cenzúra;MTA;

Illusztráció

Az MTA cenzúrája miatt lemondta előadását egy Széchenyi-díjas kutató is

Nem kíván cenzúrázott eseményen szerepelni Kertész János. Inkább szólt előre: az ő tudományterületét is lehet például korrupció kutatására használni.

Lemondta a Magyar Tudomány Ünnepére tervezett előadását Kertész János Széchenyi-díjas kutató, az MTA rendes tagja és a CEU Hálózat- és Adattudományi Tanszékének vezetője. Mint közösségi oldalán Kertész írja, megdöbbenéssel értesült róla, hogy az Akadémia „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt", illetve politikai vonatkozások miatt letiltotta a rendezvény két előadását.

"Ezek az intézkedések botrányosak, a magyar történelem sötét korszakait idézik"

- fogalmazott kertész. Ő a hálózatelméleti előadást tartott volna. Ám mint az MTA főtitkárhelyettesének címzett levelében kitér rá, az alkalmazások között kitért volna a korrupció problémájának hálózattudományi megközelítésére is.

"Ennek a témának is vannak „politikai vonatkozásai”. De ne aggódjon, előadásomat ezennel lemondom. Nem kívánok egy olyan rendezvényen szerepelni, amelyet cenzúráznak"

- zárja levelét Kertész.

Az utóbbi időben annyira elmérgesedett a viszony Nagy Anikó és a miniszter között, hogy az utóbbi már nem is nagyon szólt államtitkárához - akinek rendre átnyúlt a feje fölött.