323,16 forinton az euró

Publikálás dátuma
2018.10.02. 08:15
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írta az MTI.
Az euró a hétfő esti 323,05 forintról 323,16 forintra erősödött reggel fél hétre.
A frank árfolyama 283,68 forintról 283,76 forintra emelkedett, a dolláré viszont 279,24 forintról 279,13 forintra csökkent.
Az euró erősödött a dollárral szemben, hétfő este 1,1566 dolláron, kedden kora reggel 1,1572 dolláron állt.

Ideje felkészülni a 420 forintos benzinre és 430-as gázolajra

Publikálás dátuma
2018.10.02. 08:00

Fotó: Népszava
Biztos, hogy drágábban autózhatunk: rövid távon sokkal többe kerülnek az üzemanyagok, de jövőre enyhülés következhet. Az okok ezúttal a világpolitikában keresendők.
Szerdától ismét 5, illetve 6 forinttal drágulnak az üzemanyagok. Ennek megfelelően számításunk szerint a benzinért 402, a gázolajért pedig 421 forintot kérhetnek literenként átlagosan, akár 90 forintos árszórás mellett. A dízelért utoljára pontosan négy éve, 2014 szeptember végén kértek már el ennyit. A benzin ára viszont két hete is állt már magasabban. A mostaninál nagyobb mértékű áremelésről utoljára júliusban döntöttek, az ok pedig a nemzetközi olajárugrás, ugyanis az Európában irányadó Brent típusú nyersanyag hordónkénti 84 dollár feletti ára tegnap is megdöntötte a négy éves csúcsát. Ennek legfőbb oka pedig az Irán elleni szankciókban keresendő – értettek egyet a lapunk által megkérdezett szakértők. Immáron szinte az egész világ csatlakozott az Egyesült Államok kezdeményezte kereskedelemkorlátozó intézkedésekhez – hívta fel figyelmet Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője. Az iszlám köztársaság kitermelése novembertől a jelenlegi, napi 2,6 millió hordóról 0,8-1,2 millió hordóra csökkenhet (ez félhivatalos csatornákon főként kínai és török finomítókban köthet ki). Venezuela saját gazdasági válsága előtti, napi 2,5 millió hordós kitermelése immár szintén alig éri el az 1,2 millió hordót. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és partnerei – főként Oroszország - ezt elméletben képes lenne ellensúlyozni. Az árak azért emelkednek mégis, mert kevesen bíznak abban, hogy a kartell legfontosabb tagja, Szaúd-Arábia ilyen gyorsan valóban képes lenne ekkora termelésnövelésre. Az elemző szerint a piac az OPEC-től a 2016 novemberi önkéntes – áremelési célú – termelésvisszafogás előtti mennyiséget vár. A 2014-es nagy árzuhanást okozó amerikai palaolajkitermelést továbbra is szállítási gondok jellemzik: egyelőre nem készültek el a piac igényeihez idomuló szállítóvezetékek. Bár Pletser Tamás az év egészére 75 dolláros olajárátlagot valószínűsít, 2018 utolsó és a következő év első negyedében ez akár 100 dollárig is felfuthat. Ezt követően viszont némi piaci enyhülést vár. Ekkor ugyanis beérhetnek az amerikai palaolaj-beruházások és olyan új termelők is piacra léphetnek, mint Brazília. Egy 100 dollár feletti ár az olajnak továbbra is igencsak kitett fejlődő piacok számára már komoly fájdalmat okoz, Brazília, Törökország is gondokkal küzd, sőt az Egyesült Államok középső térségében is érezhető az autózók keresletcsökkenése. Mindezek nyomán Magyarországon a jövő év elejére a benzin átlagdíja 420-425, a gázolajé 430-440 forintra kúszhat fel, ám azt követően visszamérséklődhet a jelenlegi, 400 forint körüli szintre – jósolja Pletser Tamás. A forintgyengülés továbbra is bizonytalansági tényező, mivel a jegybank valószínűleg inkább ezt pártolná egy kamatemelés helyett. Ebből a szempontból a magyar gazdaság a világ élvonalához sorolandó, így ránk az olajárugrás komolyabb hatást nem gyakorol – fogalmazott az elemző. Áttételes veszélyt jelenthet, ha visszaesik a – nálunk gyártott – autók iránti kereslet. A WTI nevű amerikai olajtípus ára immár jelentősen elmarad a Brentétől – hívta fel a figyelmünket Grád Ottó, a nagy hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Valósnak nevezte azt az értelmezésünket, miszerint így az Irán elleni szankciókkal Donald Trump amerikai elnök inkább Európának, semmint saját országának okoz gazdasági gondokat, amit egy összetettebb világpolitikai lépéssorozat mellékkörülményének tart. Grád Ottó szerint ugyanakkor az olajár 85-90 dolláron tetőzhet. Maguknak a kitermelő államoknak se érdekük, hogy az olajár kilépjen az 50-100 dolláros sávból: efelett a termékek drágulása rájuk is visszaüt. De az ár 2014-hez hasonló összeomlását se várja, aminek szerinte akkor se volt meg a valós gazdasági alapja. A fogyasztást egyelőre nem vetik vissza a hatékonyságjavítási intézkedések és az alternatív energiaforrások se. Az év végéig tehát szerinte maradhat a 420-425 forint körüli átlagos hazai kútár. Az ezt követő időszakra a jelentős spekulációs bizonytalanságok miatt a főtitkár nem kívánt jóslásokba bocsátkozni. Előzetes adataik szerint Magyarországon az emelkedő árak ellenére is folytatódik az üzemanyagfogyasztás kiemelkedő, éves szinten körülbelül 8 százalékos emelkedése.
Szerző

700 millió eurót szán az EU a környezetbarát közlekedésre

Publikálás dátuma
2018.10.01. 20:00
Illusztráció
Fotó: AFP
Az Európai Unió 700 millió euróval (mintegy 224 milliárd forint) tiszta és alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedést elősegítő kezdeményezéseket támogat - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Violeta Bulc közlekedési ügyekért felelős uniós biztos közleménye szerint az unió 49 európai innovatív kezdeményezést támogat Európa-szerte - írja az MTI. A kiválasztott projektek segítik az alternatív üzemanyagok fejlesztését és gyártását, az elektromos és hibrid üzemelésű autók nagyobb mértékű elterjedését, az európai légiforgalmi irányítás korszerűsítését, valamint a vízi és a vasúti közlekedés fejlesztését.
Az uniós finanszírozásból
Az amszterdami Schiphol repülőtér forgalmát kiszolgáló tömegközlekedési eszközöket kivétel nélkül zéró kibocsátású járművekre cserélhetik, valamint számos horvátországi, olaszországi, szlovéniai és szlovákiai város helyi és regionális autóbuszainak korszerűsítésére is sor kerülhet.
A támogatás nagyobbik, mintegy 450 millió eurót kitevő részéből alternatív üzemanyagok fejlesztése és gyártása, valamint 23 európai ország és Szerbia légiforgalmi szolgáltatásának korszerűsítése valósulhat meg - közölte az uniós biztos.
"A támogatás a nemzetközi közúti elérhetőség (TEN-T) javítására létrehozott program részét képezi, amely pozitív hatást gyakorol az iparra, segíti a turizmust, valamint serkenti az innovációt annak érdekében, hogy az Európai Unió világelső legyen a digitalizálás, az innováció és a szén-dioxid-mentestes közlekedés terén" - fogalmazott Bulc.
Szerző