gyógyszer;NAV;

2018-10-03 10:43:00

Csaknem százezer szem fájdalomcsillapítót találtak a pénzügyőrök Röszkén

Egy átalakított ágyneműtartóban voltak a gyógyszerek.

Csaknem százezer szem opioid fájdalomcsillapítót találtak a pénzügyőrök egy szerb kisteherautóban Röszkén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV a Facebook-oldalán azt írja, a pénzügyőrök egy szerb kisteherautót ellenőriztek. A járművet vezető férfi és utasa elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal. A NAV munkatársai a nyilatkozatot elfogadták, azonban egy, a járműben található ágyra lettek figyelmesek, amit roskadásig pakoltak áruval. Az ágymatracot felhajtva feltűnt, hogy hiányzik az ágyneműtartó, rövid szerelés után pedig kiderült, hogy az ágyneműtartót átalakították. A rejtekhelyről összesen 95 690 szem Tramadol X-200 mg feliratú gyógyszert pakoltak ki a pénzügyőrök.

A sofőr a termékek tényleges eredetére vonatkozóan semmilyen dokumentációt nem tudott bemutatni. Azonos elnevezésű és összetételű gyógyszer az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet nyilvántartásában nem szerepel, ezért a pénzügyőrök a több mint hárommillió forint értékű szállítmányt lefoglalták és egészségügyi termék hamisítása miatt feljelentést tettek.