Olvasom, hogy a Századvég legutóbbi számát a folyóiratot kiadó kormányközeli alapítvány bevonta, sőt az internetről is eltüntette. Állítólag Bod Péter Ákos tanulmánya verte ki a biztosítékot, akit Orbán 2006-ban még miniszterelnöknek akart jelöltetni.
Bod kifogásolt tanulmánya a járulékvadászatról szól. Szégyen ide, szégyen oda, számomra maga a szó is idegen, nem ismerem a témát, de fogadni mernék, hogy a cikk nem száll síkra sem Soros György ellen, sem mellette, és nem száll síkra néhány szerencsétlen migráns befogadásáért sem. Egy szakember tanulmánya. Bod bűne inkább az lehet, hogy ő továbbra is mérsékelt konzervatív. Ez jó volt tíz évvel ezelőtt. Harminc évvel ezelőtt pedig a Századvég még azt is jó néven vette, ha egy szerző – uram bocsá’ – liberális.
1988-89-ben hallottam először ezekről a századvéges fiúkról. (Mint kiderült, volt köztük egy lány is, Lévai Anikó, Orbán felesége.) Fiatalok és agresszívek, mondta egy jóbarát, ki fogják adni a könyveidet magyarul. Így is történt. Megismerkedtem az ötletteli Gyurgyák Jánossal, a folyóirat és a könyvkiadó remek vezetőjével; a furfangos Stumpf Istvánnal, aki a legjobban értette, hogy kell a rendszert kijátszani; Gyekiczki Andrással, aki hamarosan faképnél hagyta századvéges (fideszes) elvbarátait, és átpártolt az igazi liberális párthoz, az SzDSz-hez; a könyvkiadó két szerkesztőjével, Orbánnal és a bajusza alatt motyogó, szófukar Kövér Lászlóval.
Hamarosan lefordíttatták és kiadták két könyvemet. És közben megkedveltük egymást. Imponált a bátorságuk, valamint az, hogy milyen leleményesen verték át a Kádár rendszert. A folyóiratot eleinte 200 példányban adták ki, mert ahhoz nem kellett hivatalos engedély, ám rövidesen kispekulálták, hogy ha várnak egy darabig, az első kiadás után kiadhatnak még 200 példányt – engedély nélkül. Ez nekem nagyon tetszett. Nemcsak szovjetellenesek, nemcsak Nyugat-barátok, de ahhoz is van tehetségük, hogy túljárjanak a rendszer eszén!
Az egyik könyvem magyar fordítását Gyekiczki, a másikét Orbán ellenőrizte és szerkesztette. A második könyvbemutatóra emlékezetem szerint 1991 decemberében, a New York kávéházban (akkoriban Hungária) került sor. Ketten méltatták a könyvet – Orbán és Vásárhelyi Miklós. Az esemény után egy budai borozóban hármasban rágtuk tovább a gittet, de akkor már az SzDSz és a Fidesz egyre romló kapcsolatáról volt szó. Mivel Vásárhelyi óriási presztízzsel bírt, és Orbán a pártja első embere volt, azt hittem, sikerül a két párt közötti feszültséget enyhítenem. Rögtön kiderült, hogy az efféle diplomáciai feladathoz bizony nem értek.
Az akkori Századvégnek semmi köze a mai Századvéghez. Akkoriban Orbán Viktor segített létrehozni egy sokszínű, független folyóiratot és könyvkiadót, manapság pedig az írott szó bezúzásán fáradozik. Szomorú fejezet ez a tekintélyuralmi rendszerhez vezető út stációiból.