Országgyűlés;Sargentini-jelentés;

2018-10-03 10:45:21

Hazahozták a strasbourgi vitát: az „ellen Sargentini-jelentést” tárgyalta a parlament

Az egész EU fennmaradása szempontjából veszélyes a javaslatot előterjesztő Gulyás szerint a Sargentini-jelentés. A kormány álláspontja, hogy minden csak a bevándorlásról szól. Aligha véletlen, hogy az EP-választás előtt fogadták el a jelentést, mondta Kocsis. A Jobbik szerint tulajdonképp hálás lehet a Fidesz-KDNP Sargentininek. Tóth Bertalan arra emlékeztetett, egy 17 milliárdos luxusrepülőből nem látszik a magyar valóság. Orbán Viktor nem jelent meg az ülésen.

Szerdán tárgyalja a „Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról” címet viselő határozati javaslatot a parlament, amit csak „ellen Sargentini-jelentésként” emlegetnek. A javaslatot Kocsis Máté, Gulyás Gergely, Böröcz László fideszes és Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselők nyújtottak be. A szöveg (itt olvasható) a kormányzati kommunikáció paneljeit ismétli meg, egyebek mellett visszautasítja az Európai Parlamentben szeptember 12-én elfogadott jelentés – mint „hazug bevándorláspárti vádirat” – rágalmait, és felszólítja a kormányt, hogy „ne engedjen a zsarolásnak”. 

A házvezetés korábban úgy terjesztette be a napirendi javaslatot, hogy az „ellen Sargentini-jelentés” – ellentétben például az iparjogvédelmi törvények módosításával – nem számított uniós napirendi pontnak, így az EP-képviselőknek nem lett volna joguk felszólalni a vitában. Korábban ezért Ujhelyi István MSZP-s képviselő felszólította Kövér László házelnököt, hogy tegye lehetővé az EP-képviselők felszólalását. Hétfőn pedig Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője kérte a napirend módosítását – és meglepő módon sikerrel is járt, a parlament megadta a lehetőséget az EP-képviselőknek. 

Orbán Viktor nem jelent meg az ülésen.

Az EU fennmaradását veszélyezteti

Öt évvel ezelőtt volt már hasonló - kezdte Gulyás Gergely, a Tavares-jelenésre utalva. Majd belelendült az aktuális határozat kritizálásába: a Sargentini-jelentés sérti a lisszaboni szerződést, a tagállami szuverenitást, és különben is bolsevik. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz szerint jogszerűtlenül fogadta el az EP a jelentést, majd a teljes szöveget visszavezette a bevándorlás támogatására. Gulyás szerint az unió fennmaradása szempontjából is veszélyes ez a jelentés: azt mutatja, hogy nincs értelme kisebb ügyekben meghátrálnia a magyar kormánynak, ha rászólnak fentről, mert így sem hagyják szó nélkül a többi történést. "Gyakorlatilag Nyugat-Európa próbálja elítélni Közép-Európát", illetve a magyar bevándorlás-politikát - összegezte végül a miniszter, mit jelent szerinte az EP "alaptalan vádakon" alapuló határozata.

A kormány támogatja

Dömötör Csaba államtitkár szólalt fel a kormány nevében. Gyatra ideológiai vádiratnak tűnik, de nagyon durva támadás valójában a Sargentini-jelentés, mondta. A jelentés a bevándorlást támogató erők álláspontja, amit "külföldről pénzelt aktivisták" mondtak tollba. A kormány álláspontja szerint csak lezárt ügyekről, és a bevándorláspolitikáról szól az EP határozata. Dömötör ezután nagyvonalúan egyenlőségjelet tett a terroristák és a menekültek közé. Felszólalása hátralévő részében egyesével összeszidta az ellenzéki pártokat - még a jelentést nem megszavazó LMP is kapott. A kormány "nem fog engedni a zsarolásnak" zárta felszólalását.

