Megtört a rossz sorozat, ellenzéki győzelem a XV. kerületben

Publikálás dátuma
2018.09.30 19:42
A korábbi és a jövőbeli polgármester
Fotó: Népszava/ Vajda József
Több, nagyarányú kormánypárti győzelem után sikerült szépítenie a baloldalnak egy fontos időközi választáson. A Fidesz tábora megvan, de Németh Angéla és a baloldal is tudott mozgósítani.
A szavazóköri adatok 100 százalékának feldolgozása után Németh Angéla, a baloldali ellenzék által támogatott civil jelölt nyert a vasárnapi, XV. kerületi időközi választáson. A választók 50,9 százaléka szavazott Németh Angélára, míg a fideszes László Tamásra 47,8 százalék, a különbség több mint 600 szavazat. A munkáspárti jelöltre, Kerezsi Lászlóra csak a választók 1,2 százaléka voksolt. Németh Angéla a közel végleges eredmény ismeretében a Népszavának azt mondta: nagyon köszöni mindenkinek, aki elment szavazni, akárkire is voksolt. Úgy látja, hogy a siker titka a rengeteg munka és a teljeskörű összefogás volt, illetve az, hogy fel tudták rázni rázni a választókat. A frissen megválasztott polgármester reméli, sikerül máshol is lemásolni a XV. kerültei mintát, és megállítani a Fidesz nyomulását.  

A részvétel volt a kulcs

A részvétel 34,3 százalékos volt, ami ugyan picit alulmúlta a 2014-es önkormányzati választási arányt, de jóval magasabb, mint az elmúlt hónapok időközi voksolásain. (A XV. kerületben azért kellett időközi választást kiírni, mert Hajdú László korábbi DK-s polgármester áprilisban parlamenti mandátumot szerzett.) A kerület hagyományosan a baloldal fellegvárának számít, így sejteni lehetett, hogy Németh eséllyel indul, főleg azok után, hogy kiderült, nem lesz igazi ellenzéki ellenfele. Igaz, a Fidesz hagyományosan jól mozgósít, a saját keménymagját mindenképpen elviszi szavazni – ezt mutatja, hogy László nagyságrendileg annyi szavazatot kapott, mint 2014-ben a fideszes jelölt –, így az ellenzéknek csak akkor van esélye, ha szintén képes a mobilizációra. A kampányt az utolsó pillanatban automata telefonhívások színesítették, amelyekben női hang azzal riogatta a választókat, hogy Németh Angéla megválasztása esetén megszüntetné a helyi szakrendelőt, így az helyieknek Zuglóba vagy Újpestre kell menniük, ha orvosi ellátásra szorulnak. A helyi választási bizottsághoz érkezett ugyan kifogás a telefonhívások miatt, de azt a testület vasárnap délután formai okokból, érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

„Megkezdődött Budapest felszabadítása”

Megkezdődött Budapest felszabadítása – kommentálta a XV. kerületi időközi választás eredményét Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnöke szerint persze hiba lenne a főváros egészét érintő általános következtetéseket levonni abból, hogy Németh Angéla – elődje, Hajdu László hathatós segítségével – lenyomta fideszes versenytársát, de azt igenis jelzi az eredmény, miszerint a kormánypárt legyőzhető – hiszen a XV. kerületet 35 százalékos részvétel mellett tartotta meg a baloldal (ami egy időközi megmérettetésen nem rossz arány). Márpedig, érvelt Molnár, ha a kizárólag a saját tábor totális mozgósítására fideszes stratégia ilyen aránynál sem vezet győzelemre, akkor az ellenzék joggal remélheti, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a sokkal intenzívebb részvételi kedv neki kedvez. Ennek az időközinek egyébként, magyarázta az MSZP budapesti elnöke, érdemi tétje volt – szemben a nyolcadik kerületi polgármester-választással. Ott ugyanis egy elsöprő többségű fideszes közgyűlés irányítja a kerületet, így egy ellenzéki polgármester ugyan szimbolikus lehetett volna, de érdemben nem tehetett volna semmit. A XV. kerületben viszont kényes egyensúlyban egy sokszínű koalíció adja a közgyűlési többséget, így valóban fontos, hogy ki a polgármester. Bebizonyítottuk, hogy a Fidesz verhető – jelentett ki közleményében a Demokratikus Koalíció, amely szerint "a mai XV. kerületi időközi polgármester-választáson hatalmas győzelmet aratott a baloldali ellenzék által támogatott jelölt, Németh Angéla." A XV. kerületiek nem hittek a hazug lejáratókampánynak, nem engedtek a megfélemlítésnek, hanem megmutatták, hogy hol a helye a lúzerkormánynak – írták. A DK szerint a mai siker egyben üzenet is az ellenzéknek az önkormányzati választásokra: összefogással verhető a Fidesz.
Frissítve: 2018.09.30 21:06

