Szlovákia;emberrablás;Vietnám;

2018-10-02 19:00:17

Büntetőeljárás indul a szlovák kormánygéppel Berlinből elrabolt vietnami üzletember ügyében

Két szlovák rendőr állítólag látta, amint az elrabolt férfit a kormánygép felé vonszolják. Az esettel megbízott ügyész indokoltnak látja a büntetőeljárás megindítását.

Büntetőeljárást kezdeményezett kedden a szlovák ügyészség a tavaly Berlinből elrabolt vietnami férfi ügyében, sajtóinformációk szerint ugyanis a szlovák kormány egyik repülőgépén juttatták ki őt a schengeni övezetből - írja az MTI.

A szlovák sajtó által az elmúlt hónapokban kiemelt figyelemmel kísért ügy a tavalyi év nyarára nyúlik vissza, amikor is a német nyomozóhatóságok szerint Berlin belvárosából ismeretlen személyek elraboltak egy Németországban menedékért folyamodott vietnami férfit. A vietnami hatóságok szerint Trinh Xuan Thanh önszántából tért haza, hogy az igazságszolgáltatás elé álljon.

Az ügy állítólagos szlovák száláról még augusztusban jelentetett meg cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap, majd a liberális szlovák Dennik N napilap is. Azt állították, hogy a férfit a szlovák kormány egyik repülőgépén juttatták ki a schengeni övezetből, s a történtekről tudomása volt Robert Kalinák volt belügyminiszternek, aki az idén tavasszal kirobbant belpolitikai válság idején távozott posztjáról. Ezeket az állításokat a pozsonyi szaktárca és a volt belügyminiszter is cáfolta, Kalinák ráadásul saját állítását hazugságvizsgálattal is alátámasztotta.

Az ügy ennek ellenére vissza-visszatérő belpolitikai téma maradt, s a pozsonyi kormányt többször támadta az ellenzék, legutóbb a jelenlegi belügyminiszter, Denisa Saková távozását követelve. Az ügy azután vált ismét felkapott témává, hogy hétfőn a Denník N liberális szlovák lap saját információkra hivatkozva azt állította: tudomásuk van róla, hogy az eset kapcsán indított vizsgálat során

Ezeket az információkat eddig nem erősítették meg. Az ügy legújabb mozzanata az, hogy az esettel megbízott ügyész a vizsgálat eddigi eredményeinek összesítése után, büntetőeljárás megindítására tett javaslatot a szlovák nyomozóhatóságnál, személyi szabadság korlátozásának gyanúja miatt.