Politikai támadásra politikai válasz

A Fidesz vezérszónokaként Kocsis Máté következett, aki szerint szintén hamis a jelentés. Az menekült-kérdés körüli vita szerinte meghatározó témája lesz az EP-választásnak, már csak ezért is fontos erről beszélni. A Sargentini-jelentés egy politikai támadás, zsarolás és nyomásgyakorlás, aminek a választásra való időzítése nem véletlen, és politikai választ kíván. Eközben az Európai Bizottság "Lengyelország ellen intézett támadást", ami szintén a bevándorlásról szól, mondta Kocsis. "Magunk kívánjuk őrizni határainkat" - folytatta. Majd áttért az általa előterjesztett javaslat védelmére. Határok, keresztény kultúra, szuverenitás - "tisztelt ellenzék, mi az, ami ebben nem támogatható?"

Köszönjék meg Sargentininek

Gyöngyösi Márton kapott szót, a Jobbik vezérszónoka. A kormánypártiak mellékvágányra próbálják terelni a vitát - kezdett felszólalásába. "Önöknek Sargentini asszonyt nem szidalmazni kellene, hanem köszönetet mondani neki" - jelentette ki, mondván, '68-as ideológia és szélsőbaloldaliság került a jelentésbe, és a fontos dolgok helyett most erről beszélhet a kormány. A jelentés nem a határvédelemről és a migráció segítéséről szól, csak sajnos arra is kitér szerinte. "Mi elutasítottuk ezt a jelentést egy tartózkodással" - emlékeztetett Gyöngyösi. Ám mikor arról van szó a jelentésben, hogy egy hibrid rendszert, egy majdnem-diktatúrát épített ki a Fidesz, és haverok, illetve Orbán rokonainak zsebébe juttatta az összes uniós pénzt, az helytálló. Az EU-csatlakozással pedig már elúszott Magyarország szuverenitása. Gyöngyösi arra is emlékeztetett, hogy 2006-ban pont Orbán kérte az uniót, hogy avatkozzon be a magyar belpolitikába. 2-3 éve pedig Orbán maga kérte a Frontex beavatkozását is, ami ellen most "mint egy durcás kisgyerek, vagy hülye gyerek" lázadoznak a kormánypártok. Még a Fidesz saját pártcsaládja is kritizálja a magyar kormány tevékenységét - zárta felszólalását Gyöngyösi.

Brüsszel mérgező nyilai

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka következett, aki a jelentés vagy a napirenden lévő javaslat helyett inkább az ellenzékkel foglalkozott. A szót átvevő Vejkey Imre, a másik KDNP-s vezérszónok mérgező brüsszeli nyilakról és nyugati "halál-kultúráról" értekezett szélsőjobboldali és iszlamofób elemeket bőven felvonultató beszédében.

Luxusrepülőről nem látszik a magyar valóság

A luxusrepülők bőrfoteléből nem látszik a magyar valóság - kezdte beszédét az MSZP vezérszónoka, Tóth Bertalan. "Soha nem is gondoltuk, hogy bevándorló országgá kellene tenni Magyarországot" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a migrációs válság terén máshol van a törésvonal. A Fidesz használni akarja a válságot, az MSZP és a baloldal pedig európai együttműködéssel megoldani azt. A Fidesz a válságot kirobbantó személyeknek, orosz ügynököknek és diktátorok embereinek osztogat pénzért letelepedési engedélyt - mondta. Mi azért szavaztuk meg a jelentést, mert az a magyar többség jogfosztottságát felszámolni, és nem fenntartani akarja, fogalmazott Tóth, így hazafias gesztus volt igennel voksolni. "Amíg önök a barátaik vadászkastélyaiban töltik az időt, addig embereket utcára tesznek" - mondta a Fidesz képviselőinek a deviza-károsultakra utalva. Családok ezrei vesztik el otthonukat, míg a kormánypárti politikusok csak urizálnak. Kitért Kishantos ügyére is, mint a jogbiztonság hiányának példájára. "Igen, még mindig a Sargentini-jelentésről beszélek" - jelentette ki, a munkavállalók és szakszervezetek ellehetetlenítését is felróva a Fidesznek. Tóth egyetért abban a kormánypártiakkal, hogy ez a vita valójában az EP-kampány nyitánya: "önök az Európa ellenesek táborába kerültek, mi az Európa-pártiakkal maradunk". Az EP megtette a lépést a Fidesz ellen, "most mi jövünk" - zárta felszólalását Tóth.