Készítse a postaládát: brüsszelező levelet fog küldeni a kormány

Publikálás dátuma
2019.02.21 12:20

Hegedűs Márta
A legújabb, Soros és Juncker ellen hergelő kormányzati kampány tartalmával mindenit megkeres a kormány Gulyás Gergely szerint.
Ismét kéretlen levelekkel tölti meg a magyar postaládákat a kormány, mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön, újságírói kérdésre válaszul. A téma az Európa-szerte botrányt kavaró friss plakátkampány, amivel a kormány gyakorlatilag a Fidesznek kampányol az EP-választásra.
A brüsszeli "tervekről" szóló, Soros Györggyel és menekültekkel riogató, Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét lejáratni hivatott kormányzati plakátkampány "minden elemében tartható, pontos és igaz állításokat tartalmaz" - jelentette ki Gulyás. A miniszter szerint az európai közéletnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Néppártnak is képesnek kell lennie az önkritikára.
A kampányt Juncker hazugságnak nevezte. Rendkívüli frakcióülést kezdeményezett az Európai Néppártban (EPP) Gunnar Hökmark, a svéd Mérsékelt Párt politikusa a plakátok miatt, értesült a Népszava. A következő rendes frakcióülésen is téma lesz az Orbán-kormány új „tájékoztatási kampánya”, ezt valószínűleg március 6-án tartják majd Brüsszelben.
Gulyás ezzel kapcsolatban azt fejtegette a Kormányinfón: a Fidesz felé senki sem jelzett semmilyen kritikát. A Néppártból szerinte úgysem zárják ki a "legsikeresebb" pártot az Európai Parlamenti választás előtt, és különben is, a Fidesz a "legdemokratikusabb" az egész pártcsaládból.

Közvélemény-kutatóra akadt ki és ultimátumot adott Puzsér

Publikálás dátuma
2019.02.21 11:37

Lakos Gábor
Előválasztás után, előválasztás előtt?” címmel tartott konferenciát szerdán a Republikon Intézet, melynek második felében a Závecz Research ügyvezető igazgatója, Závecz Tibor beszélt a voksolásról. Szerinte a belengetett, de még azóta sem biztos második fordulóban sem Puzsér Róbert LMP-által támogatott független jelöltnek, sem a liberális Sermer Ádámnak nincs esélye Karácsony Gergellyel, az első kör győztesével szemben. A Puzsér-problémát ugyanakkor Závecz szerint kezelni kell.
„Ha elindul a publicista, akkor Karácsony nem biztos győzelmét Tarlós ellen biztos vereséggé fogja formálni”
– jelentette ki.
Most Puzsér Róbert a Facebook-oldalán tett közzé egy erős hangvételű bejegyzést, melyben „ultimátumot” adott, azt írta:
„Jelzem Závecz Tibornak, hogy ha még egyszer meghallom, hogy megpróbál egy demokratikus választást befolyásolni, akkor nem veszek részt semmiféle előválasztáson.”
Szerinte még el sem kezdődött a kampánya, még be sem mutatta a programját, még egyetlen vita sem zajlott Karácsony Gergely és közte „és Závecz Tibor máris az alávaló hazugságaira hivatkozva zsarolja a közvéleményt”. „Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon, aztán ha a budapestiek már ismerik a programomat, majd akkor ismertesse, mit kutatott ki! Karácsony Gergelyt jól ismerik a budapestiek, és láthatóan nem akarják – megtapasztalták, hogy minden szava hazugság. Nyilvánvaló, hogy velem szemben is van bennük szkepszis, mert félnek az ismeretlentől. Karácsony alkalmatlanságán nem lehet változtatni, a velem szemben táplált fenntartásokon azonban igen. Már ha Závecz Tibor meg a hozzá hasonló közvéleménybefolyásolók ezt engedik. Ha pedig nem, akkor nem lesz előválasztás. Na, ez az ultimátum hogy tetszik?” – tette fel a kérdést.