börtön;Kiskunhalas;BVOP;

2018-10-03 12:50:00

Börtön lesz a kiskunhalasi menekültközpontból

A beruházás közel 1,7 milliárd forintba kerül, már toborozzák a fegyőröket.

470 fogvatartott befogadására alkalmas börtön létesül Kiskunhalason, a korábbi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ átépítésével – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). A közleményben azt írják, hogy a zárkákban hideg-meleg vízvételi lehetőség lesz, valamint elkülönített illemhelyet építenek ki. Ezzel párhuzamosan az épület nagyobb alapterületű helyiségeinek szétválasztása is megtörténik, a két körletépület közötti terület izolációjával sétaudvart alakítanak ki.

Hozzáteszik, hogy a közel 1,7 milliárd forintot kitevő beruházás másik fontos eleme a beköltöző rabok munkáltatását biztosító szabás-varrási tevékenység és a velejáró raktározási igények infrastruktúrájának megteremtése.

Annak érdekében, hogy az új börtön megnyitását követően a tényleges munka a szükséges létszámú személyi állománnyal megkezdődhessen, a Kiskunhalasi Önkormányzat felajánlott egy épületet, amely a toborzóirodaként kezdte meg a működését. Az itt dolgozó toborzó tisztek a térség valamennyi településén, önkormányzatánál, középiskolájában megjelennek, toboroznak majd – olvasható a közleményben.

Máig nem húzták fel a beígért intézményeket

A fogva tartás körülményei miatt magyar rabok rengeteg keresetet nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), amely többször is felszólította Magyarországot, hogy találjon megoldást a zsúfoltság enyhítésére. A zsúfoltság jogi hátterét egyébként egy 2010-ben alkotott törvény teremtette meg, amely szerint csak „törekedni kell” arra, hogy a cellákban 6 köbméter légtér és 3 négyzetméter mozgástér jusson egy embernek, de nem kötelező betartani ezt a szabályt.

 

Februárban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére válaszolva közölte: „2017. évben az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt összesen 650 ügyben történt kifizetés, a megítélt kártalanítás összege összesen 639.055.569 forint volt”.

 

Még 2017. augusztus 26-án járt le az ajánlattételi határidő a tervezett 8 új börtön kivitelezési munkáira másodszor kiírt közbeszerzési pályázaton, a BVOP szóvivője akkor közölte: az új intézményekkel 2019-re megszűnik a sokat kifogásolt férőhelyhiány a hazai börtönökben. A nyertesek többsége a keleti országrészben található, egyedüliként Komló képviseli a Dunántúlt. A többi helyszín: Ózd, Kemecse és Csenger, valamint Komádi, Heves és Békés városa, az ezerfős intézményt pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadaras határában található egykori szovjet laktanya területén építik meg.

Nemrég az atv.hu arról írt, bizonyosnak tűnik, hogy a kormány által korábban vállalt börtönök megépülnek, azt azonban a szakmabeliek sem tudják, hogy mikor. Az új intézmények nyitását 2018 tavaszára-nyarára tervezték, a közbeszerzési eljárások elindultak, a kormány később mégis érvénytelenítette azokat, mert a pályázók magas áron vállalták volna a munkát.