Kívánjuk a demokráciát és a jogállamot

Tartalmában hazug, szándékában aljas a Fidesz javaslata Gyurcsány Ferenc szerint. "Láttunk ilyen rendszereket, rohadt rendszereket, mind megbuktak, mint ahogy önök is meg fognak bukni" - szögezte a fideszeseknek a szándékok feszegetése közben. A vita középpontjában szerinte az áll, hogy az európai népek hogyan szeretnének élni - és ez messze nem csak a bevándorlásról szól, mint ahogy a Fidesz próbálja azt láttatni. A DK demokratikus jogállamot, sajtószabadságot, szociális biztonságot szeretne, és a Sargentini-jelentést megszavazó EP szerint a Fidesz éppen hogy ezek ellen az értékek ellen dolgozik. "Ma nem a kormány fél a választóktól, hanem a választók a kormánytól" - jelentette ki. A keresztény kultúra kapcsán pedig úgy fogalmazott: a kereszténység valóban fontos, de nem fonódhat össze állam és egyház. Töredék annyi menekült érkezik idén, mint a válság csúcsán, vagy éppen az előtt, és ez nem a magyar kerítés érdeme, hanem nemzetközi megegyezéseké, hangsúlyozta Gyurcsány. Nem kezet nyújtani a szétbombázott otthonaikból elmenekülő embereknek "gazemberség"; de persze a gazdasági bevándorlókat vissza lehet fordítani. A hazaárulózásával rosszabb ma a kormány, mint a '80-as évek kommunistái. A magyar kormányfővel pedig európai vezető már nem áll szóba, Orbánt csak a kirgiz nomád játékokon látják szívesen vendégül.

Maradjon mindenki a szülőföldjén

Keresztes László Lóránt következett, az LMP vezérszónoka. Szerinte nemzeti sorskérdésekről kéne beszélni, de helyette csak szórakoznak a parlamentben a képviselők. A Fidesz kivéreztette az országot, ami így képtelen megvédeni a szuverenitását. Az unió még csak nem is beszélt Keresztes szerint a migráció kezeléséről, és a Fidesz is csak tünetileg kezeli a helyzetet. "Vannak problémák a jelentéssel" a vezérszónok szerint, de az igenis komoly kritikát jelent. Az LMP a 7-es cikkely megindítása miatt nem szavazott, pedig egyetért a kritikával. Az LMP szerint erősödni fog a migrációs nyomás, és annak okairól, azok kezeléséről kéne párbeszéd. És mindenkinek a szülőföldjén kéne végül boldogulnia, mondta Keresztes, utalva ezzel a Magyarországról kivándorló fiatalokra is. A szuverenitáshoz pedig erős vidék és energetikai függetlenség kell rövidtávú korrupt érdekek helyett. Beszélt a kilakoltatásokról is: minden negyedik család szegénységben él és 200 ezer gyerek gyakorlatilag éhezik nap mint nap, jelentette ki. 19 megyéből 12 rettenetes gazdasági állapotban van. És a fiatalok nem csak dolgozni vagy tanulni, hanem élni és családot alapítani mennek külföldre - ebben is látszik a Fidesz-KDNP rombolása. A parlament elé terjesztett javaslatuk pedig propagandának is silány, nemmel fognak szavazni.

Szájkaratés ál-keresztények

A magyar emberek 43 megszavazta volna, és csupán harmada mondott volna nemet a Sargentini-jelentésre Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka szerint. Sorra vette a jelentés fejezeteit, köztük kitért arra, Polt Péter hogyan lehetetleníti el a korrupt politikusok és kedvezményezett oligarcháik számonkérését. 500 milliárd forint támogatástól eshetnek el a magyarok a Fidesz ipari tolvajlása miatt. Titkosszolgálati eszközökkel figyeltethet meg bárkit a kormány a Fidesznek hála, durván beavatkozva az emberek magánéletébe, és erről is szól a jelentés. Listákat készítenek és bezáratják a független sajtót. A tudomány szabadsága kapcsán pedig félmunkát végzett a jelentés: csak a CEU-ról szól, de a friss MTA-botrányról még nem. Bírálja a jelentés a kormányt azért is, mert 400-nál több civil szervezetet lehetetlenít el, akik egyébként az állam el nem végzett munkáját teljesítenék, húzta alá Szabó. Hetente egy nő családon belüli erőszak miatt hal meg, a jelentés erről is szól, a Fidesz pedig erről is hallgat. Talán a legfontosabb pedig a dokumentum 12. fejezete Szabó szerint: ez kimondja, milliókat taszít nincstelenségbe a kormány politikája. És bűnözőként kezelik a nincsteleneket a kormánypártiak, míg sokmilliós karórákat hordanak. "Maguk szájkaratés ál-keresztények" - vetette oda a vezérszónok a Fidesz-KDNP frakciójának. Százak fagynak halálra otthonaikban, és a kormány segítség helyett csak megtiltja a rendőrségnek az adatszolgáltatást. Egészségügyi ellátás helyett a Bibliáról beszél az Emmi minisztere, és a rászorulók helyett propagandára költ milliárdokat a kormány. A kilakoltatások kapcsán pedig úgy fogalmazott Szabó: 2018 nem a családok éve, hanem a bankoké.

