat. Úgy tudjuk, az OGYÉI-nél is a közlönyből értesültek az új testületről. Az intézménynek közel négy hónapja nincs főigazgatója, miután Kásler Miklós miniszter minden előzmény nélkül még a nyár elején felmentette Pozsgay Csillát. Az ő távozása után szinte a teljes menedzsment és több tucat szakember távozott. Azóta két nagy gyógyszerbotrány – a szennyeződött valsartan-készítmények és Calcium Sandosten ügye – is úgy zajlott le, hogy a gyógyszerhatóságnak nem volt kinevezett vezetője, az intézmény menedzsmentjéből pedig lényegében már csak a jogi- és a kommunikációs igazgató maradt.
Szerző
Frissítve: 2018.10.01. 09:29

A fideszes jelölt nyert Kőbányán

Publikálás dátuma
2018.09.30. 22:00
A fideszes jelölt, Szilágyi Sándor András nyert Kőbányán, az időközi választáson
Fotó: Facebook/ Szilágyi Sándor András
A Fidesz-KDNP jelöltje, Szilágyi-Sándor András nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást a a fővárosi X. kerületben.
Szilágyi-Sándor András nyerte a Budapest X. kerületében vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselő-választást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján, a valasztas.hu-n közzétett, nem végleges adatok szerint. A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 53,51 százalékát kapta 100 százalékos feldolgozottság alapján. Az időközi önkormányzati választáson még ketten indultak; a Momentum Mozgalom jelöltje Kovács Róbert, akit a Demokratikus Koalíció és az MSZP is támogatott, és Fléger István Tamás a Magyar Munkáspárt színeiben. Az NVI adatai szerint Szilágyi-Sándor Andrásra 488-an szavaztak (53,51 százalék), Kovács Róbertre 406-an (44,52 százalék), míg Fléger István Tamásra 18-an (1,97 százalék). A kerületben a fideszes Gazdag Ferenc lemondása miatt kellett új képviselőt választani, írja az MTI.
Szerző

Molnár Zsolt: Megkezdődött Budapest felszabadítása

Publikálás dátuma
2018.09.30. 20:56

Fotó: Népszava
Megkezdődött Budapest felszabadítása, kommentálta a XV. kerületi időközi választás eredményét Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnöke szerint persze hiba lenne a főváros egészét érintő általános következtetéseket levonni abból, hogy Németh Angéla – elődje, Hajdu László hathatós segítségével – lenyomta fideszes versenytársát, de azt igenis jelzi az eredmény, miszerint a kormánypárt legyőzhető – hiszen a XV. kerületet 35 százalékos részvétel mellett tartotta meg a baloldal (ami egy időközi megmérettetésen nem rossz arány). Márpedig, érvelt Molnár, ha a kizárólag a saját tábor totális mozgósítására fideszes stratégia ilyen aránynál sem vezet győzelemre, akkor az ellenzék joggal remélheti, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a sokkal intenzívebb részvételi kedv neki kedvez. Ennek az időközinek egyébként, magyarázta az MSZP budapesti elnöke, érdemi tétje volt – szemben a nyolcadik kerületi polgármester-választással. Ott ugyanis egy elsöprő többségű fideszes közgyűlés irányítja a kerületet, így egy ellenzéki polgármester ugyan szimbolikus lehetett volna, de érdemben nem tehetett volna semmit. A XV. kerületben viszont kényes egyensúlyban egy sokszínű koalíció adja a közgyűlési többséget, így valóban fontos, hogy ki a polgármester.
Szerző