A nagyvárosi légkör kétségtelenül egyik legvonzóbb tulajdonsága az önkifejezés szabadságában és a névtelenségben rejlik. Különböző ízlések, divatok és korok sétálnak el egymás mellett nap mint nap hazánk kétmilliós fővárosában is, nemhogy a huszonnégy millió lakost számláló kínai divatfővárosban, Sanghajban. Fabricius Anna Mandarin nő című kiállítása e színes, percről percre változó stílus- és identitáskavalkádon keresztül mutatja be az ázsiai fiatalok – elsősorban nők – világát. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban bemutatott tárlat egy lookbook (divatkatalógus) képein, fotótapétán, és az arra installált bekeretezett fotókon, Tajvanon készült tusrajzokon, illetve egy videófelvételen keresztül kínál különféle megközelítési módokat a Távol-Kelet kultúrájának egy szeletéhez. Fabricius a sanghaji divathetek során fotográfusként dolgozott, s ez idő alatt különös bepillantást nyerhetett a divatipar működésmódjába, valamint az európai és ázsiai stílusirányzatok, önmeghatározási kísérletek metszéspontjaiba.
Mivel a mai kínai fiatalok esetében egy digitális nomád generációról beszélünk – az okostelefonok világában nőttek fel –, így nem meglepő az sem, amiről Fabricius Anna az úti élményeiről tartott est során beszámolt: a gyakran váltogatott ruhaviselési szokásokról. A lányok és fiúk egyaránt különféle, akár egymástól teljesen eltérő stílusú ruhákat vesznek fel egymást követő napokon, majd az erről készült fotókat feltöltik közösségi média felületeikre, s a kedvelők arányának megfelelően határozzák meg mindennapi öltözködésüket. Az európai vagy amerikai idolok és trendek követése, valamint a külsőségekre fordított kiemelkedő figyelem mellett azonban egy rendkívül tradicionális, a társadalmi elvárásokat szigorúan szem előtt tartó országról van szó – hangsúlyozta a fotográfus, akinek képei szintén e kettősséget közvetítik a látogató felé.
A kapitalizmus, a fogyasztás, a megunt és mihamarabbi romlásra programozott tárgyak cseréje egy szüntelenül vibráló, felszínesnek tűnő világot villant fel előttünk. Ugyanakkor a fotókról visszaköszönő tekintetek a felszínesség ellenében mozognak. Sokkal inkább egy Ázsia határait messze túllépő kérdésre világítanak rá: milyen nehéz is identitást és egyéniséget választani egy olyan világban, ahol minden arról szól, miként légy egyedi és önazonos.