Az értelmes vita ideje

A felszólaló Kósa Lajos fideszes képviselő egyenesen Magyarország '56-os lerohanásának támogatását rótta fel Sargentininek. "Magára a jelentésre nem érdemes sok szót fordítani" - rázta le Kósa a kormányt érő összes kritikát. Az előtte lévő kormánypártiakhoz hasonlóan ahhoz ragaszkodott, hogy itt az ország önrendelkezése sérül, és a határvédelem a kérdés. Majd hosszan büszkélkedett azzal, hogy a kormány támadásnak tekintette a menedékkérők jelenlétét. Szó sincs üldözésről - utalt a politikus többek közt a 2011 óta százezrek életét követelő szíriai polgárháborúra.

Z. Kárpát Dániel a Jobbiktól a kommunistázást folytatta, ám azt kiterjesztette Sargentini mellett a Fideszre is - rögtön miután megállapította, már eljött az értelmes vita ideje. A parlamenti javaslat terrorveszélyről és kulturális kockázatról szóló részével egyetért, de a letelepedési kötvényekről is beszélni kell szerinte ennek kapcsán. A szuverenitás védelmét magának követelte Z. Kárpát, minthogy ő nem vett részt az ország beléptetésében az EU-ba.

A Sargentini-jelentés kicsinyes bevándorlás-párti politikusok bosszúja Németh Szilárd szerint. Szerinte most ezek a politikusok vannak többségben Európában. Nem érti, hogy az ellenzéki képviselők hogy állnak föl, és kérik a jelentés elfogadását. Sokat beszélt a határzárról, amit "nem tudtak legyőzni" a menekültek. Szintén hangsúlyozta, az európai határok védelmét nem szabad Európára bízni, az Magyarország ügye. A Frontex álláspontja szerint arról szól, hogy szabadon lehessen migránsokat hozni az EU-ba.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kapott szót. Felszólalását azzal kezdte, hogy az ellenzéki EP-képviselők bevándorlás-támogató bűneit - azaz a menekült-kérdés uniós szintű megoldására tett kísérletek támogatását, az EP-ben megszavazott javaslatokat - sorolta fel. "Saját hazájuk ellen fordultak" - összegezte Deutsch.

Deutsch hazudozása után most halljanak egy igaz beszédet - kezdett felszólalásába Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. Hol van Orbán, hol van Kövér László, tette fel a költői kérdést, miért nem mondják a szemébe, hogy hazaáruló? Ujhelyi felidézte, hogy '56-ban Strasbourghoz, illetve az ENSZ-hez fordultak segítségért a magyarok, és ezért pont olyan hazaárulózást kaptak, mint amit mostanában a Fidesztől lehet hallani. Aztán felolvasta a Fidesz egy 2009-es kampányszövegét, amiben Brüsszeltől kért segítséget a párt és emlékeztetett arra, hogy Orbán 2006-ban az EU-s pénzcsap elzárását követelte az EP-ben. A Fidesz szlogenjeit átvéve, kijelentette azt is, nem támogatja az illegális migrációt, támogatja a határvédelem erősítését - a Frontex bővítésével -, és a keresztény kultúra védelmét is. Felemlegette, hogy Orbán mellett csak rasszisták és neonácik szólaltak fel az EP-ben. Majd Ujhelyi leszögezte: