Európai Unió;Országgyűlés;Sargentini-jelentés;

2018-10-01 15:27:02

Mégis beszélhetnek az EP-képviselők az „ellen Sargentini-jelentés” vitájában

Korábban úgy terjesztették elő a napirendet, hogy a javaslat tárgyalása nem minősült volna uniós ügynek.

Az Országgyűlés szerdán tárgyalja a „Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról” címet viselő határozati javaslatot, amit csak „ellen Sargentini-jelentésként” emlegetnek. A vitában várhatóan a kormányfő is felszólal, de korábban a kormánypártok meg akarták úszni, hogy az európai parlamenti képviselők is hozzászólhassanak, akik ott voltak Strasbourgban az eredeti jelentés elfogadásakor. 

Ezért a ház vezetése úgy terjesztette be a napirendi javaslatot, hogy az „ellen Sargentini-jelentés” nem számított uniós napirendi pontnak, így az EP-képviselőknek nem lett volna joguk felszólalni a vitában. Korábban ezért Ujhelyi István MSZP-s képviselő felszólította Kövér László házelnököt, hogy tegye lehetővé az EP-képviselők felszólalását. Hétfőn pedig Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője kérte a napirend módosítását – és meglepő módon sikerrel is járt, a javaslatot a parlament elfogadta.

A Magyarország ügyében az EU-szerződés 7. cikke szerinti eljárást kezdeményező Sargentini-jelentésre reagáló határozati javaslatot Kocsis Máté és Gulyás Gergely fideszes képviselők nyújtottak be. A szöveg (itt olvasható) a kormányzati kommunikáció paneljeit ismétli meg, egyebek mellett visszautasítja az Európai Parlamentben szeptember 12-én elfogadott jelentés – mint „hazug bevándorláspárti vádirat” – rágalmait, és felszólítja a kormányt, hogy „ne engedjen a zsarolásnak”.