Franciaország;burka;szökevény;

Női burka buktatta le a francia szökevénykirályt

Redonie Faid helikopterrel, kisebb kommandós csapattal szökött meg egy börtönből. Három hónap után az tette gyanússá, hogy a Franciaországban már betiltott öltözékkel álcázta magát.

Burkát, a teljes testet és arcot eltakaró muzulmán női öltözéket viselve közlekedett a 46 éves Redoine Faid, akit három hónapi bujkálás után szerdán fogtak el a francia hatóságok. A "szökevénykirály" - aki július elején három fegyveres segítségével, helikopteren szökött meg a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből - ugyanakkor éppen a Franciaországban nyilvános helyeken betiltott öltözéke miatt bukott le, idézi az MTI a párizsi főügyész bejelentését.

Francois Molins sajtótájékoztatóján elmondta: néhány nappal a szerda reggeli őrizetbe vétel előtt a nyomozóknak

„feltűnt egy nő, aki egy olyan burkát viselő embert vett fel a gépkocsijába, akiről azt lehetett gondolni, hogy férfi.”

 A burkás idegen október 2-án este fél 11-kor kiszállt az autóból, bement a nőnek a Párizstól északra található Creil-ben található otthonába, ahol nem sokkal később egy másik burkát viselő ember is csatlakozott hozzájuk. 

„Ennek a körülménynek köszönhetően felgyorsultak az események, és a nyomozók ma hajnalban 4 óra 20 perckor előállították Redoine Faidot” - mondta az ügyész. 

Faid mellett további hat embert, köztük egy testvérét, és annak fiát, valamint a lakástulajdonos nőt vették őrizetbe a hatóságok. Faid egyik másik unokaöccsét is letartóztatták néhány kilométerrel arrébb.  A visszaeső bűnöző szülővárosban, néhány percre az otthonától bujkált a családja segítségével.  Az ügyészség tájékoztatása szerint Redoine Faid és testvére, valamint a két unokaöcs elleni eljárás megindításáról várhatóan szerda este dönt egy vizsgálóbíró, az ügyészség kérte az előzetes letartóztatásba helyezésüket. 

Szökött már robbantással és túszejtéssel is

Nem ez volt az első alkalom, hogy Redoine Faid filmekbe illő akcióval megszökött: 2013-ban a francia-belga határtól nem messze, egy Lille melletti börtönben öt ajtót berobbantva eljutott a kijáratig, ahol túszul ejtett négy börtönőrt, mielőtt kijutott a szabadba. Az egyik túszt már közvetlenül a börtönön kívül elengedte, a másodikat néhány száz méterrel odébb, a másik kettőt egy autópálya-pihenőnél hagyta, ahol autót váltott. Egyik túsznak sem esett bántódása. Faidot egy hónapi bujkálás után fogta el a francia rendőrség.